Kult hvg.hu 2021. december. 04. 15:38

Most már a magyar színházak Trianonjának is van emlékműve

A több mint száz éve szétszakított magyar színházi életnek állít emléket a szobor.

Felavatták Böjte Horváth István alkotását a Nemzeti Színház épülete előtt. A magyar színházak Trianonja című szobor egy térképet és egy amfiteátrumot idézve a trianoni döntés nyomán a határokon túlra került színházi központok és a határon belülre eső játszóhelyek összetartozását jelképezi – írja a Nemzeti Színház közleményében.

MTI/Mónus Márton

Az emlékműhöz egy virtuális kiállítás is kapcsolódik, amelyet egy QR-kód segítségével, magáról a szoborról érhetnek el az érdeklődők. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet dokumentum-összeállítása bemutatja az elcsatolt területek nagy színházi központjait, az állandó és ideiglenes játszóhelyeit.

A közlemény szerint 70 rendszeres magyar nyelvű játszóhelyből 44, tíz nagy színházi központból hat került az országhatárokon túlra a trianoni diktátum következtében.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.