Ki, ha nem Tom Cruise legyen az első színész, aki az űrben csinál filmet? Megtalálta a projekthez a megfelelő cimborát is.
A Mission: Impossible-filmekben "megmászta" már a Burj Khalifát, és repülőgép oldalán is lógott már felszállás közben Tom Cruise, aki az esetek nagyon nagy részében saját maga kaszkadőre is egyben. Híres arról, hogy rendkívül alaposan készül fel a kockázatos mutatványokra az akciófilmjeiben. Ezek után nem csoda, hogy most éppen az űr meghódítására készül, és a tervek szerint ő lenne az első filmsztár, aki valóban a világűrben forgathat játékfilmet.
A Deadline információi szerint Tom Cruise Elon Musk űrkutatási cégével, a SpaceX-szel, illetve a NASA-val együttműködésben dolgozik az első kalandfilmen, amelyet nem a Földön forgatnának. A lap úgy tudja, hogy a produkció mögött egyelőre semmilyen stúdió nem áll, még nagyon kezdeti fázisban van a projekt.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: