Kult hvg.hu 2019. július. 04. 14:10

Óriási bérleti díj, kirúgások: áldás helyett átok a Nemzeti Táncszínház új épülete

Évek után költözhetett be fantasztikus új játszóhelyére a fővárosi Millenárison a Nemzeti Táncszínház. Ám most kiderült, a bérleti díj elviszi az állami támogatás egészét vagy oroszlánrészét, és megkezdődtek az elbocsátások is.

A Nemzeti Táncszínháznak ki kellett költöznie a várbeli Karmelita-kolostorból, hogy ott Orbán Viktor dolgozhasson puritán környezetben, de februárban elkészült a Millenárison az új épület. Az Origo lelkesen üdvözölte az 5 milliárdért emelt impozáns épületet és a kormány kultúrpolitikai fejlesztéseit: "Minden fejlesztésre egy jól átgondolt koncepció alapján kerül sor, és már látszanak a körvonalai egy nemzetközi viszonylatban is ritkaságnak számító intézményrendszernek". Az épület kritikai fogadtatása egyöntetűen jó volt.

Ám most a Nemzeti Táncszínháznak rögtön két dologgal kell szembesülnie:

  • A Millenáris Kht. csak bérleti díjért hajlandó az épületet a színház rendelkezésére bocsátani, minimum havi 50 millió forintért, ami elviszi a színház Emmitől kapott éves költségvetési keretének nagy részét, akár az 2019-es 725 millió forint egészét is, írja a 24.hu. A két intézmény közti vita eredményeként az egyik táncszínházi vezetőnek távoznia kellett.
  • A 24-es cikk megjelenésének napján a Magyar Hang pedig arról értesült, hogy elkezdték elbocsátani a színház munkatársait.
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.