Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az idei legjobb bűnügyi sorozat lett az Easttowni rejtélyek, amelynek főszereplője egy életét éppen összekaparni próbáló, leharcolt kisvárosi nyomozó Kate Winslet alakításában. A krimi lehetne a női True Detective, de valójában sokkal több annál.
Egy pennsylvaniai kisvárosban, Easttownban fiatal lányok tűnnek el. Az egyikőjükre holtan, lemeztelenítve találnak rá egy folyó partján. Mare Sheehan (Kate Winslet) tapasztalt nyomozóra és újonnan mellérendelt kollégájára, Zabelre (Evan Peters) osztják a meggyilkolt fiatal ügyét. Mare békésebb napokon drogos ügyekkel, kisebb betörésekkel, a szomszéd nyugdíjas házaspár lelki nyugalmának biztosításával foglalkozik. Olyan ő, mint egy jó seriff az unalmas, vidéki kistelepülésen, épp annyira játszik központi szerepet a város életében, mint mondjuk a pap a helyi gyülekezetben.
És hogy milyen hely Easttown? Természetesen olyan, amely titkokat rejt. Ebben a szorongatóan kicsi közösségben mindenki ismer mindenkit, és még a traumák vagy egy kudarccal végződött házasság elől sem olyan egyszerű itt elmenekülni és újrakezdeni: a volt férj szinte az udvarban lakik, a sötét padlás tragikus emlékeket őriz.
Nagyjából így nézhet ki az Easttowni rejtélyek (Mare of Easttown) rövid szinopszisa, és ez alapján akár legyinthetnénk is: jó, hát láttunk már ilyet. Ez egy sokadik krimi a sorban, amely szociológiai igényű, néplélektani látleletet ad a nyugodtnak látszó amerikai kisvárosi élet fonákságairól. Ez a True Detective női verziója egy kis Top of the Lake-kel megkeverve – gondolhatnánk.
Csakhogy az a mázlink, hogy az HBO és a Wiip új sorozata nem merül ki ennyiben. Elfért még benne valamennyi a Hatalmas kis hazugságokból és a Mark Ruffalo zseniális kettős alakításával készült Ez minden, amit tudok című sorozatból is, Craig Zobel rendező és executive producer, valamint Brad Ingelsby író, showrunner munkája pedig mindezek vegyülete inkább, semmint egyszerű fizikai keveréke. Az Easttowni rejtélyek képes a saját jogán létezni, és túlmutat egy bűntény puszta felgöngyölítésén.
Igaz, már maga a nyomozás is épp eléggé szövevényes ahhoz, hogy hétszer egy órán keresztül feszült figyelemmel kövessük a fejleményeket. Egyre bonyolultabbnak tűnik a látszólag egyszerű eset (miszerint néhány idióta fiatal bosszúból agyonvert egy lányt), és miközben Mare-nek és Zabelnek szurkolunk, hogy helyes nyomra bukkanjanak, a suspense eszközével a készítők időnként egy-egy lépéssel előrébb engednek minket a detektíveknél.
Szemben azonban a True Detective-vel az Easttowni rejtélyek még csak halványan sem játszik rá a paráztatásra, nincsenek benne horrorfilmes elemek, vudubabák sötét fészerekben. Mégis, ahogy egyre beljebb kerülünk a sűrűjébe, a louisianai mocsárvidékhez hasonlóan tárulnak elénk Eastwood mocskai is: felmerül a prostitúció, a pedofília, a vérfertőzés, a családon belüli erőszak gyanúja, miközben árnyalja a képet a droghasználat általánossá váló problémája a városban, a fiatalon anyává váló tinik egzisztenciális kiszolgáltatottsága, megismerünk egy rákkal küzdő mellékszereplőt, belelátunk egy házasság gondjaiba is. Sok baj és nyomorúság gravitál a megtörtént gyilkosság felé.
Minden gyanús, de semmi sem eléggé az, a készítők ügyesen manipulálnak. Mikor már éppen rájöttünk, ki a hunyó, már lépnek is eggyel tovább, és nagyot fordul a cselekmény. Megvezetnek, többször is, és nem adják könnyen a rejtély megoldását. Nagyjából a felétől folyamatos fordulatokkal bombáznak minket. A sokszereplős sorozatban búvópatakként vezetik az egyes karakterek és a lehetséges gyanúsítottak szálait: időnként pihentetik azokat – elterelik a figyelmünket –, hogy aztán a megfelelő pillanatban ismét felbukkanjanak. Egy részekkel korábban emlegetett fegyvernek csak a legvégén lesz jelentősége, éppen akkor, amikor már el is felejtettük azt.
