Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A közalkalmazotti jogviszony megszüntetése egybeesett Pápán az önkormányzati intézmények átszervezésével, melynek következtében sokan felálltak a kisváros kulturális életét meghatározó emberek közül. Ami viszont Pápán történt, országos tanmese is lehetne, és kérdéseket vet fel a többi könyvtári, múzeumi vagy művelődésházi dolgozó jövőjéről is.
November elsejétől a kulturális intézményekben dolgozók – a múzeumok, a művelődési házak, színházak, könyvtárak, levéltárak munkatársai – közalkalmazotti jogviszonya munkaviszonnyá alakul. Látszólag egyszerű státuszváltásról van szó, a fizetést innentől kezdve nem a sokszor kárhoztatott közalkalmazotti bértábla szerint kell, hogy megszabják. Ám ezzel a változtatással a törvényhozók mintha kinyitották volna egy kukta szelepét:
hirtelen kiszabaduló gőzként találnak utat maguknak a feszültségek ott, ahol eddig fedő alatt kavarogtak egyre nagyobb nyomáson a problémák. A gőz pedig, a koronavírus-járvány második hullámának „rásegítésével” akár tömeges felmondásokban, esetenként elbocsátásokban, és intézmények átalakításában csapódik le.
„Két dolog történik most párhuzamosan: az egyik a státuszváltás, a másik a járvány okozta gazdasági válság. Az előbbi elbizonytalanítja a dolgozókat, akik most már kevésbé számíthatnak arra, hogy garantáltan a múzeumból vagy a könyvtárból fognak nyugdíjba menni. Emiatt sok helyen vannak felmondások. Ezzel együtt a fenntartók, az önkormányzatok ki vannak véreztetve, elesnek a helyi adóktól, a gazdasági válság miatt a legjobb szándékkal sem tudják ellátni a feladatukat” – festi le a jelenlegi helyzetet Bayer Árpád történész, kiugrott közalkalmazott, aki a múzeumok látogatói élményét segítő játékokat tervez az Open History nevű cégének ügyvezetőjeként.
A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület fiatal szakemberek körében végzett kérdőíve szerint az érintettek kicsivel több mint a fele elbizonytalanodott, hogy érdemes-e egyáltalán a pályán maradnia a megváltozott jogviszonyban, a többség pedig inkább kétkedve, mint bizalommal fogadta a döntést. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) egy 350 fős, októberi felmérésből pedig az derül ki, hogy a kulturális szférában 8–10 százalék volt a törvénymódosítás következtében a felmondók aránya.
A lemorzsolódás tehát az előzetes felmérések alapján – egyelőre – nem tűnik nagynak, ám visszatérve a kuktából kicsapó gőzre: van, ahol robbanásig feszült a helyzet.
Például Pápán, ahol a helyi közösségért sokat tett szakemberek, többnyire évtizedek óta a város kulturális életét szolgáló dolgozók döntöttek úgy, hogy nem maradnak az új rendszerben.
A Kékfestő Múzeum és a Gróf Esterházy Károly Múzeum szigorúan vett szakmai stábjából, 5 emberből 3-an jöttek el: távozott a néprajzos, a restaurátor és a múzeumpedagógus. A városi könyvtárból is felmondtak néhányan, a Pápa Városi TV-nél forrásunk szerint ebben az évben a 11 televíziós alkalmazottból 6-an hagyták ott a szerkesztőséget, ebből 3-an november elsejével.
Úgy tudjuk, hogy a színházépületet, közösségi házakat és a sportcsarnokot is magában foglaló Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központból (JMSZK) távoztak a legtöbben. Kerestük a JMSZK igazgatóját, hogy erre vonatkozóan pontos számot adjon, ám elhatárolódott a nyilatkozattól.
A távozók táborát erősítő kulturális menedzser, Kocsis Gyula viszont azt nyilatkozta lapunknak, hogy a szakmai stáb itt is lemorzsolódott. „A hétfős stábból négy – köztük az igazgatóhelyettes – szakirányú végzettséggel rendelkező kolléga állt föl. A szintén távozó igazgató december 31-ig vezeti az intézményt”. Kocsis Gyula azt mondta, élete legnehezebb döntésén van túl, és nemcsak azért, mert a nyugdíjkorhatár elérése előtt másfél évvel állt fel, hanem az általa elért eredmények miatt is. „33 éves szakmai múlttal a hátam mögött, a vállalhatatlan és kiszámíthatatlan bizonytalanság miatt felálltam és jelenleg szabadfoglalkozású álláskereső vagyok” – mondta a döntésről.
