Kult hvg.hu 2021. március. 27. 12:38

Fehéroroszországot diszkvalifikálták az Eurovízióról

A dalszöveggel kétszer is megsértették a verseny szabályait.

Nem indulhat fehérorosz versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon, miután az ország kétszer is olyan dallal nevezett, amelynek a szövege megsértette a verseny szabályait.

Fehéroroszországot két héttel ezelőtt szólították fel a szervezők, hogy új dallal jelentkezzen, miután a korábbi számnak nem kívánt politikai vonatkozásai voltak. Csakhogy a második dallal sem sikerült megfelelni a szabályoknak.

Fehéroroszország a Galasy ZMesta nevű együttessel akarta képviselni magát az Eurovízión. Az együttes a kormányellenes tüntetések kigúnyolásáról híres.

Az országban több tüntetés is volt tavaly, miután Aljakszandr Lukasenka elnök egy vitatott választáson aratott győzelmet.

Az eurovíziós nevezésnél felvetődött az aggodalom, hogy egy ilyen dalszöveg legitimálná a fehérorosz tünetők erőszakos elnyomását, ezért új dalt kértek, de ezt is elutasították, Fehéroroszország így nem fog részt venni a 65. Eurovízión májusban.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i elnökválasztást az országot több mint két évtizede irányító Aljakszandr Lukasenka nyerte meg a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. A valódi győztesnek Szvjatlana Cihanouszkaját elismerő ellenzék szerint meghamisították az eredményeket, és Lukasenkát a Nyugat, ezen belül az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek.

A választás után hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők brutálisan levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsérültek a megmozdulások során. A hatóságilag nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt büntetőeljárások százai indultak, és az ellenzék több vezetőjét bíróság elé állították.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.