Kult hvg.hu 2021. január. 13. 11:37

Lobenwein: Nincs olyan fesztiválszervező, aki ne készülne az idei szezonra

Biztosat nem lehet tudni az idei Szigetről és a többi fesztiválról, de a szervezőkön nem fog múlni, ha mód lesz rá, megtartják a rendezvényeket.

A többek között a Szigethez, a Balaton Soundhoz és a VOLT Fesztiválhoz köthető Lobenwein Norbert a Blikknek beszélt arról, hogy gőzerővel készülnek a fesztiválszezonra. Biztosat természetesen nem tudott mondani, de kijelentette, hogy mindenki arra készül, hogy ha van rá lehetőség, megvalósulnak ezek a fesztiválok. Mint mondta, nem ismer Magyarországon olyan fesztiválszervezőt, aki feladta volna a reményt és ne készülne az idei szezonra.

„Ugyanolyan erőbedobással kell készülni a technikával, a szponzorokkal, a helyszínnel, a programokkal és minden mással, mint eddig” – tette hozzá.

A jegyértékesítés és a programkommunikáció ugyan még nem kezdődött el, pedig a fellépők nagy része már visszajelezte, hogy lehet rájuk idén is számítani, sőt lesznek új fellépők is, akik nagy durranásnak számítanak majd, ennek ellenére Lobenweinék nem tartanák korrektnek azt, hogy bejelentsék a programot és megkezdjék a jegyértékesítést úgy, hogy még minden nagyon bizonytalan az idei évvel kapcsolatban.

A Sziget és a többi nagy fesztivál közönségének nagy többsége egyébként – Lobenwein elmondása szerint – benthagyta a jegyeit, tehát nem váltották vissza, abban bízva, hogy azokat majd idén fel tudják használni.

A fellépők többsége pedig új szerződést kötött 2021-re, igaz akadt olyan is, aki lemondta az idei teljes turnészezont. „Én akkor is nagyon boldog lennék egyébként, ha idén nem lennének külföldi fellépők, csak magyarok.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hírek a koronavírus-járvány második hullámáról
Nagyítás hvg.hu 2021. január. 24. 20:00

Karantén, maszkellenesség és halottak milliói: így pusztított száz éve a spanyolnátha

Becslések szerint a 20. század elején 20–50 millió ember halálát okozta az emberiség írott történelmének második legsúlyosabb járványa, a spanyolnátha. A vírustörzs ugyan különbözik, a mindennapokban mégis nagy volt a hasonlóság a 100 évvel ezelőtti és a mostani mindennapok között. Helytelenül hordott maszkok, karantén és járványkórházak – Nagyítás fotógaléria.