Öt felmondott embert kerestünk meg összesen, és közülük egyik sem ma kezdte a szakmát: mindannyian 15–20–30 év után hagyták ott a munkahelyüket, és van, aki ezzel együtt Pápáról is elköltözött. Többségük nem vállalta a nevét. Ahogy egyikőjük nyilatkozott: azért, mert fél, hogy esetleg ellehetetlenítik majd az új munkahelyén.
Többen kénytelenek voltak belekóstolni a vállalkozói létbe is. Így például a Kékfestő Múzeum üzemeltetéséért felelős Vonnák Andrea múzeumpedagógus, aki három évtized után vált meg a munkahelyétől. Mint mondja: ideiglenesen pályaelhagyó lett, mert jelenleg őstermelőként dolgozik, fürjtojásból készült termékeit árusítja. „A múzeum mellett mindig próbáltam több lábon állni, mert egyedül nevelem a lányomat, és a közalkalmazotti fizetésből nem lehetett eltartani egy főiskolára készülő gyereket. Most jól jött, hogy mindig volt B tervem.”
„A közalkalmazotti bér olyan, amilyen. Pótlékkal kinézett valahogy”
Pápán mindenkinek megvolt a maga oka a felmondásra, de találunk közös motívumokat.
Kezdjük, az elhíresült bértáblával. A közalkalmazotti béreket a szakmában eltöltött évek számához és a pozíció által megkövetelt végzettséghez igazították, és bár törvény írja elő, hogy ennek megfelelően a béreknek bizonyos időközönként emelkedniük kell, ez az emelkedés sokszor csekély mértékű volt. Ahogy az egyik interjúalanyunk mondja: „A nettó bér, amit én hazahordtam mostanában, 40–50 ezer forinttal volt több, mint amennyit 15 évvel ezelőtt, mikor ide keveredtem a színházhoz, kerestem. Alapvetően még az inflációt se nagyon követte a bérünk.”
Az alacsony fizetés a fiatalabb generációt egyre inkább elrettentette a kulturális közszférában való elhelyezkedéstől – ezt kutatások is alátámasztják –, ám az eggyel idősebbek a nem túl fényes anyagi kilátások ellenére is kitartottak. Ez részben a munkájukkal járó kiszámíthatóságnak, részben pedig a küldetéstudatuknak volt köszönhető.
„Volt nekünk egy bizonyos közalkalmazotti védőhálónk, amit beletettünk a nem túl magas bérünk mellé egy serpenyőbe, aztán beletettük azt is, hogy mindenki szerette itt azt csinálni, amivel foglalkozott. Ezért maradtunk, amíg lehetett. Azért dolgoztunk, mert szerettük a munkánk” – mondja egy távozó pápai.
A közalkalmazotti léttel együtt járt a törvény által előírt végkielégítés felmondás esetén, egy 12 alkalmas utazási kedvezmény, a jubileumi jutalmak, a valamivel több szabadság, és az a biztos tudat, hogy „ha elmegyek táppénzre, nem rúgnak ki a következő héten.”
Az Munka törvénykönyve alá bekerülve a közalkalmazottak egy része úgy érezte, hogy éppen ezt a biztonságot és stabilitást veszítik el (noha a jubileumi jutalom és a végkielégítés még öt évig marad), mert a munkaviszonyba lépve semmi sem garantálja, hogy nőni fognak a fizetéseik, vagy hogy a munkáltató majd rendszeresebben fog bért emelni.
Pápán épp ezért bizonyult meghatározó tényezőnek a felmondásokkor, hogy még a státuszváltás előtt, a koronavírus-járványra hivatkozva megvonták az alkalmazottaktól a pótlékaikat, azaz a nem túl magas fizetésüket esetenként megalázóan alacsony összegig zsugorították. (Mindeközben egyes önkormányzati ügyvezetők ugyanebben az időszakban az éves bérük 50–60 százalékát prémiumként megkapták).
Mindegyik forrásunk megerősítette, hogy először áprilisban, majd augusztusban kérte őket arra Áldozó Tamás fideszes polgármester, hogy mondjanak le egyes bérkiegészítéseikről (nyáron már „csak” az alacsony összegű nyelvi pótlékokról), és cserébe nem kell elbocsátani senkit.