Csakhogy a bravúr mégsem ez, mert ez eddig csak egy tisztességes krimi lenne. De a krimivel egy időben egy erőteljes női történetet is kapunk. Az Easttowni rejtélyekben nem egy zsarut látunk, akit mellesleg kínoznak a poszttraumás rémképei (lásd Rust Cohle-t a True Detective-ben), hanem elsősorban egy traumatizált nőt és anyát, aki mellesleg gyilkossági ügyben nyomoz. Megcserélődik a sorrend.
Kate Winslet a tőle megszokott természetességgel válik ezzé a nővé. Az általa alakított Mare kissé megszállott, kiváló megérzésekkel rendelkező nyomozó, érti és érzi a környék szociális problémáit – a lecsúszott bűnelkövetők éppúgy az „övéi”, mint a megvédendő lakosság.
Kate Winslet a klasszikus irodalmi és filmes nyomozóhősök archetípusával dolgozik, csak az általa megformált karakter már 21. századi, Me Too utáni, a transzgenerációs elméletek korába beleszületett figura. Nap végén sörrel és pizzával lazít; szimbolikus gesztus, hogy pipa helyett állandóan elektromos cigit szív.
Mare szakmailag valaha a topon lehetett, de egy korábban félbehagyott eset miatt megkérdőjeleződik a kompetenciája. Az élete zátonyra futott, fiának elvesztése és házasságának felbomlása okoztak törést az életében, és csak azért nem látszik rögtön, hogy mekkora a baj, mert a bénító, feldolgozatlan gyász közepette valahogy egyben kell tartania mindazt, ami még megmaradt neki. A teljes káoszban kell továbbra is anyaként és az unokájáért küzdő nagymamaként (igen, így telik az idő, hogy Winslet már nagymamát játszik!) helyt állnia.
Ez a sorozat nemcsak krimi, hanem a hétköznapi nyűgjeinkkel való megküzdések, a bonyolult családi kapcsolataink, a gyászunkkal való törődés és az elvesztett nőiség újbóli felfedezésének története is. Ez utóbbit szolgálják a sorozatba finoman belevezetett romantikus szálak is. A Mare életében feltűnő férfiak, párkapcsolati próbálkozások tükörként szolgálnak; általuk tudjuk felmérni, hogy Mare mikor képes (képes-e egyáltalán) a továbblépésre vagy az önelfogadásra.
Miközben pedig a főhősünk a normálisnak gondolt élet és az önmarcangolás között egyensúlyozva bűnösök után kutat, megismerjük a lányával (Angourie Rice) és az anyjával (Jean Smart) való kapcsolatát és egy barátság (Julianne Nicholson játssza a barátnőt) történetét is. Mert valójában Mare sztorija három-négy nő közös sztorija is egyben. Az ő viszonyrendszerüket, a generációk közötti dinamikát fejti fel a sorozat; és ezek az emberek éppúgy meghatározzák Mare életét, mint a borzasztó gyilkosság, amelynek a megszállottja lesz. Konfliktusoktól nem mentes sisterhood az ő szövetségük, a legnagyobb kétségbeesésben ott vannak egymásnak.
Ez az olvasat pedig egy krimitől szokatlanul sok színt visz a sorozatba, az otthon játszódó jelenetekből időnként váratlanul vicces szituációk is kerekednek. Például amikor Mare egy „családi kupaktanács” keretében bevallja, hogy úgy viselkedett, mint egy tizenéves kamasz, és bosszúból drogot csempészett valakinek a kocsijába. Vagy, amikor Jean Smart – aki a legnagyobb komika a szériában – konkrétan nagyobb eséseket vállal be a mi szórakoztatásunk kedvéért, mint a bűnözők után futkosó Kate Winslet. Mare viszonya az anyjával nem felhőtlen, néha úgy üvöltenek egymással, mint a kocsisok, az anya mindenbe beleszól, a lánya meg nem győzi bizonygatni, hogy felnőtt nő létére képes saját döntéseket hozni (még ha a látszat csal is néha).
De ez valahol így van rendjén. Idő, míg az ember egy bonyolult szülői kapcsolatban megtalálja az érzékeny harmóniát, ahogy idő az is, míg rájön, hogy mikor az utolsó csepp energiáját is kiszívta belőle az élet, az igazi női barátság akkor lendül csak igazán működésbe – hallatszik ki a sorozatból.
Az Easttowni rejtélyek végül annak felismerésére is megtanít, hogy a legnagyobb nyomorúságok közepette is elkel a humor, és hogy teljesen normális, ha időnként hagyjuk, hogy a gondok felforgassák, eluralják az életünket. Hogy kikre kell ilyenkor támaszkodni, és miként lehet újra elkezdeni élni – ehhez ad érzelmi löketet és inspirációt Mare története.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Senki ne retusálja Kate Winslet hasát egy szexjelenetben!
