Kisrealista dobbantóról ugrik neki, és keresi az élet nagy kérdéseire a választ az év lemezén Barkóczi Noémi, miközben a Bohemian Betyars bulival, a Bëlga viccel, Lovasi András tréninggel (a mennyországhoz), az Analog Balaton pedig kiábrándult felnövéstörténettel válaszol a Covid-marta 2021-es hangulatra. Íme az év öt legjobb magyar albuma – szerintünk.
5. Analog Balaton: Lent
Nem vagyunk igazán jók a befejezésben – mondta Zsuffa Aba novemberben lapunknak arról, hogyan történhetett meg, hogy az Analog Balaton (ő és zenésztársa, Vörös Ákos) már hosszú ideje képes rengeteg embert vonzani a nagyobb színpadokra, többek között az A38 hajóra, az Akvárium Klubba, a Bánkitó vagy a Campus Fesztiválra, első lemezükre azonban egészen mostanáig várnia kellett a rajongóknak.
Az elektronikus zenei duó hivatalosan négy, a valóságban már kilenc éve létezik, első lemezük pedig, a Lent a késői húszasok kiábrándultságának lenyomata, és felnövéstörténet is egyben. „Hogy is fogalmazzak szépen: az az időszak egy óriási szétcsúszás volt. Kirúgtak minket az egyetemről, egész nap züllöttünk, ami nyilván az egészségünk szempontjából hátrányos volt, alkotói szempontból viszont valamennyire hasznos. És kicsit megismételhetetlen is, hiszen ma már nem ez van. Ennyire már talán soha nem lesz személyes semmilyen anyag” – mesélte a lemez készítésének körülményeiről Zsuffa, és hozzátette: az elmúlt évek során számos félkész anyag halmozódott fel a számítógépeiken, ám ennek egy részéről be kellett látniuk, hogy nem elég jók.
Amit viszont jónak találtak, azzal aktívan el is kezdtek dolgozni. Így született meg a Lent, amelynek mindenképpen helye van az év legjobb magyar lemezei között. A 0112, a Medvelábnyom, a Fent, és a blues-osan indító, könnyen visszadúdolható Dealer című dalok már korábban kijöttek, a Hibrid, a Könnyű, a bőr alá kúszó Acid, a Gyógyul vagy a lassan hömpölygő, baljósból érzékibe forduló Krokodil az albumon nyerték el végleges formájukat.
(Cz. F.)
4. Lovasi András: Grand Hotel Halmahera
Ahhoz képest, hogy majdnem tíz évet kellett várni Lovasi első szólólemeze után a másodikra, most a harmadik már egész gyorsan (két év után) érkezett. Mint a szerzőtől tudjuk, a 2001-es, zseniális Bandi a hegyről azért készült, mert volt néhány, a Kispál és a borz-műsorba nem illő dala, a 2019-es Tüzijáték délben azért, mert az akkor még csecsemő kisfiára sokat vigyázott, és az alvásidőben gitározgatva véletlenül megszületett egy albumnyi dal. A Grand Hotel Halmaherát pedig (mi más?) a Covid által hozott bezárkózás szülte.
A konceptalbum témája a nyaralás, a vakáció, a „tréning a mennyországhoz”, amikor minden vágyunkat belevetítjük a nagy utazásba, akkor is, ha nem jöhet össze nekünk, mondjuk, mert nincs rá pénzünk, vagy mert karantén van. A szerzőt a migráció vs. vakáció témája foglalkoztatta. „Ne felejtsük el, hogy annak a népességmozgásnak, ami a globalizációval általánossá és szinte már hisztérikussá vált, csak egy része a migráció. A másik az, hogy mindenki körbeutazza a bolygót, mint az eszement, és ez ugyanúgy veszélyeztet vagy kényszerít átalakulásra kultúrákat, mint amit mi rettegve migrációnak hívunk” – mondta egy interjúban az anyag születéséről Lovasi. Feltűnik a szövegkönyvben (apropó, könyv: a Grand Hotel Halmahera nem egy hagyományos album, hiszen az tulajdonképpen egy könyv, amiben van egy kódszám a letöltéshez) Orbán, Mészáros, Borkai, Bakondi – de hát az említett urak is nyaralnak – a migránsüldözésük szabadidejében, nemigaz?
