Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Túl vagyunk az Oscar-díj izgalmain, de még nem látjuk a koronavírus-járvány végét. Bezzeg arra a kérdésre, hogy ki a magyar író, megkaptuk a választ. Ez volt a február az Élet+Stílus és a Kult rovatban.
A februárnak köszönhetjük azt a videót, amely igazán töményen összefoglalja az emberi létezés minden frusztrációját és kísértését. Úgyhogy gyorsan essünk is túl az utasokon, akik a maguk módján próbálták meg kitölteni a teret egy repülőn.
@BravoAndy Here’s a great jackhole! He was angry that I reclined my seat and punched it about 9 times - HARD, at which point I began videoing him, and he resigned to this behavior. The other jackhole is the @AmericanAir flight attendant who reprimanded me and offered him rum! pic.twitter.com/dHeUysrKTu
— wendi (@steelersfanOG) February 9, 2020
A koronavírus is szintet ugrott a térfoglalásban az elmúlt hetekben, február elején még Bódi Sylvi is azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy vajon lezárta-e már a kormány a határokat a kínai turisták elől, hogy aztán kiderüljön, hogy a vírust nemzetiség alapján aligha fogjuk beazonosítani, és a február végi helyzet szerint már olaszokat se engedhetnénk be az országba, ha ez a honfitársai egészségéért aggódó celeb megközelítésén múlik. Érdekes szociálpszichológiai alapanyag lehet viszont az, hogy addig, amíg a vírus főleg Vuhanban pusztított, még Wang mesternek is meg kellett szólalnia, hogy visszacsalogassa a kínai éttermekbe a magyarokat, az észak-olasz gócpontok viszont még véletlenül sem riasztották el az embereket a pizzától. Furcsán működnek az előítéletek, a koronavírus meg kemény lecke az egész emberiségnek.
A koronavírus mellett virális témákból sem volt hiány februárban. Gyors karriert futott be például az a nő, akinek mikrofont dugtak az orra elé a londoni metróban, és ő akkorát énekelt, hogy felrobbantotta az internetet. Egy törpe termetű kisfiú pedig a legnagyobb sztárokat állította maga mellé, igaz, ennek egy nagyon kemény mélyrepülés volt az előzménye, Quaden ugyanis az iskolai zaklatás miatt az öngyilkosságot fontolgatta, az édesanyja pedig videóra vette ezt a krízist.
A maga féktelen nyersességében bomlott ki ebben a hónapban Demeter Szilárd ars poeticája a magyar irodalom menedzseléséről. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egymás után adta az interjúkat, majd egy saját írással is jelentkezett a Mandineren. Ezekből a megnyilatkozásokból azt a következtetést vonhattuk le, hogy a magyar kulturális élet legégetőbb problémája nem más, mint az, hogy ki számít magyar írónak. Demeter a problémára egy interjúról interjúra folyamatos evolúción áteső definíciót adott.
A magyar író először még csak az volt, aki magyar olvasónak, magyarul ír művet, és azt szeretné, hogy száz év múlva magyarul olvassák ugyanazt a művet – és nemzeti kultúrában, nem pedig exportban gondolkodik – mondta a Pesti Hírlapnak. A Demokratának már tovább szűkítette a kört, és kizárta belőle azokat, akik LMBTQ-ideológiát hirdetnek, akiket szerinte joggal tol ki mindenféle párbeszédből.
Majd miután Schilling Árpád egy Facebook-posztban megjegyezte, hogy Demeter Szilárd náci nyelven beszél, Demeter Szilárd a szívére vette a jelzőt, és rögtön egy másik jelzővel védekezett, miszerint ő székely, a székelyek pedig nem nácik. Sőt nem is kommunisták.
Az irodalmat a következő generációknak átadni próbáló pedagógusok viszont nincsenek könnyű helyzetben, ha a Nemzeti alaptanterv szerint tennék ezt. Akár náci, akár kommunista, akár székely írókat próbálnának tanítani. A témában folytatott beszélgetéseinkből az derült ki, hogy az irodalomolvasás jelenleg nem erősségünk, és inkább értjük a politikai kódokat, mint az irodalmiakat.
