“Akiket megszeretünk, először idegenek voltak” – Feldmár András a dokumentumfilmekről
Kult hvg.hu 2020. január. 17. 13:20

“Akiket megszeretünk, először idegenek voltak” – Feldmár András a dokumentumfilmekről

Feldmár András pszichoterapeuta, Péterfy Bori színész, énekes és Talal Derki Sundance-díjas, Oscar-jelölt filmrendező is a zsűri tagjai közt a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Hatodik alkalommal rendezik meg 2020. január 27. és február 2. között a Cinema City Aréna moziban a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF). A fesztivál a világ legfrissebb, nemzetközi sikerű egész estés dokumentumfilmjeinek versenye.

A filmes világ, a művészeti élet, a sajtó elismert szereplőiből álló rangos magyar és nemzetközi zsűri, valamint a diák- és nyugdíjas zsűri hat kategóriában dönt a pénzdíjakról:

  • Harc a szabadságodért,
  • Harc az identitásodért,
  • Harc a gyermekedért,
  • Harc az álmaidért,
  • Fiatal filmesek rövidfilmversenye,
  • Magyar verseny.

A zsűrizést olyan elismert művészek és szakemberek vállalták többek közt, mint Dragomán György (író), Feldmár András (pszichoterapeuta), Lakatos Márk (stylist, divatújságíró, jelmeztervező), Müller Péter Sziámi (zenész) Nagy Gábor (HVG, nemzetközi rovatvezető), Nagy Zsolt (színész), Péterfy Bori (színész, énekes), Péterfy-Novák Éva (író), Török Ferenc (filmrendező), vagy Talal Derki (Oscar-jelölt rendező).

Talal Derki többszörös Sundance-díjas, Oscar-jelölt filmrendező január 31-én filmes tapasztalatait is megosztja nézőkkel a „Filmkészítés háborús övezetekben” témában.

A mesterkurzus előtt, a fesztivál hivatalos versenyprogramjában levetítjük az Európa-díjas, Oscar-jelölt Kislányomnak, Samának, valamint az Oscar-jelölt Az Underground kórház filmeket.

A filmek vetítése után a közönség találkozhat a meghívott alkotókkal is.

További információ a fesztivál hivatalos oldalán és Facebook-oldalán olvasható.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!