Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Lakos Nóra első játékfilmjéhez megtalálta Kerekes Vicában a tökéletes hősnőt. Ám mint itthon oly sokszor, a nagy találkozásra szerencsétlen árnyékot vet a műfaji hozzávalókat és receptet sutácskán alkalmazó, kapkodós forgatókönyv. Kritika.
Nem a legjobb dolog a világon folyton leírni, hogy az esetek döntő többségében valamiért nem találjuk a fogást a zsánerfilmeken – legalábbis akkor nem igazán, amikor ezt a fogást görcsösen keressük. A magyar kortárs filmnek az áll általában a legjobban, amikor „véletlenül” lesz műfaji. Vagy mondjuk azt, elsősorban nem arra koncentrál, hogy tisztán thriller, heist film, akciófilm, vagy szinte bármi más legyen. A Hab esetében romantikus vígjáték.
Papíron Lakos Nóra rendezőnél is minden olyan, amilyen a nagykönyvben: kedves, aranyos főszereplő, aki a boldogságot és az üzleti sikert keresi – előbbit, illetve annak illúzióját épp kiheverné, mert hát, a nagy szerelemről kiderült, hogy mennyasszonya van, utóbbira meg filmimádó cukrászdájában próbálja rátalálni, ahol sztárokról elnevezett süteményeket kínál az édesszájúaknak, tökéletesen bájos szenvedéllyel, de elkeserítő gazdasági érzékkel. Így hát, amikor adódik a lehetőség, hogy nagy összegű támogatást kaphasson a hogyantovábbra, igyekszik lecsapni rá – csakhogy az a bibi, hogy a pályázathoz férj kell és gyerek. Szerez hát magának mindkettőt, majd ők hárman elmennek táborozni, ahol megpróbálnak nem lebukni a többi versenyző és a szervezők előtt.
A Zöld kártya találkozása a magyar viszonyokkal, meghintve némi tímárpéteri szatírával, a Jean-Pierre Jeunet-féle (Amélie-s) mágikus realizmussal, megforgatva a hollywoodi romkomokra jellemző, szirupos felszínességben – nos, ebből, így szeretne valami jót kisütni a Hab.
De nem igazán hagy magának időt arra, hogy szépen meg is pirulhasson a teteje, és összeálljon a belseje.
(És akkor most próbálok is spórolni a sütis hasonlatokkal és metaforákkal, csak hát nehéz ellenállni, ha már a film is ennyire ezt kínálgatja megállás nélkül.)
Lakos mintha kizárólag csak Kerekes Vicában, az ő egészen csodás kisugárzásában bízna meg maradéktalanul – bár ezen sorok írója fanatikus rajongója a szeplőknek, és minden tehetségnek, amely Kerekest jellemzi, mint annyiszor, most sem képes egyetlen karakter jóvá tenni a dramaturgiai hadarást, az erőltetett, elhasznált vicceket, és azt, hogy a női főszereplőn kívül komoly lehetőséget egyetlen színész sem kapott.
Csehországban filmsztár, itthon még csak most fog berobbanni
A vörös szőnyeget borzalmasnak tartja, a premiereket lehetőleg kerüli. Prágában lesifotósok vadásznak rá, a nevével adják el a cseh filmeket, itthon viszont még csak most osztottak rá főszerepet magyar mozifilmben. Igaz, rögtön kettőben is. A Hab című romkom forgatásán találkoztunk a felvidéki származású színésznővel. Interjú Kerekes Vicával.
Pedig Mátray László karcosságával lehetett volna valamit kezdeni, és az álcsalád gyerekkarakterét alakító Gyarmati Erik is lehetne cuki – vele, vagyis a figurájával nyilván az lehetett a cél, hogy egy idegesítő, koravén kisfiú úgy legyen szimpatikus, hogy valahogy sikerül a modorossága mögé látnunk és megkedvelnünk őt. Erre a szkript nem ad lehetőséget, mint ahogy arra sem, hogy Mátraynak elhiggyük: tényleg beleszeret Kerekesbe.
Persze, mintha nem lenne egyértelmű, hogy Kerekesbe már akkor bele lehet szeretni, ha csak elmegyünk mellette az utcán…
Épp ezért szomorú, hogy a filmben pont ez a villámcsapás nincs benne úgy, nem történik meg azzal a hatással, ahogy ez sok ezer másik hasonló alkotásban meg szokott történni (vagy ahogy az utcán megtörténne). Pedig ezt nem lehet kihagyni, mert akkor majdnem oda az egész.
A hármas körül mozgolódó mellékszereplőkkel rosszabb a helyzet: a vállalkozói támogatásért harcoló csapatokban olyan kipróbált arcok láthatóak, mint például Kovács Lehel, Láng Annamária, Elek Ferenc és Pálfi Katalin – életvezetési guruként Szikszai Rémusz is igyekszik, de ezek a riválisok, ezekben a karikatúrákban már 10 éve se lettek volna igazán izgalmasak, vagy viccesek. Érvényesek meg pláne nem. A Hab e tekintetben sokkal inkább rokonítható a már fentebb megemlített Tímár Péter Zimmer Ferijével – de még mielőtt bárki a szívéhez kapna, azt is hozzáteszem, hogy amikor már nagyon ciki lenne a helyzet, Kerekes Vica mosolyog egyet, s kicsit helyre is rakja az egészet. Pont annyira, hogy merjünk, és picit szeressünk is a vászonra nézni.
Viszonylag nagyot dob még a filmen Balázs Ádám remek, hangulatos zenéje, jók a dalok is, segítenek a befogadásban, bár e tekintetben is érezni, hogy párszor támogatás helyett megúszni akarnak így dolgokat. Mintha önmaguk is azt gondolnák, hogy ez az egész romkomozás igazából nem is saját pálya, hanem valami, amit a nézők szeretnek, ezért hát muszáj vele próbálkozni. Pedig a hazai pálya kapcsán sokadszorra írom le, hogy nem muszáj.
Lakosban benne van egy jó produkció, akár egy jó könnyed film is, de nem kell feltétlenül, görcsösen megfelelni annak, amit nem érzünk magunkénak. Ami (aki) a miénk, az szuper most is: a többi meg csak zavar, mert nem hagyja megmutatni, hogy milyen ízvilágot szeretnénk kikeverni mi magunktól – nem csak magunknak. Több szerzőiség, kevesebb száraz klisé – és a következő simán lehet, hogy sokkal jobban csúszik majd!
