Kult hvg.hu 2021. szeptember. 20. 18:31

Könyvek és vadak

Két mondat két kiállításról.

„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége a jelenleg növekvő számú megbetegedések és a járványhelyzet fokozatos romlása miatt úgy határozott, hogy a novemberre tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megrendezését elhalasztja."

"Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás és a kapcsolódó rendezvények programjai esetében a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet rendelet védelmi intézkedései nem alkalmazandók, a rendezvények korlátozás nélkül látogathatók."

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.