Vonnák Andrea ezt bizonyítandó a papírjait mutatja. Márciusban még bruttó 317 ezer forintot keresett, azaz nettó 210 ezer forintot vitt haza. Mindezt két diplomával, egy nyelvvizsgával, 30 éves munkaviszonnyal. Áprilisban előbb egy összesen 60 ezer forintos kiegészítést vontak meg tőle, augusztusban pedig a maradék, kisebb összegű pótlékokat is elvették volna, ha hagyja. Nem hagyta – mondja –, mivel az újabb megszorítással minimálbérnek megfelelő összeget tehetett volna zsebre, ezért munkaügyi pert helyezett kilátásba.
Vonnák Andreának így végül körülbelül 20 százalékkal kurtították meg a fizetését, egy másik interjúalanyunk 30 százalékos fizetéscsökkenésről számolt be, és Kocsis Gyula állítása szerint a korábbi béréhez viszonyítva közel 70 ezer forinttal keresett kevesebbet az intézkedés következtében.
A pótlékok megvonásával önmagában azonban nem is lett volna baj, hiszen a járvány mindenkit nehéz helyzetbe hozott. Ám az alkalmazottak az eredeti bérek visszaállítására ígéretet ugyan kaptak, írásbeli garanciát nem. A státuszváltásról hozott törvény pedig előírja, hogy november elsejétől az új munkaviszonyban alkalmazott azt az összeget kell, hogy megkapja, amit október 31-én, a pótlékokkal együtt megkapott. A munkáltatóknak mindenhol az országban ez alapján kellett megtenniük augusztus közepéig a további foglalkoztatást biztosító ajánlatokat.
Mivel a második, kisebb mértékű pótlékcsökkentés éppen a nyár utolsó heteiben érkezett a pápaiak számára, attól tartottak, hogy minimálbérrel kerülnek az Mt. alá, és onnantól semmi sem garantálja, hogy a fizetésük nőni fog.
Azzal kellett szembenéznem, hogy 2021-nek családapaként bruttó 120 ezres fizetéscsökkenéssel vágok neki. A pótlékmegvonások azt eredményezték, hogy a végén a többdiplomás is annyit keresett, mint a 8 általánost végzett takarítónő – nyilatkozza egy másik pápai.
Áldozó Tamást többek között a pótlékcsökkentésekkel kapcsolatban is megkerestük, ám cikkünk megjelenéséig levelünkre nem reagált.
A szakmai színvonal kárára mehet
A pápaiak helyzetét a pótlékcsökkentés és a státuszváltozás bizonytalansága mellett nehezítette még egy tényező. A képviselőtestület idén júliusban úgy határozott, hogy a városmarketingért felelős Pápai Platán Nonprofit Kft.-be, egy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságba olvasztják a múzeumot, a művelődési házat, a könyvtárat és a nonprofit cég egy médiacentrumot is működtetni fog, amely tévés stábból, a Pápa és Vidéke kiadványból, illetve a Papa-ma.hu hírportálból állna.
A legtöbb aggodalomra az adott okot, hogy a határozatok szerint az önkormányzat előbb megszünteti a felsorolt intézményeket (beleértve a Pápa Városi TV-t is), majd azoknak a közfeladatait vonja össze a nonprofit cég és Boros Katalin ügyvezető irányítása alatt. A megszüntetés valóban problematikus lépés lenne, mert például a múzeumi gyűjtemény sorsa vagy az egész járásra kiterjedő könyvtárszolgáltatás kerülhetne veszélybe, de információnk szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma ez ügyben már közbeavatkozott, és nem engedik az intézmények ilyen módon történő felszámolását.
Ettől függetlenül maga az összevonás megvalósulhat. A nyilvános jegyzőkönyv alapján ezzel a „természetes munkaügyi folyamatok következtében” létszámcsökkentés járna, és Áldozó szerint az átszervezéssel könnyebb lenne modernizálni az intézményeket.
A távozók viszont attól tartanak, hogy az átszervezés a szakmai színvonal kárára fog megtörténni. „Leginkább a hosszú évek kitartó munkájával elért kulturális nívó süllyedésétől tartok, ha a jövőben – amint ez most látszik – csak a gazdasági érdek fogja meghatározni a város kulturális arculatát” – magyarázza a kulturális menedzser.