A lecsupaszított (de talán nem annyira, mint a korábbi szólólemezeken) hangszerelésű dalok között Lovasi prózai betéteket mond, ami nem feltétlenül zavaró először, de később azért már tudnánk feledni. A dalok időnként kuplés hangulatúak, máskor magyarosak, latinosak, blues-osak vagy rockosak. Nem feltétlenül lesznek külön-külön nagy slágerek, de együtt összeállnak egy izgalmas utazássá, de legalábbis elvisznek Ából Bébe. Közben pedig olyan mazsolákra is rábukkanunk az album hallgatása közben, mint a Villa Negra dallamára írt, gipsy-swinges hangszerelésű Mennyország 2. (amiből, kiderül, hogy a mennyország sem apácazárda, és nem is fényes lokál), az ős-Kispál-dal, Jutka különleges feldolgozása (aminek külön éke, hogy abban Kispál András szólózik), vagy az albumzáró Mezőségi című mezőségi.
(B. I.)
3. Bëlga: Karnevál
Egészen hihetetlen, hogy a Bëlga még múlt századi zenekarnak számít, hiszen 1998-ban alakult, és azóta tart görbe tükröt a minket körbevevő világról. Közel negyedszázada bizonyítják, hogy ezt az őrületet leginkább úgy lehet túlélni, hogy kiröhögjük azt a hülyeségcunamit, amivel nap mint nap találkozunk, legyen az a BKV-univerzum, vagy mondjuk a bénán népieskedő, politika irányította kultúra, esetleg a tértivevényes küldemények.
Ezúttal is közérzet-dalokkal jelentkeztek, amelyekben a lakógyűlések abszurdjától a pecás életérzésen át a szuperhősök bánatáig énekelnek meg egy sor témát különböző stílusú dalokban a bluestól a gagyi latin popon át a magyarnótáig. Mint mondták, eredetileg világzene lemezt terveztek, de végül nem etnós lett az anyag, hanem kicsit mulatós, falunapos. „Az etnónak és a falunapnak a metszete pedig a karnevál. Legalábbis errefelé.”
A karneválba pedig belefér például a Gérvágó című munkadal, ami az alkotók szerint egy keresztény szám. „Benne van, hogy Isten hat nap alatt teremti a világot, a hetediken pihenés van. Mi pedig kiállunk e mellett. A keresztény megbocsátás ugyan nincs benne a számban, mert itt a dolog elintézése inkább a fűkaszával kenném el a száját-irányba megy, de akkor is.” Vagy a nevelési problémákat feldolgozó Father Blues, amin a gyerekeik agyára menő apukák ismerhetnek magukra. De van itt az inflációt kikiabáló dal, vagy a korrupción mulató Mutyi. És akkor még nem beszéltünk a Belga-világában is új szintet hozó Össznépi trepniről, amiben Krúbi, Dé:Nash és Kiss Erzsi közreműködésével adnak elő különböző régiós szlenggel egy fura sztorit.
A Bëlga-recept működik 2021-ben is: hülyeség ellen a legjobb egy még nagyobb hülyeség.
(B. I.)
2. Bohemian Betyars: Gubancos
Tíz éve jelent meg az első lemeze a magát speed-folk freak-punk stílusúnak kikiáltó miskolci zenekarnak. Azóta nem csak kitörtek a „borsodi Gogol Bordello” címkéből, koncerteztek majdnem az összes kontinensen a legkisebb kluboktól a nagy fesztiválokig mindenhol (tomboló sikert arattak például a Sziget nagyszínpadán is), és kiadtak még három albumot, de mint a hvg-hu-nak elmondták felnőtté is váltak, ennek minden jó és rossz oldalával együtt. A negyedik albumuk az ezzel járó gubancokról szól, aminek része volt többek között Szűcs Levente frontember depresszív időszaka, a tagok koronavírusos megbetegedése, a karantén, és az attól függetlenül is eltervezett világvégi (zalai) elvonulás.
