Kult MTI 2021. június. 30. 09:48

Inflálódik Indiana Jones kalapja

Háromszázezer dollárért (89 millió forintért) kelt el Indina Jones egyik híres fedora kalapja kedden egy Los Angeles-i árverésen. Korábban egy másik kalapért 500 ezret is adtak.

Harrison Ford az Indiana Jones és a végzet temploma című epizódban viselte a kalapot, amelyre a Prop Store aukcióján lehetett licitálni.

A kalap árát előzetesen 150-250 ezer dollárra (44-74 millió forintra) becsülték. A győztes licitáló, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, végül 300 ezer dollárt adott a relikviáért.

A kalapot kifejezetten az 1984-ben forgatott második Indy-epizódhoz készítették. A Herbert Johnson kalapos céget bízták meg a feladattal, amely korábban Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmhez is legyártotta a főhős jellegzetes kalapjait.

Az árverésre bocsátott kalap kitűnő állapotban maradt meg, egy műanyag kalapdobozban tárolták.

2015-ben Fordnak az a kalapja, amelyet Az elveszett frigyláda forgatásán viselt, több mint 500 ezer dollárért (148 millió forintért) kelt el.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.