Kult hvg.hu/MTI 2021. június. 09. 11:50

„Hazudtam, hogy túl vagyok a csúcson” – Sinéad O'Connor mégsem vonul vissza

Az énekesnő a jövőre megjelenő albumának anyagát koncerteken is bemutatja.

Visszavonta hétvégi bejelentését Sinéad O'Connor, amely szerint befejezi zenei pályafutását – írta a The Guardian.

Az ír énekesnő azt mondta, június 5-i közleménye „reflexszerű reakció” volt a brit és az ír médiában a mentális egészségével kapcsolatos folyamatos negatív megszólalásokra. A zenész Twitter-bejegyzésében rajongóinak kifejtette, hogy „rosszul érezte magát” az interjúk után, amelyeket Rememberings című könyvéről készítettek vele. A memoárkötetben az átélt testi és lelki bántalmazásokról is írt.

De szeretem a munkámat. Ami a zenélés. Arra születtem, hogy élőben adjak elő”

– írta.

Miután visszavonulását bejelentette, megtapasztalta a rajongók és a zenésztársak támogatását, ezért megtartja 2022-ben megjelenő albumának koncertjeit.

Arról is hazudtam, hogy túlvagyok a csúcson”

– mondta O'Connor.

A zenész június 4-én azt írta, hogy a jövő évi No Veteran Dies Alone című albuma lesz az utolsó, és a turnézást is abbahagyja, teljesen visszavonul a zeneiparból. Abban közölte azt is, hogy lemond minden olyan koncertjét, amelyet eredetileg 2020-ra terveztek, de 2021-re és 2022-re halasztottak.

Az 54 éves énekesnő karrierje során tíz albumot adott ki, leghíresebb felvétele, a Nothing Compares 2 U 1990-ben vezette a Billboard Hot 100-as sikerlistáját.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?