Várják azokat a 15–18 éves fiatalokat, akiket érdekel a színház, annak működése és „lélegzése” a mindennapokban. A részvétel ingyenes, a foglalkozások zárása egy előadás.
„Hiszem, hogy a legfiatalabb nemzedékekkel való foglalkozás a színházban is a legjobb befektetés” – véli Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója. Ennek szellemében indították 2015-ben a Radnóti Színház színházpedagógiai műhelyét, a RIM – Radnóti Ifjúsági Műhelyt. Az elmúlt öt év során a színházi nevelési és művészetközvetítői tevékenysége az óvodás kortól egészen a felnőtt generációknak szóló programokig szélesedett ki.
Az idei évadban folytatódnak az eddig is rendkívül népszerű programok: a Hosszútávú Színházpedagógia Program, a Többlépcsős Program, a P+R a pedagógusoknak és az előadások értelmezését, befogadását segítő előkészítő-feldolgozó kurzusok.
A RIM újra várja azokat a 15–18 éves fiatalokat, akiket érdekel a színház, annak működése és „lélegzése” a mindennapokban. A programban részt vevő diákok a foglalkozások lezárásaként bemutatnak egy közösen létrehozott előadást vagy alkotást. A részvételhez korábbi színházi ismeret vagy tapasztalat nem szükséges, a foglalkozások ingyenesek.
„Az elmúlt másfél év minden szempontból megterhelő időszak volt mindenki számára. A személyiségünkre, lelkünkre tett hosszú távú hatását még nem tudjuk, de már vannak erről tapasztalataink, és az ezzel foglalkozó szakemberek egybehangzó véleménye szerint is fontos és nagy kihívás lesz felszínre hozni, feldolgozni és megérteni azt, amit átéltünk a bezártság és a pandémia alatt. Különösen igaz ez a fiatalokra, ezért úgy gondolom, hogy talán még nagyobb szerepet kell hogy kapjon a dráma- és színházpedagógia az oktatásban” – mondja Durst Móni, a RIM műhelyvezetője, aki a Radnóti pedagógusokat célzó P+R program motorja is.
A jelentkezési határidő október 1., további részletek itt.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: