Többen kiléptek a Szlovákiai Magyar Írók Társaságából.
A SZMÍT az utóbbi időben olyan irányba fordult, amelyet nem tudunk és nem akarunk követni. Ezért bejelentjük kilépésünket a szervezetből, egyúttal kérjük nevünk és adataink törlését a szervezet honlapjáról.
Ezzel indokolta a távozását csütörtökön az irodalmi szervezetből a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) tíz tagja. Az egyik kilépő, Németh Zoltán irodalomtörténész az Új Szónak azt mondta, a SZMÍT elnökének, Hodossy Gyulának a közelmúltban több olyan lépése is volt, mellyel nem tudnak egyetérteni. Ezek között említette, hogy a szervezet vezetője elvállalta a magyar kormány által finanszírozott Előretolt Helyőrség szlovákiai változatának főszerkesztői posztját.
A kilépők kifogásolták azt is, hogy Hodossy szándéknyilatkozatot írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeummal, amelynek vezetője, Demeter Szilárd nyíltan Orbán Viktor politikáját támogatja – írja az Új Szó.
Németh Zoltán kifogásolta azt is, hogy a magyar kormány a hozzá közel álló személyeken keresztül rengeteg pénzt fordít az irodalomra, viszont ebből az egészből kihagyják azokat, akik nem értenek egyet a magyar kormányzat elképzeléseivel. A távozók szerint az elnök lépései nyomán megnyílik a tér a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika előtt, hogy ideológiai befolyást gyakoroljon a szlovákiai magyar irodalomra.
A SZMÍT elnöke visszautasította, hogy engedne a magyar kormány által előnyben részesített kultúrpolitika befolyásának. Az Előretolt Helyőrség főszerkesztőjének pedig magánemberként, nem mint az SZMÍT vezetőjeként kérték fel. Hodossy Gyula azt mondta, az írószervezetből most távozó embereket is megszólítja majd a SZMÍT által közvetített ösztöndíj-lehetőségekkel.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: