Veszélyben London egyik legsokszínűbb egyeteme
Anyagi gondokkal küzd a SOAS.
Kétévnyi pénztartaléka maradt összesen a Távol-keleti és Afrikai Tanulmányok Iskolájának, azaz a londoni SOAS egyetemnek igazgatója szerint – számol be az Economist. Az 1916-ban, a brit gyarmatbirodalom bürokráciájának képzéséhez létrehozott egyetemen mára 130 ország több mint 4000 diákja tanul, ami a kis létszámú, csupán a tandíjakból nehezen fenntartható intézmények közé sorolja.
A SOAS anyagi problémáiról leginkább a diákok alacsony száma tehet, ahhoz azonban több tényező is hozzájárult. Korábban például elvárt volt a távol-keleti kiküldetéseken lévőknek a helyi nyelvek ismerete – képzést pedig olyan nyelveken mint a bengáli vagy a tamil, csak a londoni egyetem biztosított. Miközben az érdeklődés humán tárgyak, illetve olyan nyelvek iránt, mint a japán, a kínai vagy az arab nőtt, az ilyen, szűk körben beszélt nyelvek tanítása megszűnt az igény és pénz hiányában.
Nagyobb gondot okoz azonban a SOAS-nak a gazdasági verseny. Angliában a magas tandíjak miatt az egyetemek mintegy iparágként működnek, az olyan, szűkebb kört megcélzó játékosok, mint a SOAS pedig rendkívüli hátrányból indulnak. Korábban állami támogatás járt a nyelveket tanító intézményeknek, mára azonban szinte kizárólag a tandíjakból kell fenntartsák magukat. A SOAS londoni ellenfelei, a King’s College és a Queen Mary University nagyobb méretük miatt sikeresebben szippantották fel a diákokat, kényszerhelyzetbe taszítva azt: 2016 óta 37 százalékkal csökkent a jelentkezők száma
Az elmúlt két tanév gyenge felvételi statisztikái miatt összesen 6 millió fontot, azaz körülbelül 2,2 milliárd forintot kellett megvonni az egyetemtől – ezt a kiesést okosabb oktatási és infrastrukturális befektetésekkel igyekeznek ellensúlyozni. Ezt kommentálva említettte meg egy SOAS-professzor, hogy „lehetetlen profitábilisan olyan nyelveket tanítani, mint a burmai vagy a zulu”.
Az egyetem korábbi diákja, Annastiina Kallius szerint régóta érett egy ilyen krízis a SOAS-nál. „2012-ben megtriplázódtak a brit tandíjak, ennek fejében pedig átértékelték opcióikat a diákok, és inkább olyan szakmák után néztek, melyek később biztosan visszahozzák az egyetem anyagi befektetéseit” – állította a hvg.hu-nak.