Straub azt állítja, csak Facebook-posztból értesült, hogy többé nem ő a Vidám Színpad művészeti vezetője. A Vidám Színpad szerint nem is volt szerződése és perrel fenyegeti a színész-rendezőt.
„A Vidám Színpad Közhasznú Nonprofit Kft.-ben Straub Dezsőnek nincs és a korábbi tulajdonos, Böröndi Tamás tragikus elvesztésekor sem volt üzletrésze vagy bármilyen képviseleti joga. Straub Dezső korábban – Böröndi Tamás haláláig – egyedi megállapodások alapján látta el színészi, rendezői, illetve művészeti vezetői feladatait, azonban a Vidám Színpad vezetőségének nincs tudomása arról, hogy Straub művész úrnak jelenleg – Böröndi Tamás halálát követően – fennállna bármilyen élő megbízási jogviszonya, amely felmondása felől a Vidám Színpadnak intézkednie kellett volna. Nyilvánvalóan és Straub művész úr által is ismerten ilyen élő jogviszony nincsen. A művész úr az elmúlt egy évben semmilyen tevékenységet nem végzett a Vidám Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. megbízásából” – áll a Vidám Színpad közleményében.
Az ügy előzménye, hogy Straub Dezső, miután a színház közleményben tudatta, hogy Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas rendező, a VIDOR Fesztivál ötletgazdája és létrehozója lesz a színház művészeti vezetője, a Facebookon reagált a hírre. Ebben ő azt állítja, hogy 2014 óta ő viseli a Vidám Színpad művészeti vezetője címet, és csak a Facebookról tudta meg, hogy ez megváltozott.
A színház szerint viszont több alkalommal és több formában is egyeztetek Straubbal a színházban betöltött szerepével és az együttműködés lehetséges feltételeivel kapcsolatban. „Sajnálatos módon ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre. Ennek ténye Straub Dezső előtt már hosszú hónapok óta ismert, így minden alapot nélkülöz az az állítása, hogy pozíciója megszűnéséről a kérdéses Facebook-bejegyzésünkből szerzett tudomást. E rosszindulatú reakció Straub úr azon jó hírnév rontó és becsületsértő megnyilvánulásainak egy újabb eleme, amely támadásokat az elmúlt fél év során folyamatosan tapasztalhattunk tőle.”
Hozzáteszik, a színház a jó hírnevének megóvása érdekében kilátásba helyezi „valamennyi rendelkezésre álló jogi lépés megtételét az ilyen és hasonló valótlan és méltatlan megnyilvánulásokkal szemben”.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: