Nehezen, hidegen, és járványtól sújtva indult az év első hónapja. Januárban számos kiváló művésztől kellett búcsúznunk, de inspiráló történetekből is kijutott bőven. Djokovic és András herceg krimiszerű ügye, sztrájkra készülő pedagógusok, a Ne nézz fel! elsöprő sikere és kis európai kitekintés: ez volt a hónap a hvg.hu Kult és Élet + Stílus rovatában.
Január első felében még a teniszért nem különösebben rajongókat is foglalkoztatta a kérdés, vajon Novak Djokovic játszhat-e az Australian Openen, vagy kitoloncolják az országból. Az ügyre rátelepedett az elmúlt két járványos év minden feszültésége, Djokovic pedig a vakcinaháború plakátfiúja lett. Pedig a teniszben visszatérő motívum, hogy a szerb világelső mennyire szeretné, ha szeretnék, de minél inkább próbálkozik, annál inkább épp az ellenkezőjét éri el. Az elmúlt időszak eseményei pedig mintha meggyorsították volna a folyamatot, amelynek a következtetése az, hogy Novak Djokovicot tisztelni lehet, de szeretni nem. Sőt most már az is kérdés, hogy a vakcinacirkusz után mennyi marad a tiszteletből, ezen a kérdésen ebben a cikkünkben dilemmázunk.
A provokálás iránti tehetség egyébként nem csak Djokovic sajátja: januárban lett volna 80 éves Muhammad Ali, akire tíz meghatározó képpel emlékeztünk. Abba aligha lehet belekötni, hogy a legkarizmatikusabb bokszoló volt, akit a bátorság hajtott, a szavakkal pedig legalább olyan jól bánt, mint az ütésekkel.
Az ütésekből egyébként tucatnyi hazai szakembernek is kijutott az elmúlt hónapban: Kásler Miklós miniszter decemberben indoklás nélkül, azonnali hatállyal visszavonta az Aranybulla kiadásának 800. évfordulójára időzített, a tervek szerint márciusban nyíló nemzetközi kiállítás kurátorainak megbízását, és a teljes szakmai irányítást a Magyarságkutató Intézetnek adta. Mint kiderült, a váratlan lépés miatt karácsony és újév között tizenkét történész, régész és levéltáros állt fel. Az 506 millió forintból megvalósuló kiállítás új kurátora ráadásul az az ember lett, aki A pozsonyi csata című animációs botrányfilmmel tette le a névjegyét a szakmában. Hogy miért félreértés a kurátor Makoldi Miklós több megállapítása, és miért nem tanácsos azt képzelni, hogy Szent István király idejében egycsapásra keresztény ország lett Magyarországból, arról B. Szabó János és Sudár Balázs történészekkel beszélgettünk.
Szintén decemberről húzódott át az idei évre Ghislaine Maxwell pere, aki a vád szerint 1994 és 2004 között Jeffrey Epsteinnel együtt kiskorú lányokat toborzott, szexuális „játékokra” készített fel és molesztált az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Meglepő lehet, de Maxwell nem kivétel: az erőszakoskodók és lánykereskedők között több a nő, mint sokan hinnék. Bár a jogerős döntésre még várnunk kell, úgy tűnik, az ügy visszafordíthatatlanul magával rántotta II. Erzsébet királynő fiát, András herceget, akire hosszú és kínos jogi küzdelem vár, ráadásul a perben magánemberként védekezik.
Inspiráló történekből és alkotásokból azért az elmúlt hetekben sem volt hiány. Írtunk például Európa egyik legfenntarthatóbb lakónegyedéről, amely a vízen lebeg Észak-Amszterdam csatornáján. A szomszédok a vacsorát és az áramot is megosztják egymással, egyikőjük mesélt nekünk a hipermodern halászfalura emlékeztető Schoonschip mindennapjairól. És ha már Európa: a magyar példa semmi jóval nem kecsegtetett, de Litvánia örök második városa megmutatta, milyen az, ha nem a politikusok áldatlan tevékenysége és a bénázás uralja az Európa Kulturális Fővárosa nevű projektet. Riportunk ide kattintva elérhető.
Jártunk a Cezanne-tól Malevicsig című tárlaton a Szépművészeti Múzeumban, a legdrágább ma élő művész, Jeff Koons életműkiállításán Firenzében, utánajártunk, mi lesz az NFT-őrület jövője (merthogy ma már a legszebb kosaras zsákolásoktól kezdve a 3 pixeles macskákon át a dalszövegig gyakorlatilag bármiből lehet NFT-alkotás), megvizsgáltuk, miért ugrana ki egy épeszű ember egy épségben lévő repülőgépből, Alföldi Róbertet pedig a Szegedi Nemzeti Színház Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog című előadásában láttuk brillírozni.
