A színész szerint ha Orbán Viktor kiállna, és őszintén beszámolna arról, hogy mi a valós helyzet az országban, valószínűleg megrémülnének az emberek.
Még fel kell fognom az új helyzetet, egyelőre csak állok, és totál bénán nézek ki a fejemből, meg kell emésztenem, hogy öt gyerekem van
– mondta Nagy Zsolt a 24.hu-nak, akinek nemrég megszületett Oltai Katával közös, második gyermeke, egy kislány. A színész arra a felvetésre, nem luxus-e ötgyerekes apaként, hogy az összes döntését az életben az igazságkeresésé motiválja, elmondta: régebben nagyon egyszerűnek gondolta az igazságot, ma már árnyaltabban ítéli meg.
„Feltettem ugyanis magamnak azt a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán objektív igazság. Korábban azt hittem, hogy igen, de ma már úgy érzem, mindenkinek meglehet a saját igazsága: nekem, önnek, a buddhistáknak, a kormánypártiaknak, az ellenzékieknek, bárkinek. Muszáj összevetni, egymáshoz mérni mindenkinek az igazságát, hogy helyes döntéseket lehessen hozni. Csakhogy nem látom át a világot, túlságosan zűrzavaros, így nem tudok érvényes ítéleteket hozni. Egyetlen dolog világos és egyértelmű, hogy van öt gyerekem. Az egyetlen igazán fontos dolog az életemben, hogy nekik bizalmat és szeretetet adjak. Kész.”
Nagy Zsolt nemrégiben a gyűlöletpropaganda ellen indított TASZ-kampány arca lett, amellyel kapcsolatban elmondta: vannak olyan helyzetek, amikor nem tudja befogni a száját. „Amíg egy asztalnál elhangozhat egy olyan mondat, hogy az ember színe kizárólag fehér – és én hallottam ilyet –, addig gondolkodás nélkül beleállok egy olyan kampányba, ami harcot hirdet a kirekesztés és a gyűlölet ellen. Mindig oda fogok állni azok mellé, akik segítik a gyengéket, az elesetteket. És ez valójában nem is döntés kérdése: nincs más választásom.”
A színészt pedig az esetleges retorzió sem érdekli. Úgy véli, Közép-Európában senki nem halhat éhen, ő sem. „Itt mindenki megtanulta, hogy a legszűkösebb körülmények között is életben lehet maradni. Nem kapnék színészi munkát? Nem hívnának színházba, filmezni, reklámot forgatni? Na és! Kellően értelmes és talpraesett embernek tartom magam, egyúttal csótányszerűnek is, aki a legnehezebb életkörülmények között is feltalálja magát.”
Nagy Zsolt kifejtette azt is, miért mondta egy interjúban, hogy minden politikus hazudik, és egyiknek sem hiszi el egy szavát sem, ritkán jár szavazni, de legutóbb elment és a kétfarkúakra voksolt. „Nem hiszek a politikusoknak, egyik oldal képviselőinek sem. Nem hiszek abban a hazugságpolitizálásban, ami Magyarországon folyik, miközben elfogadom, hogy a politikai őszinteség is veszélyes lehet. Ha kiállna Orbán Viktor, és őszintén beszámolna arról, hogy mi a valós helyzet az országban, valószínűleg megrémülnének az emberek.
Ha jövőre elmegyek szavazni, megint a kétfarkúakra voksolok, tudva, hogy soha nem kerülnek hatalomra. A barátaim rendre leszidnak, mert szerintük ezzel a regnáló hatalom továbbélését segítem. Lehet, hogy igazuk van. Mégsem fogok Orbánra vagy Gyurcsányra szavazni.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: