Kult hvg.hu 2020. február. 03. 09:16

Vidnyánszky: Soros úgy ad pénzt, hogy valamit kér cserébe

A Nemzeti Színház főigazgatója szerint a konstruktív jövőépítéshez valós párbeszédre van szükség, ennek ügyében óriási hiba a magyar származású milliárdoshoz fordulni.

Interjút adott a Népszavának a Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila, akit Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterről, a magyar származású milliárdosról, Soros Györgyről és színházügyekről is kérdezett a lap újságírója.

Vidnyánszky szerint Karácsony érvénytelenítette a Szabad Tér Színház pályázatát, fenyegető üzentet küldött Dörner Györgynek és beültette Vásárhelyi Máriát a József Attila Színház felügyelőbizottságába.

Ez utóbbi otromba provokáció, és a többi sem illik egy demokratikus városvezetőhöz – mondta az interjúban Vidnyánszky.

Az új színházi törvényről azt mondta, ezzel rendbe lehet tenni a finanszírozás torzulásait. "A vidéki önkormányzatok majd 20 százalékkal nagyobb arányban veszik ki a részüket kulturális intézményeik finanszírozásából, mint a főváros. Miért is? A vidék 50 százalékos átlagával szemben Budapest mindössze 30 százalékban finanszírozza saját színházait, a Madách Színház esetében ez mindössze 11 százalék. A többit az állam állja. Van erre magyarázat? Ha ehhez a TAO pótlására kiosztott összegeket is hozzászámítjuk, még nagyobbak az aránytalanságok. Ezek olyan igazságtalanságok, amelyeket most orvosolni lehet".

Ma majdnem háromszáz formáció tartja magát függetlennek. Olyan sanyarú a helyzetük, hogy éppen az elmúlt tíz fideszes évben háromszorozódott meg a számuk.

Vidnyánszky szerint a harminchét milliárd forint taót jól osztották el, mert sikerült a vidéki intézmények támogatásnak hátrányos helyzetén is jelentősen javítani. "A rendszer be fog állni, a hibákat a tapasztalatok alapján orvosolni kell" – mondta.

Túry Gergely

Úgy véli, fontos volna, ha egy sor független színház kimozdulna Budapestről, ezért "kiemelten fogjuk támogatni a kamaszokat megszólító előadások születését. Szívügyem, hogy pozitív üzeneteket közvetítő produkciók is bekerüljenek a kínálatba".

Azt is szeretnénk, ha sok fiatal színész, rendező kapcsolódna be a munkába, járnák az országot, és ha idővel önálló társulat is létrejönne. Az első időkben a Nemzeti Színház művészeti tanácsa szakemberek bevonásával fogja eldönteni, melyik előadás kerül be a programba. Olyan kulturális szolgáltatást nyújt majd a program, amely eddig hiányzott a magyar kulturális kínálatból, és amelyre nagy az igény.

Vidnyánszky Soros Györgyöt is szóba hozta az interjúban. A magyar milliárdos szerinte újra támogatja a színházi szférát, "de ha valós párbeszédet akarunk és konstruktív jövőépítést, akkor Soroshoz fordulni óriási hiba". Vidnyánszky szerint nem téved, ha azt gondolja, hogy "Soros úgy ad pénzt, hogy azért kér valamit cserébe".

Ezek például azok, teszi hozzá Vidnyánszky, hogy tüntetést szervezzenek.

A színházigazgató azt is mondta, hogy Soros Györgynek "határozott politikai víziója és pénze és van, a támogatottakat saját politikai játszmájának a szereplőivé tette".

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.