Mindebből persze korántsem egy depressziós lemez jött ki, épp ellenkezőleg, egy kifejezetten bulis, pörgős, igaz, néhol elgondolkodtató dalcsokor a Gubancos, ami a „borsodi himnuszként” emlegetett Makukától egy Villon-ballada betyáros feldolgozásáig húzott ívben ad talpalá- és pogóznivalót a rajongóknak. Talán a legkiforrottabb Bohemian Betyars-albumról van szó, aminek végig hallgatása garantáltan jobb kedvre derít bárkit. „Sikerült egységes stílust keverni a sokfajta hangulatból. Szerintem ez a legegységesebb és legjobban szóló lemezünk. Egy fénykép, egy korpillanat: itt jár a zenekar 2021-ben” – mondta Szűcs Levente.
Valahogy olyan az egész, mint a – kiváló klipet is kapó – Arra vágyom című dal, amiben a főhős roncs testtel is azon fohászkodik, hogy bírja még kicsit, mert még élne, és bulizna egy nagyot. Kell ennél több?
(B.I.)
1. Barkóczi Noémi: Dolgom volt
Barkóczi Noémiről eddig is tudtunk, hogy az egyik legizgalmasabb, legtehetségesebb magyar dalszerző-énekes, de idén megjelent lemezével szintet lépett. Ráadásul tette ezt úgy, hogy ezzel igazi klasszikus popkulturális bravúrt vitt véghez. Barkóczi új lemeze úgy izgalmasabb a korábbiaknál, az anyag úgy művészi előrelépés, hogy – mondjuk így – poposodott is, azaz olyan anyagot tett le az asztalra, amivel a korábbiaknál több embert érhet el. Azt még nem pontosan látjuk, hogy mekkora is ez az ugrás, az azonban pár hónap után is nyilvánvaló, hogy még az eddigieknél is többen rezonálnak Barkóczi Noémi világával. Persze ezzel a világgal nem különösebben nehéz rezonálni. Pedig egyáltalán nem hivalkodó vagy nagyhangú, viszont az árnyaltságában, a rétegzettségében is nagyon érthető és emberi, közel van és nem akar nagyokat mondani, de mégis mélyre mászik.
Barkóczi olyat tud, amit nem minden szöveget és zenét író és azokat eléneklő alkotó: az élet apró megfigyeléseiből indul ki, kisrealista dobbantóról ugrik neki, de a végtelenbe és tovább tekint, ezeket az apróságnak látszó dolgokat úgy bontja ki, hogy valójában az élet nagy kérdéseire keresi a választ, ahogy, teszem azt, Lydia Davis is hasonlóan jár a novelláiban.
És az mind semmi, hogy Barkóczi történeteinek a gondolatisága mennyire rétegzett, a zene is jóval változatosabb lett azzal, hogy a dalszerző egy ideje már zenekarral írja meg a számait. Ezzel próbálkozott már korábban is, de, ahogy azt a lemez premierje idején mesélte, korábban nem találta a helyét ebben a kiszerelésben – mostanra azonban helyre került minden. Ráadásul Barkóczi végképp megtalálta a helyét nőként a könnyűzenében („Egy sokkal természetesebb nőkép van most az indie-zenében. Attól, hogy az ember elektromos gitárral játszik, még nem kell dögnek lennie. Korábban kicsit ez volt.”) és szövegíróként a világban („Ha azt akarom leírni, hogy az ember szargyártó gép, akkor leírom.”). A végeredmény az év legjobb magyar lemeze. (Interjúnk Barkóczival itt.)
(N. R.)