Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Lenyűgözi a hallgatók barikádja és komolyan hisz abban, hogy vissza tudják fordítani az autonómiavesztést – Bagossy László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetőjeként jelenleg felmondási idejét tölti, osztályvezetőként viszont még élő szerződése van. Milyen forgatókönyvek jöhetnek most az egyetemen? Miért volt fontos végigjárni a demokratikus lehetőségeket, és meddig gyakorolhatnak nyomást a hatalomra a hallgatók? Interjú.
hvg.hu: Nap mint nap bejár a Színház-és Filmművészeti Egyetem épületébe, a minap őrséget állt az előtetőn: milyennek érzékeli a benti hangulatot? Hogy élnek a hallgatók, mivel foglalkoznak?
Bagossy László: Elsősorban egymással vitatkoznak: fórumoznak. Elképesztően fegyelmezett életet élnek odabent, a vírusveszély és az őrség szempontjából is komoly szabályokat vezettek be. Az egyetemfoglalás második napján bevittem egy holland újságírót, mert nem tudtunk hol leülni, a szemközti kávézó be volt zárva. Az akkori őr bizalommal volt irántam és beengedett minket, persze hőmérőzés és kézfertőtlenítés után. Odabent viszont hamar lebuktunk, keserű számonkérésben volt részünk, majd’ elsüllyedtünk szégyenünkben. Azóta a legnagyobb hírügynökségek emberei sem nyertek bebocsáttatást.
hvg.hu: Úgy tudjuk, hogy körülbelül kétszáz fő vesz részt az akcióban, de hányan vannak bent egyszerre általában? Hogyan váltják egymást, hogy járnak haza?
B.L.: Nem érzem magam felhatalmazva arra, hogy ilyesmikről beszéljek. Az, hogy bemehetek, és részt vehetek bizonyos fórumokon, az ő meghívásukra történik. Folyamatosan forgatnak, rögzítenek mindent, és nagyon bízom benne, hogy ez az anyag egyszer majd a nyilvánosság elé kerül. Legszívesebben élőben adnám a magyar parlamenti közvetítések helyett. Abból, ami odabent zajlik mindenki tanulhatna vitakultúrát, méltányosságot, jóhiszeműséget, demokratikus elkötelezettséget. Néha csak ülök, és órákig nézem őket, ahogy időt nem kímélve igyekeznek mérlegelni a lehetőségeiket. Moderátorok segítségével, a bekiabálás tilalma mellett, vicces kézjelekkel fejezik ki érzéseiket - az egész hihetetlenül felemelő és példamutató.
hvg.hu: Hogyan segítik őket? Egyáltalán: igényelnek segítséget, támogatást?
B.L.: Korábban is sokat gondolkodtunk együtt, a modellváltás terveinek bejelentése után éjjel-nappal próbáltuk megérteni, átlátni, rögzíteni azt, ami történik velük. Az autonómia közös ügyünk. A nagy különbség az, hogy ők a „fogyasztói” az oktatásnak: hogy mit sózunk rájuk, nekik egyáltalán nem mindegy, a vevő jogán sokkal több követelni valójuk lehet. Nyilván az ő szempontjukból is vérlázító, hogy ez a helyzet elüldözte a tanári kar jelentős részét. Egész osztályok maradtak osztályvezető nélkül. Olyan emberek távoztak, akiket nem lehet két perc alatt pótolni, és amit magukkal vittek, az nem csak a szakmai tudás, hanem maga a tradíciónk is. A diákok minden döntéssel, történéssel, nyilatkozattal kapcsolatban képben vannak. Korábban azért izgultam, hogy amíg a demokratikus lehetőségeinket – minden balsejtelem ellenére, - nem járjuk végig, addig ne nyúljanak törvényen kívüli megoldásokhoz, vagyis
még mielőtt feketén-fehéren ki nem derül, hogy ez az egész egy disznóság, és elveszik az autonómiánkat, addig ne történjenek olyanfajta gesztusok, mint amilyen az egyetemfoglalás.
Aztán végül letettek az asztalra egy Vidnyánszky Attila által aláírt, brutális módon kiherélt Szervezeti és Működési Szabályzatot, és többé nem lehetett mellébeszélni. Ennek elkészítésére egyébként minket kért fel a minisztérium, heteken át dolgoztunk rajta, és régi hiányosságokat, hibákat is pótoltunk, korrigáltunk. Egy SZMSZ-t időről időre felül kell vizsgálni: a jogszabályi környezetét, a működésünkkel való kompatibilitását. Mi ezeket átnéztük, frissítettük, kijavítottuk a hibákat, és így nyújtottuk be. Ehhez képest az derült ki, hogy a kuratórium már megszerzett egy régi verziót, és kizárólag az autonómiának estek neki. Az összes hibát, tévedést benne hagyták, ragadozó módjára tépték ki a szívét a szövegnek, hiszen csak az érdekelte őket, hogy az önrendelkezésünket megsemmisítsék. Nekünk kellett felhívni rá a figyelmet, hogy micsoda kontár munkát végeztek, és mennyire látszik a mohó igyekezet, hogy lebontsák a beavatkozás korlátait.
hvg.hu: De mégis miért a mohó igyekezet?
B.L.: Talán a kiépült erőfölény barbár eufóriája. A hatalom emberei ma már házról házra járnak - bárkit, aki nem tetszik nekik, kirángathatják az intézményeiből, épületeiből, üzleteiből.
hvg.hu: Milyen lehetséges kimenetelei lehetnek a jelenlegi patthelyzetnek?
B.L.: Nem tudom megjósolni. Bár a felmondott vezetőség jogosítványai még néhány hétig élnek, a harminc napos felmondási idő lejárta után új vezetőkre lesz szükség. A Vas utcai történésekre most sincs kizárólagos befolyásunk. A minisztérium adott egy bombát Vidnyánszkyék kezébe, hogy dobják csak ránk, azok ezt meg is tették, zűrzavar támadt, most pedig ránk mutogatnak, hogy miért nem tud elindulni az oktatás. Mi szerettük volna szeptember 7-én elindítani, de rövidesen kiderült, hogy esélyünk sincsen, hiszen naponta több tanár mond fel, az iskola pedig blokád alatt van. Egyszerűen alkalmatlan rá a szituáció. Mindannyiunk érdekében, teljesen jogszerűen, rektori hatáskörben döntöttünk a tanév kezdetének halasztásáról, hogy megoldásokat találjunk a működésre.
hvg.hu: Csütörtökön jelentették be a hallgatók, hogy az egyetem dolgozói benyújtották sztrájkköveteléseiket, és eredménytelen tárgyalások esetén határozatlan idejű sztrájkba kezdenek szeptember 21-től – ehhez az első nap 85-en csatlakoztak. Rajta van a listán? Ön szerint jelenthet-e ez akkora nyomásgyakorlást, hogy eredményre vezessen?
B.L.: Természetesen rajta vagyok a listán. Ez egy újabb törvényes eszköze a tiltakozásnak, és ha kell, élni fogunk vele.
hvg.hu: Meddig tartható fenn a barikád? A hallgatók jelenleg nagyon erősnek tűnnek, kérdés, elfáradnak-e, ha a tiltakozás hosszú ideig eredménytelen marad.
B.L.: Nem a barikád fenntartása a cél. A cél maga az út, hosszútávfutó koromban sokat emlegettük ezt a mondást. Fontosabb, hogy az út tisztességes legyen. Hogy így emlékezzünk majd erre a menetelésre. A társadalom egyre növekvő szolidaritása nélkül még eddig sem juthattunk volna. Ők a mi támogatóink a pálya szélén. Etetnek, itatnak, biztatnak bennünket. Még fontosabb lenne, hogy rá is lépjenek erre az útra és együtt fussanak velünk. A számtalan szolidaritási nyilatkozat mellett nagyon hervasztó, hogy milyen sokan hallgatnak, főleg az egyetemi szférában.
hvg.hu: Ha megvalósulna az a terv, amelyről Gulyás Gergely beszélt nemrég, azaz, hogy az oktatás akár egy másik helyszínen is megindulhat, a hallgatóknak vajon mekkora része kívánna benne részt venni?
