Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Volt idő, mikor minden filmben ő forgatott, most más van a soron, de őt ez egyáltalán nem zavarja: már nincs benne az a vágy, hogy mindenképpen bebizonyítsa magáról, hogy ő valaki. Jótékonysági előadásokkal járja az országot. Saját produkcióban jegyzett színházi one man show-ja, a Hogyan értsük félre a nőket? az együttélés szépségeit és nehézségeit taglalja. Filmterveket, rendezői ambíciókat dédelget magában, és ingyen készít fel hátrányos helyzetű fiatalokat a színészképzős felvételire. Csányi Sándorral beszélgettünk.
hvg.hu: Az elmúlt években kivonta magát a forgalomból, eltűnt a nyilvánosság elől. Miért?
Csányi Sándor: Szabadúszó lettem, írtam egy darabot, járom vele az országot. Budapesten a MOM Kultban játszom havi 4-6 alkalommal. Tudatos döntés volt, hogy nagyjából mindenhonnan kivonultam. Mindennek két oka van. A Kontroll után a romantikus vígjátékokkal lettem népszerű. Szerettem őket, de nagyjából látható, hogy mennyi kifutása van egy színész számára ennek a műfajnak. Húszévesen még jól áll, középkorúan már nem. Elkezdtem unni, nem érdekelt. Semmiféle kihívást nem láttam abban, hogy megint egy sármőrt játsszak. És akkor jött Szász Attila Örök tél című filmje, amely olyan helyeken mozgatott meg, ahol már nagyon régen jártam színészileg. Nagyon érdekelt, milyen úgy forgatni, hogy nincsenek kész paneljeim, megoldásaim, és iszonyatos koncentrációt igényel. Komoly feladat elé állított az is, hogy le kellett fogynom tizenöt kilót a szerep kedvéért. És akkor meghoztam egy nagyon határozott döntést, hogy nem akarok visszamenni a szórakoztatóiparba. Azóta évi három filmre, egy-két sorozatra mondok nemet.
hvg.hu: Annak idején hatalmas elánnal vágott bele a Thália Színház művészeti vezetésébe. Mi vezetett kenyértöréshez a színházzal?
Cs. S.: Nem volt kenyértörés. Korábban a Radnótiból is konfliktusok, feszültségek nélkül jöttem el, közös megegyezéssel, és anno ott is leadtam az előadásaimat. Egyszerűen azt éreztem, hogy megfulladok ennyi munka mellett. Nem bírom fizikailag. Reggeltől késő estig a színház ügyeit intéztem, amellett, hogy próbáltam, játszottam, forgattam. Egy átlagos színházban nagyjából tizenöt darab van repertoáron, a Tháliában harminckilenc volt. A Thália emellett befogadószínház is három fesztivállal, tévé- és rádiójátékokkal. Az utolsó fél évben folyamatos lemaradásban voltam, valamit mindig elfelejtettem. Képtelen voltam már a stresszhelyzetet kezelni. Gerincsérvem lett, ami folyamatos fájdalmakkal járt.
hvg.hu: Magasabbra kalibrálta a képességeit vagy kifelejtette a számításból, hogy menedzseri feladatokkal is jár a munkaköre?
Cs. S.: A művészeti, kreatív részét élveztem, de nagyon sok lebonyolító feladatot is igényelt. Hét évvel ezelőtt egy társulatot kellett kialakítani. Izgalmasabb valamit létrehozni, mint működtetni azzal együtt, hogy 97 százalék fölött volt a színház nézettsége. Nekem ennyi volt az utam ebben a történetben. Öt év. De nincs harag. Szeretem az ottani embereket.
hvg.hu: Csak radikálisan lehetett meghozni a döntést, hogy megválik a társulattól, és a szerelemgyerekének tartott stand-up-os Férfiagyat is leadja?
Cs. S.: Egy évig még játszottam, akárcsak a Radnótiban a Főfőnököt meg a Vágyvillamost.
Olyan nekem visszamenni a régi színházba játszani, mintha válás után havonta egyszer-kétszer az ember a volt feleségénél aludna.
Nekem ez nem megy. Ismerek olyan színészeket, akik évtizedekig visszajárnak, belőlem hiányzik ez a képesség. Most tökéletesen kielégít, hogy kitaláltam egy új előadást, amit írtam, játszom, rendeztem, a producere is én vagyok.
hvg.hu: A Hogyan értsük félre a nőket? mivel járulhat hozzá a férfi-nő diskurzushoz, ami elég érzékeny terület a Me Too óta?
Cs. S.: Nagyjából minden színdarab a férfi-nő viszonyról szól. Ez a darab is az együttélés nehézségeit járja körül, sok lírával, humorral, intimitással, mélységgel. Nem pusztán viccek sorozata, mint a hagyományos stand-up. Jó pár éven keresztül foglalkoztam a témával, ha találok egy gondolatot, ami elég izgalmasnak tűnik, akkor elkezdem körbejárni, kiegészítem, másik kontextusba teszem, átszövöm más szövegekkel. Nem tartom magamat különösebben okos csávónak, de ahhoz van képességem, hogy jó érzékkel válogassak, megfogalmazzak gondolatokat, lefordítsam őket közérthető nyelvre.
Számos gondolat az elfogadás, az elfogadás hiányának a kérdését járja körül. Találtam egy József Attila-verset, a Hét napja címűt, amelyet egy hajléktalan szájába adva mondok el. Egy másik blokkban arról beszélgetek a nézőkkel, hogy mit értékelnek a nők a férfiakban. Mindenki szabadon elmondhatja mi az, amit díjaz a férjében, mi az, ami pontot ér. Legtöbbször a virágot vagy a reggeli kávét említik, de szoktak nagyon szellemes dolgokat is mondani. Volt egy idősebb nő, aki azt mondta: „A férjem három napja dicséri a kocsonyámat, amiről már a gyerekek is megmondták, hogy ehetetlen”. De volt egy fiatal lány, aki azt mondta: „Én azt díjazom, ha megtölti a fegyveremet”. Kérdeztem, hogy esetleg bérgyilkos? Mondta, hogy sportlövő. Ezek a legizgalmasabb részek. Sose tudom mi fog történni. De valahogy mindig jó kis beszélgetés sül ki belőle.
hvg.hu: Pozitív férfiképet akar felmutatni, szemben a manapság a családon belüli erőszak, az agresszió oldaláról terítékre kerülő macsó világgal?
Cs. S.: Nem akarok semmiféle képet mutatni. Csak olyan dolgokról beszélek, amelyeket igaznak tartok.
Nem dicsérem a férfiakat, nem védem őket. Nincs rá szükség, szerintem a férfi egy fantasztikus találmány.
Erős, magabiztos, ugyanakkor egy jól működő családban az apával lehet legjobban hülyéskedni. Lehet rajta lovagolni, ő dobálja a gyereket a Balcsiba. Alapvetően pozitívan látom a világot, jó kitalációnak látom a férfi-nő kapcsolatot, a házasságot.
Rendkívül vicces, hogy egyáltalán nem értjük egymás nyelvét, teljesen másképpen gondolkodunk. Egy férfi másodpercek alatt megállapítja, hang alapján, mi baja az autójának, becsukott szemmel megmondja merre van észak, de fogalma sincs, hogy mi baja a feleségének. Ha a nő azt mondja, hogy semmi, akkor a férfi képes azt gondolni, hogy semmi. Holott a semmi a nőknél azt jelenti, kérdezz még kettőt, próbáld meg kiszedni belőlem. Többnyire idegesíteni szokott minket, hogy annyira különbözünk, és bizony időnként felrobbanunk egymástól. De ha picit hátrébb lépünk, akkor ez nagyon szórakoztató. Nem nagyon látni manapság olyan előadást, amely arról beszél, hogy különbözünk, falra mászunk egymástól, de ez az egész együtt annyira klassz, szerethető.
hvg.hu: Hogy jött az ötlet, hogy szegénységben élő, hátrányos helyzetű fiatalok színművészeti felkészítését támogassa?
Cs. S.: Amikor belevágtam a szabadúszásba, rájöttem, hogy rengeteg erőm, energiám, kapacitásom van, amit hasznos célra fordíthatok. Sok olyan gyerek van, akiben van színészi képesség, tehetség, de nincs pénze arra, hogy magántanárhoz vagy tanodába járjon. A Mesekő Alapítvánnyal közösen feladtunk egy hirdetést a Facebookon érettségizett fiataloknak, a nyolcszáz jelentkező közül kiválasztottunk harminc fiatalt, közülük héttel foglalkoztam. Heti két alkalommal tartottam felkészítőt, segítettem nekik abban, hogy milyen verseket, monológokat válasszanak. A volt II. kerületi polgármester, Láng Zsolt felajánlotta, hogy egy éven keresztül hétvégeken a Marczibányi téri Művelődési Házban tartsuk ezeket a foglalkozásokat. Két gyereket felvettek a Keleti István Művészeti Iskolába.
hvg.hu: Mondhatni fordított utat tett meg a „különutasságig”, a függetlenektől a művész színházon át a kommerszebb vonalig. Kaposváron kezdett segédszínészként, a főiskola után a Krétakörhöz szerződött, majd következett a színházilag legtermékenyebb korszak a Radnótiban, aztán a Thália.
