A hallgatók úgy tudják, reggel 7-kor kapcsolják majd vissza az estére lekapcsolt internetet, és ez mától kezdve minden nap így lesz.
Kedden közleményt adott ki a Színház-és Filmművészeti Egyetem új vezetése, amelyben többek között azt írták,
a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése a „tanköztársaságot” a maga részéről a mai nappal befejezettnek tekinti, attól a továbbiakban elhatárolódik, annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja.
A hvg.hu információi szerint az SZFE blokád alá vont Vas és Szentkirályi utcai épületében 18 óra óta nincsen internet. A hallgatók úgy tudják, hogy mától az épületekben minden este 18 órától másnap reggel 7 óráig szüneteltetik majd a wifi-hozzáférést, erről azonban hivatalos tájékoztatást nem kaptak.
Az egyetemfoglalók megerősítették, hogy ugyan látják a wifit, de az az épületekben – és a kollégiumban – nem működik. Lapunknak elmondták, korábban már előfordult, hogy technikai hiba lépett fel, ám azt furcsa véletlennek tartanák, ha valamilyen hiba miatt mindkét épületben most egyszerre tűnt volna el a net.
A hallgatók 18 órakor kezdtek volna el fórumozni, amelyhez elengedhetetlen az internethozzáférés, hiszen a vírushelyzet miatt nem lehetnek bent hetvennél többen az Ódry Színpadon, így aki nincs jelen, videochaten keresztül szokott bekapcsolódni.
A kedd esti fórumot mobilinternet segítségével tartják meg.
Kedden került nyilvánosságra az a levél, amelyet Szarka Gábor, a diákellenállók által elutasított rektor az egyetem alkalmazottainak címzett, és amelyben megtiltotta nekik, hogy a demonstráló diákokkal együttműködjenek.