Az Operaház főigazgatója szerint Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak napi betevője a kultúra.
Hosszú, de annál izgalmasabb, amolyan életútinterjúnak is felfogható beszélgetést közöl a Mozgó Világ Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával. Nagy József és Ókovács beszélgetése erősen indul:
– „Még bányászgyerekből is lehet balett-táncos, aki nem feltétlenül meleg, s a Jóisten legnagyobb igazságossága, hogy bárhova adhat talentumot. Művészit is – oda is, ahol se vezetékes víz, se telefon, se aszfalt, se tömegközlekedés, se közvilágítás. Onnan jövök én is.” Ezt ön válaszolta az Erkel Színház Billy Elliot című előadásából „áradó homoszexuális propaganda” miatt aggódó kormánynapilap publicistájának.
– Komolyan a „buzizással” kezdjük az interjút?
A gyerekkor után az ifjú felnőtti korba lépett Ókovács harminc évvel ezelőtt, egy lépcsőházban találkozott Orbán Viktorral először, Fidesz-tag volt, de egy időre eltávolodott. 1998-ban kerül újra közel a párthoz és Orbánhoz, az első Orbán-kormány idején fejlesztési tanácsadó lett az oktatási minisztériumban, Szájer József vitte a minisztériumba.
2000-ben a miniszterelnöki kabinet parlamenti tanácsadója lett. „A kormányfő szöveg-előkészítő csapatának tagja lettem. Paneleket írtunk, környezettanulmányokat végeztünk leendő beszédek helyszínén” – mondta erről. A szövegíró csapatban volt néptáncos, angol szakos, magyar szakos, színész, teológus, később jogász, politológus is. „Ehhez jöttem én, az operista.”
Később a Heti Válaszban „Szilver Ottó anagrammával aláírva politikai cikkeket, krokikat is elkövettem, aztán amikor Borókai Gábor utóbb átvette az utolsó ív publicisztikáját, rá kellett döbbennem, hogy nem áll jól nekem ez a műfaj.” Legemlékezetesebb cikkét így meséli:
Megszokhatatlanul fura, hogy néha felbukkan egy-egy tizenöt éves írásom a neten… Talán az Isten Szekerese című jut eszembe a szocialista Szekeres Imréről, aki még jóval a rendszerváltás előtt, tán 1984-ben, városi tanácselnök-helyettesként utazott velünk, az úttörő fúvószenekarral Finnországba nehezéknek. Egyik nap – Szent Iván volt, vakító fehér éjszakákkal – úgy bevodkáztak a szaunában, hogy mindenkivel letegeződtek, anyaszült meztelenül kirongyoltak az ott lévő tengerszembe, s futás közben Szekeres azt üvöltötte a szauna mellett ácsorgó zenekar leánytagjainak, hogy „szevasztok, csajok, máskor nagyobb”. Na, ezt az élményt írtam meg a Válaszban.
A beszélgetés későbbi részében szóba kerül Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is, akiről azt mondja Ókovács, hogy ő „minden minőségi helyen megfordul, szerintem napi betevője a kultúra”. Baán László és Gulyás Gergely pedig nemrég az Operába látogatott, az újságíró szerint még lazacos szendvicset is kaptak.
Itt járt, igen, Baán Lászlóval együtt. De szendvics nem volt, fűtés meg víz sincs, nemhogy lazac, mi ez a hülyeség?
Hogy van-e kultúrharc, arról azt mondja a főigazgató, hogy „harcban vannak hullák. Itt olyan túl sok hullát nem látni.”