Cs. S.: Kívülről így tűnhet. A főiskola alatti és utáni éveim a Krétakör színház nagyon izgalmas időszakában teltek. Reggel tíztől délután ötig próbáltunk, aztán este héttől éjfélig megint, folyamatosan dolgoztunk, nyáron is. Nagyon nagy sikereink voltak, Berlinben tartottunk a főpróbahetet, Párizsban tízes szériát játszottunk. Idővel döntést kellett hoznom, hogy csak a színház tölti ki az életemet, vagy pedig lehet egy másik is a színház mellett. Az utóbbit választottam, családot akartam alapítani. Kilenc évet töltöttem a Radnótiban, akkoriban játszottam a legtöbb filmszerepemet. A kis társulatban elkezdtem elkényelmesedni, új emberek, új helyzetek érdekeltek. Nem bírok sokáig maradni egy helyen.
hvg.hu: A sehová nem tartozás mögött az is van, hogy ki akart maradni a szakmai, kultúrpolitikai harcokból?
Cs. S.: Azért vagyok szabadúszó, hogy ne kelljen a szakmám torzsalkodásaival, napi politikával foglalkozni. Minden szempontból jobb a saját utamat járni. De a legfontosabb számomra, hogy ha eszembe jut egy gondolat a világról, azt el tudom mondani. Tulajdonképpen ez a színház legősibb fajtája. Állsz egyedül. Szemben veled több száz ember, és tessék érdekesnek lenni. Nincs díszlet, nincs partner. Semmi nincs. Te írtad, te szerkesztetted, te adod elő. Vagy érdekes vagy, vagy nem. Nagyon intenzív élmény, ugyanakkor iszonyatosan fárasztó másfél órát lenyomni, interakcióba hívni a közönséget.
hvg.hu: One man show-kra szeretne berendezkedni?
Cs. S.: Havi nyolc-tíz alkalommal szeretném játszani ezt az előadást. Emellett leginkább az érdekel, hogy filmeket forgassak és rendezzek. Olyan történeteket szeretnék elmesélni, amelyeknek van szíve, humora, öniróniája.
hvg.hu: A Coming out is annak indult, valahol mégis félrement. Minek tudja be?
Cs. S.: Azért az fontos tény, hogy az év legnézettebb filmje volt. A melegek nem szerették, támadtak minket, pedig az volt a célunk vele, hogy segítsük az elfogadást. Semmiképpen nem akartunk senkit megbántani, vagy meleg karikatúrát, közhelyeket, mutatni. Mégis azt kaptuk, hogy sztereotip, leegyszerűsítő.
Valamit biztos elrontottam.
Pedig nagyon szellemesnek találtam a könyvet, hogy nem arról csináltunk filmet, hogy egy heteróból meleg lesz, ebből rengeteget láttunk. Szerintem vicces, hogy ugyanezt a folyamatot fordítva látjuk. Van egy meleg srác, akit a környezete melegként szeret, de ő belezúg egy lányba. Nagyon nehéz neki elfogadnia, hogy más, mint aminek addig gondolta magát.
hvg.hu: A negyvenhárom évesen váltókorba ért Csányi Sándor milyen távlatokat lát maga előtt?
Cs. S.: Nekem nagyon hamar sok sikert adott a film és a színház. Nincs már bennem az a vágy, hogy mindenképpen bebizonyítsam, vagyok valaki. Látom, hogy most nem az én időszakom van színészileg. Volt idő, mikor minden filmben én forgattam, most más van a soron. Semmi nem sürget, semmiféle kényszert nem érzek. Nagyon szeretek játszani, de már nem minden szeretetet a nézőktől akarok begyűjteni. A színész alapvetően azért játszik, hogy szeressék. Szükségünk van rá. Olyan, mint az éhség. Ott tolakodtam én is a menzán. Azt éreztem, ha nem kapok enni, éhen halok.
Az éhség ugyanúgy megvan bennem, de most már hoztam szendvicset otthonról.
Csányi Sándor elárulta, mi a jó egy nőnek