Egy kis közalkalmazotti lélektan
Az integráció azonban önmagában egyáltalán nem gond. Találunk jó példákat, Gyulán és Sárváron is összevonták a kulturális közintézményeket, amelyek így egymást támogatva, több pályázati lehetőséggel tudják fenntartani magukat.
Csordás Izabella szervezetfejlesztő szerint, ha egy önkormányzati nonprofit cég a tulajdonos, az megfelelő keretek lefektetésével, szabadabb gazdálkodásra nyithat lehetőséget. Például azt a pénzt, ami az év végén megmaradt, nem kell feltétlenül visszaadni a fenntartónak, hanem el lehet tenni a jövő évi tervek megvalósítására. Így jobban tudnak a múzeumok is hosszú távra tervezni – mondja.
A státuszváltás már keményebb dió, noha ez is történhetett zökkenőmentesen (Sárváron például nem voltak felmondások, sem pótlékcsökkentés).
Dobrovits Orsolya, a KKDSZ elnöke szerint bár a kormányzati kommunikáció az volt, hogy a státuszváltásra a versenyképes fizetés megteremtése érdekében van szükség, ha valóban csak ez lett volna a cél, azt meg lehetett volna oldani a bértábla megreformálásával, a bérek emelésével is.
Most, hogy a kollégák bérét többé nem közvetlenül az állam fizeti, odanyomja az önkormányzatokra a felelősséget teljes egészében. És tartunk tőle, hogy egy idő után – mivel véges az anyagi erőforrás – az önkormányzatok bizonyos dolgokról le fognak mondani, ami nem alapfeladat. Amikor ilyen igazságtalanul élére vannak állítva a dolgok, hogy mire menjen a pénz: az egészségügyre, a bölcsődére vagy a könyvtárra, akkor félő, hogy nem a könyvtárat fogják fejleszteni
– fogalmaz.
Egyértelmű, hogy inkább a kulturális intézményekre akarják áttolni a feladatot, hogy azok nagyobb részt egyedül is meg tudjanak állni a saját lábukon.
Kérdés, hogy ez sikerülhet-e, mert például egy múzeum a jegybevételekre nem igen támaszkodhat: a látogatók kétharmada vagy ingyen, vagy kedvezményesen jár múzeumba.
Az alkalmazotti munkaviszony a teljesítményalapú bérezést, a piacra való kilépést, a versenyszférában való részvételt is jelenti. De hogy lehet gazdasági szempontból, piaci alapon versenyképes egy falusi fiókkönyvtár könyvtárosa, egy levéltáros vagy az a múzeumi kutató, aki a háttérben gondozza, mondjuk a rovargyűjteményt?
„Vegyük a múzeumokat. A kiállításokat, a terembérbeadást, a régészeti bérmunkákat lehet piaci alapon csinálni. Az önkormányzat nem mindenhol tudja teljes egészében fenntartani az intézményeket, a Hatvani Vadászati Múzeum vagy a Gödöllői Királyi Kastély színvonalas kiállításokkal azon dolgoznak, hogy a maradék bevételt megtermeljék. Ugyanakkor az, amit a látogató lát, csak a jéghegy csúcsa. Egy múzeum feladata a restaurálás, a gyűjtés, a publikálás is, a tárgyi emlékek felkutatása, és ez a nagyobbik rész, ezt nem nagyon lehet kitenni a piacra. Állami feladat ezeket fenntartani” – mondja Bayer Árpád történész, aki szerint attól még, hogy piaci lesz a fizetés, nem fog piaci módon működni egy múzeum.
A kulturális közszféra azt is jelentette eddig, hogy az itteni szakemberek nem a csilivili, marketinggel felturbózott, langyos popélményeket adják, hanem a magaskultúrát; értékeket közvetítenek, ami ellenálló a külvilág viharaival szemben, és ami nem mindig forintosítható. A múzeumokban például olyan emberek dolgoznak, akik elkötelezettek amellett az ügy mellett, amit ők csinálnak. Ez a múlt, a természet, a művészet megismertetése a társadalommal, és ez a nemes ügy erős és mély motiváció. Ezért maradtak még úgy is sokan ezen a területen, hogy a fizetésüket már nagyjából nem lehetett hova csökkenteni.
A budapesti kulturális dolgozóknak továbbra is megmarad a közalkalmazotti joguk