A kormány és a szívügyek
Hétfőre országos pedagógussztrájkot hirdetett a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, miután nem tudtak megegyezni a minisztériummal a béremelés mértékéről, illetve az oltatlan pedagógusok helyzetéről sem.
Hogy a pedagógusbérek helyzete miért olyan aggasztó, azt jól szemléltette az a nyílt levél, amelyet egy magyar mesterdiplomával rendelkező, pályakezdő, és a hónap végén mindössze 160 ezer forintot kereső tanár írt Orbán Viktornak: „Nincs semmi szociális védőháló alattam, hiába dolgozom szívem-lelkem beleadva, a hajléktalanság peremén egyensúlyozom” – írta a pedagógus, aki beszámolt többek között arról, hogy szinte csak üres tésztán és rizsen él, és előfordult már, hogy csak azért ment el egy kiállításmegnyitóra, hogy jóllakhasson végre pogácsával.
De nem csak a béreket illetően vannak magukra hagyva a tanárok: itt volt például a kéthetes külföldi nyelvtanulási program ügye, amely 2022-re elvileg egy két éve bejáratott rendszer lenne, ha nem söpörte volna el ezt is a koronavírus. A mintegy 140 ezer diákot és 10–15 ezer pedagógust érintő program elvileg idén megvalósulhatott volna. Amikor úgy tűnt, hogy a megszervezésére már csak pár hónap maradt, de a tanfolyamokról a lebonyolításáért felelős Tempus Közalapítvány, és az Emmi sem nyilatkozott, közzétettük az ügyet vizsgáló cikkünket, amelynek megjelenése után végül a Magyar Nemzetnek nyilatkozott Bartos Mónika miniszteri biztos arról, hogy az igazgatók számításával ellentétben idén nyáron sem lesz külföldi kiutaztatás. A program viszont kiemelt kormányprogramként a kormány egyik szívügye.
Szívügye lehetne mondjuk, az is, milyen eszközöket ad a tanárok kezébe, ha azok iskolai bántalmazással találkoznak, az egyetemen ugyanis erről nem tanulnak eleget. Pedig ez jóval több a sajtót felforgató tragédiáknál, nemcsak a gyerekek között, hanem a tanár-gyerek kommunikációban is gyakran jelen van. A fiatalabb tanárgeneráció már felismeri a problémát, de módszereket ők is csak külföldi szakirodalmakban találtak.
Gond tehát van bőven, a kormány azonban, úgy tűnik, egyelőre csak a képzelt ellenségekkel akar harcolni, például az iskolákra „rárontó” LMBTQ-aktivistákkal. Pedig nem mennek ők hívás nélkül, álruhában pedig pláne nem lopóznak be egyetlen intézménybe sem. Az országban egyedül a Melegség és megismerés funkcionál LMBTQ-fókuszú iskolai programként, amit tavaly elvileg kitiltottak az iskolából, a gyakorlatban azonban nincs törvényes akadálya a foglalkozások megtartásának. Más kérdés, hogy a meghívások lenullázódtak. Kövesi Györgyivel, az MM egyik programvezető koordinátorával vettük végig, pontosan hogyan is zajlik egy ilyen foglalkozás, miért is van baj a központosítással, a hierarchikusan felépülő oktatási rendszerekkel, és azzal, hogy nem bíznak a tanár szaktudásában, korlátozzák az autonómiáját.
Knausz Imre oktatáskutató pedig ebben az interjúnkban egyenesen odáig ment, hogy azt mondta: az iskola működése egy nagy színjáték. A politika előírja, mit kell „leadni”, a tanárok úgy csinálnak, mintha megtanítanák, a diákok úgy csinálnak (vagy már nem is csinálnak úgy), mintha megtanulnák. Valójában pedig az iskola ontja a közoktatás a műveletlen tömegeket. Az oktatáskutató szerint a felső tagozatban nem a tananyagra kellene koncentrálni, hanem a diákok érdeklődését kellene felkelteni a világ dolgai iránt.
De, nézz fel! Vagy mégse?
