Kult hvg.hu 2019. június. 17. 13:15

Hároméves kislány tett tönkre egy 16 milliós műalkotást Baselben

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Az Art Basel a világ egyik legismertebb művészeti vására 290 kiállító galériával 34 országból, itt történt meg az az eset, hogy egy hároméves kislány tönkretett egy 56 ezer svájci frankba (több mint 16 millió magyar forintba) kerülő műalkotást – írja a német Bild.

A plasztika egy jónevű kortárs német alkotó, Katharina Fritsch "Légy" című műve volt, amely nem meglepő módon egy legyet ábrázolt. A babakocsiban ülő hároméves kislánynak pedig annyira megtetszett az állványra kirakott szobor, hogy kinyúlt érte a babakocsiból, de végül lelökte azt a földre.

Christie's

A légyszobornak a földre zuhanva a szárnyai le is törtek, a teremben tartózkodó látogatók pedig rémült sikolyokat hallattak, az édesanya is majdnem elsírta magát.

A családot ott tartották, a kislány a beszámolók szerint bűntudatosan pislogott, az édesanyának pedig felvették az adatait. Az azonban kérdéses, hogy ki fog bármiféle kártérítést fizetni, mert a gyereket korlátozottan lehet csak felelősségre vonni az ügy miatt, a műalkotás azonban így rengeteget veszített értékéből.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.