B.L.: Hatalmas külső és belső nyomás nehezedik a közösségünkre. Változatos élethelyzetek és érdekek feszülnek egymásnak. Nem mindegy, ki milyen évfolyamra jár, mit tanul, megmaradt-e a tanára vagy elment, most kezdte a tanulmányait vagy karnyújtásnyira van a diplomától. Sok múlik azon, hogy az autonómiavesztés globális kihívását nem homályosítják-e el a partikuláris érdekek. Nehéz helyzetekben éles fény vetődik az emberi jellemre – szakmai szempontból ezt is érdekes dolog most figyelni. De többször kinyilvánítottuk, hogy mindenkinek magának kell döntenie, mekkora erkölcsi-anyagi áldozatot vállal. Nincs kényszer, zsarolás, egymás revolverezése.
hvg.hu: Ön vezetőként lemondott ugyan, de tanárként élő szerződése van, végzős rendező osztályt visz. Döntött már arról, marad-e, és meddig?
B.L.: Addig maradok, amíg maradnak eszközeink a harchoz. Számomra a megalkuvás semmilyen formája nem elfogadható. Az autonómia a lényegét érinti a munkánknak, ebben nem létezhetnek kompromisszumok. Nagyon komoly vízválasztó lesz, hogy Vidnyánszkyék a lejáró vezetői mandátumokra kiket hívnak meg. Vastag arcbőrre lesz szükségük azoknak, akik ide rektorként, rektorhelyettesként, intézetvezetőként - az egyetemi közösség akaratának ellenére - bevonulnak. Nem lennék a helyükben.
hvg.hu: Azt elképzelhetőnek tartja, hogy nem ők indítják máshol a tanévet, hanem az SZFE közössége valahogy, valamilyen formában mégis együtt marad és folytatja a közös munkát?
B.L.: Ez az opció is felmerült, de nem egyszerű a dolog. Érkeztek felajánlások európai művészeti egyetemekről, hogy befogadnák a „menekültjeinket”. Ez megható, és néhányan talán élnek is majd ezzel, de a szakmai műhelyünk ebben az esetben is darabokra hullana. Egyelőre azért nem akarunk ebben gondolkodni, mert komolyan hiszünk benne, hogy az autonómiavesztést vissza tudjuk fordítani.
hvg.hu: Sokszor elhangzott a támogatóktól az elmúlt napokban, hogy Vidnyánszky Attilának le kellene mondania, ugyanakkor a szakmai kvalitásait nem sokan kérdőjelezik meg. Miért nem jelentene megoldást, ha visszavonulót fújna?
B.L.: Éppen eleget fényeztük már Vidnyánszky Attila tehetségét. Ebben a helyzetben nem az ő kvalitásai jelentik a kérdést, hanem az egyetemi autonómiát garantáló alapdokumentumok. Ezek védenek meg bennünket attól, hogy bárki vademberként essen neki az értékeinknek, azt képzelve magáról, hogy ő egymaga bölcsebb, mint a komplett egyetemi közösség. Szerintem Vidnyánszky túl messzire ment, nincs már lehetősége visszafordulni.
Ráadásul a többi kuratóriumi tag sem autonóm, nincs módjuk szuverén döntéseket hozni. A legszánalmasabb az egészben, hogy mintha nem is velük hadakoznánk, hanem a nagyhatalmú miniszterelnökkel.
Aki arról ábrándozik, hogy Vidnyánszkyt lecserélése megoldana bármit, az nem érti a dolog lényegét.
hvg.hu: A kuratóriumi tagok nyilatkozatai javarészt arról szólnak, hogy az egyetem részéről annyira politikai síkon zajlik az egész folyamat, hogy nem lehet szakmai kérdések mentén beszélgetni, sőt, Vidnyánszky Attila szerint az egyetem nem kezeli szakmai ügyként a helyzetet.
B.L.: Éppen Vidnyánszkyék próbálnak meg belerántani minket a politikai diskurzusok terébe. A kormánysajtó pedig egyenesen Gyurcsány Ferenccel igyekszik összeboronálni bennünket. Gyurcsány ugyanúgy nem tudott Magyarországból egy boldogabb országot csinálni, ahogyan Orbán sem tud. Két tehetségtelen miniszterelnök évtizedes csatája mérgezi az életünket. Mindazonáltal örömmel látom, hogy a pártok meghallották az óhajunkat, hogy tartsák távol magukat, és senki ne próbáljon ezzel az üggyel előnyöket szerezni magának.
hvg.hu: De szóba kerültek a tárgyaláson egyáltalán szakmai-oktatási kérdések?
B.L.: Három kommunikációs panelt hallunk újra meg újra: a rugalmasságot, a nemzetközi versenyképességet, és - pimasz módon - az autonómiánk kiszélesítését. Ezekhez társul az óhaj, hogy a „nemzeti keresztény” értékrendnek is teret kellene adni. Konkrétumok azonban nincsenek. Beszédes, hogy soha nem beszélnek az oktatási terveikről. Gyanítom, ha majd bemennek a Vas utcába, senki nem fogja ezt már számonkérni rajtuk. Tárgyaltunk a Nemzetiben, az egyeztetésre eredetileg csak Upor Lászlót hívták meg, a meghívólevélben Vidnyánszky erős utalást tett a vírushelyzetre – ennek a felelőssége vitte oda valójában Uport, de nem akartuk, hogy egyedül menjen. Jeleztük, hogy hangfelvételt is készítünk a beszélgetésről, mert a korábbi tapasztalat azt mutatta, hogy a zárt ajtós tárgyalások után azonnal kiforgatják és meghamisítják a szavainkat. Eddig szerencsére nem volt szükség rá, hogy elővegyük a felvételeket, senki nem állított hazugságokat erről a beszélgetésről. Csupán azt a konszenzusos igazságot fogalmaztuk meg, hogy a tárgyalás reménytelen volt.
hvg.hu: Van ötlete, hogy tulajdonképpen mit takarhat a nemzeti keresztény értékrend fogalma színházművészeti kontextusban?
B.L.: Nincs. És nem is akarok erről töprengeni, ahogyan a „balliberális művészetről” sem. Ezek az elköteleződések nem szakmai kérdések. A magánszférához tartoznak. Ahogyan a származás vagy a nemi identitás kérdései is. Nem véletlenül szavazunk lefüggönyözött fülkékben. A legdurvább atrocitásnak tekintem az ilyesfajta politikai megbélyegzést, és sajnálatosnak tartom, hogy ebben az országban ezt büntetlenül meg lehet tenni.
hvg.hu: Hosszú ideje belterjességgel vádolják az SZFE-t, de arról már ön is írt a rektori pályázatában, hogy ennek letörését szívesen támogatta volna, mert arra akartak törekedni, hogy minél több színház be legyen csatornázva. Milyen szempontok alapján mérlegelték, hogy kit hívnak el oktatni az egyetemre?
B.L.: A művészi kvalitás a legfontosabb szempont, de egy jó művész nem minden esetben jó pedagógus is. Mielőtt valakit tanárnak neveznénk ki, kurzusokkal, vizsgaelőadásokkal van lehetősége bizonyítani a képességeit. Vidnyánszky például többször is járt nálunk, de nagyon kevés energiát fordított a feladatra, és egyáltalán nem tudta meggyőzni a hallgatókat. Ő, aki felfoghatatlanul sok feladatot és pozíciót visz, és nyilvánvalóan nincs semmire ideje, az elmélyülés lehetőségét hiányolta az oktatásunkban, együttműködésünk kudarcát ezzel indokolta.
hvg.hu: Egy májusi interjúban, amikor még egészen másképp álltak a dolgok, úgy fogalmazott: az is dolga, hogy a tanítványai felé legalább valami csekély optimizmust sugározzon, és elhitesse velük, hogy a meghasadtságnak és a politikai különalkuknak ebben a csodálatos színházi világában lehet majd keresnivalójuk. Érvényes még ez a kijelentés?
B.L.: Érvényesebb, mint valaha.