Miközben számot vetettünk a magyar film tavalyi évével, az Elkxrtuk, a Toxikoma nézőszámaival és a koronavírus sújtotta mozik szellős termeivel, valamint összeszedtük, milyen filmeket várunk nagyon idén, a streamingszolgáltatók és a forgalmazók igazi meglepetésekkel kényeztettek minket. Megnéztük az év végén debütáló Ne nézz fel! című filmet, amely fikció és komédia, de közben túlságosan is valóságíze van, és tragédiába hajlik, hogy aztán Leonardo DiCaprióval együtt kiabáljuk bele a világba:
MIND MEG FOGUNK HALNI!
Egyébként ki is tudna ezzel a mondattal vitatkozni?
Szükségünk volt egy pakk zsebkendőre akkor, amikor húsz év után a legfontosabb szereplőkkel visszatértünk a Harry Potter-univerzum legfontosabb helyszínére, a Roxfortba, és akkor is, amikor megnéztünk egy szívmelengető történetet az állandó útkeresésről: Joachim Trier filmjében, A világ legrosszabb emberében egy nagy színésznő berobbanását láthattuk, miközben skandináv módra átértelmeztük a romantikus vígjáték fogalmát. Maggie Gyllenhaal pedig kézen fogva vezetett minket Görögországba, hogy Az elveszett lány című filmmel boncolgasson egy tabutémát, jelesül azt, hogy anyává válni csodálatos dolog – kivéve, ha nem.
Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, az öt évvel a Mindenki után bemutatott Az unoka a nagy-, sőt dédszülők generációjáról szól, így remek lehetőséget teremt nagyszerű, idős magyar színészeknek, hogy vásznon lehessenek, nekünk, a nézőknek pedig, hogy végre újra moziban láthassuk Jordán Tamást, Pogány Juditot, Papp Jánost, Hámori Ildikót, Tordai Terit, Szalay Krisztát, Hűvösvölgyi Ildikót vagy Voith Ágit.
Januárban útnak indult a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál is, amelynek kínálatából itt szemezgettünk, két filmnek pedig külön cikket is szenteltünk: a Menekülés Dánia hivatalos nevezése az Oscar-díja, de több kategóriában is esélyesnek tartják Aminról, az Afganisztánból családjával menekülni próbáló, meleg férfiról szóló filmet. Megnéztük, miért. És megnéztük a Lehetetlen szerelem című alaposan dokumentált, okosan elmesélt történetet is, amely egy tabunak számító kapcsolatról szól egy zsidó fogoly és egy SS-tiszt között.
Egy közelgő fotókiállítása apropóján interjút készítettünk Kapitány Ivánnal arról, mit gondol a művészfilmekről, a magyar filmtámogatásról, és miért érzi kívülállónak magát, Rév Marcell-lel, a nemrég második évadjával elrajtoló Eufória Amerikában dolgozó operatőrével pedig arról beszélgettünk, hogy szívesen hazajönne forgatni, de szerinte nem kapnak lehetőséget azok a magyar alkotók, akiknek nagyra tartja a munkáját.
Az év eleje nemcsak csupa film, hanem csupa zene is volt: még a tavalyi évet összegezve ebben a cikkben írtunk a kedvenc külföldi lemezeinkről, illetve az öt legjobb magyar albumról, január 23-án pedig megnyitott a sokat vitatott Magyar Zene Háza: Horn Márton operatív igazgató és Batta András ügyvezető igazgató, az intézmény vezetői arról meséltek lapunknak, hogy milyen gondolatot szeretnének elültetni a legtöbb emberben a Házzal kapcsolatban, hogy mi az a zenei planetárium, és hogyan inspirálták a kiállítást a Harry Potter filmek.
Január a búcsú időszaka is
Még szinte véget sem ért az év, amikor sorra kellett búcsúznunk a kultúra és a közélet meghatározó szereplőitől, meghalt
- Kazinczi Károly, a Klubrádió szerkesztője,
- Babicsek Bernát, színész, zenész és harmonikaművész,
- Homonnay Gergely, író-újságíró, közéleti aktivista,
- Dobos Attila, énekes, dalszerző,
- Sidney Poitier, Hollywood első fekete mozisztárja,
- Ronnie Spector, a Ronettes frontembere,
- Gaspard Ulliel, francia színész,
- Meat Loaf, amerikai rockénekes és színész,
- Kabdebó Lóránt, irodalomtörténész, egyetemi tanár,
- Csollány Szilveszter, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász,
- valamint Setét Jenő, roma polgárjogi aktivista.