Hogyan tanítsunk Wass Albertet, ha már bekerült az új alaptantervbe? Vajon az a baj, hogy Herczeg Ferenc rajongott Mussoliniért vagy inkább az, hogy közepes író volt? És ha etikai problémák vannak azzal kapcsolatban, hogy ezeket az írókat tanítani kell, akkor a zsidógyűlölő Kosztolányi miért tankönyvi anyag? Minden kérdésre igyekeztünk választ találni ebben a cikkünkben.
És választ kaptunk februárban még egy kérdésre: vajon megússza-e Harvey Weinstein? Ahhoz képest, hogy sokan figyelmeztettek arra, hogy a Me Too mozgalom túl messzire ment, igazán kevés jogi következményét lehet beazonosítani. Pár száz férfit megvádoltak szexuális zaklatással, az ügyek egy részét kivizsgálták, az elkövetők egy része pedig elvesztette a munkáját, vagy háttérbe vonult, de aztán viszonylag gyorsan vissza is tért, mint például Louis C. K. Mások viszont maradtak, ahol voltak, például az amerikai elnöki poszton, vagy a rendszer történetesen még magasabbra emelte őket, egy szövetségi bírót például egészen a legfelsőbb bíróságig.
Harvey Weinstein neve összeforrt a mozgalommal, a vádakban elhangzott tettei egy igazi szörnyeteg státuszába taszították, így van abban valami jelképes, hogy ő lett a zaklatásos ügyek első nagynevű elítéltje: az egyik New York-i bíróság esküdtszéke bűnösnek mondta ki a hollywoodi producert nemi erőszak és szexuális támadás vádjában, igaz, a legsúlyosabb vádpontban, a szexuális ragadozóként elkövetett erőszak vádja alól felmentették.
Weinstein ügyében a vádlók számának az elképesztő nagysága volt igazán sokkoló: több mint száz nő állította, hogy a producer zaklatta, megtámadta vagy megerőszakolta, az erőszakos mintázat pedig évtizedeken át megmutatkozott.
A Weinstein ártatlanságát a végsőkig hangoztató ügyvéd, Donna Rotunno az ítélethirdetés után nem sokkal viszont már arra panaszkodott a Daily Mailnek adott interjúban, mennyire megalázó, hogy járókeret helyett kerekesszék jut majd a védencének a börtönben. Pont annyira – tette hozzá –, mint a védence meztelen testéről készült képek bemutatása volt a tárgyalás során (ez igazolta az egyik áldozat leírását). Pedig már kezdtük azt hinni, hogy a Me Too mozgalom kezdte világossá tenni, mit jelent a megalázás.
Az idei Oscar-gála az utolsó pillanatokban szólt igazán nagyot, amikor nagy meglepetésre a legjobb film kategóriájának a díját Pong Dzsunho alkotása, az Élősködők hozta el.
Az élősködés mibenlétéről azonban már korábban elkezdhettek filozofálni a közvetítés miatt éjszakázó nézők a legjobb férfi főszereplő díját elnyerő Joaquin Phoenix jóvoltából, aki a köszönőbeszédét az állatvédelem kérdésének szentelte, erős lelkiismeret-furdalást keltve a húsfogyasztó embertársaiban. Phoenix ugyanis arról beszélt, hogy nagyon elszakadtunk a természettől, és sokan bűnösek vagyunk egy egocentrikus világkép fenntartásában.
„Azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az univerzum közepe, és ezért kifosztjuk a természet erőforrásait, úgy érezzük, jogunk van arra, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, majd ellopjuk a borját. És hiába hallani a sírását, mi fogjuk a tejét, és a kávénkra meg a müzlinkre öntjük, ahelyett, hogy a borjúnak jutna.” Ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy az embernek morális kötelessége a vegán életmód. Még ezek után is váratlan volt azonban, hogy egyszer csak egy vágóhídon tűnt fel, ahonnan kimenekített egy borjút. Mégpedig a saját karjában. Mi pedig elgondolkodtunk azon, hogy szembe merünk-e nézni a nagyüzemi állattartás valóságával.
Ha az Oscar-gáláról mégis inkább a lazább, kellemesebb tartalmakat szeretné felidézni, javasoljuk, hogy tekintse meg a ruhákat.
Ez történt még februárban:
