Kult MTI 2020. augusztus. 27. 20:43

Egyeztetésen vettek részt a Színház- és Filmművészetért Alapítvány képviselői

A kuratórium a fenntartói jogok átvételének napjára kezdeményezett találkozót az SZFE vezetésével.

Free SZFE
Friss cikkek a témában

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány képviselői csütörtökön részt vettek az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásáról kezdeményezett egyeztetésen, írta közleményben az alapítvány.

Az egyeztetésen a kuratórium biztosította az egyetem képviseletében megjelent vezetőt, hogy az alapítvány minden segítséget megad az átállás sikeres lefolytatásához.

A kuratórium átadta a 2020. szeptember 1. napjától hatályos alapító okiratot, valamint a szervezeti és működési szabályzatot, amely az egyetem jelenlegi szervezetére épít és maradéktalanul biztosítja az intézmény Alaptörvénnyel összhangban álló autonómiáját, olvasható Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke által jegyzett közleményben.

A kuratórium képviselői kiemelt feladatként fogalmazták meg az egyetem infrastrukturális fejlesztését, az egyetemi kapacitások bővítését, a nemzetközi kapcsolatok építését és a szakmával való együttműködés szorosabbá tételét.

A kuratórium az egyetem vezetésével szeptember 1-jén - a fenntartói jogok átvételének napján - egyeztetést kezdeményezett.