hvg.hu: A katalán függetlenségi törekvések elkötelezettjeként hogyan ítéli meg a nacionalizmus felerősödését Európában?

José Carreras: A párbeszédben, a demokratikus rend fenntartásában, a békesség, a harmónia megteremtésében reménykedem a madridi kormányzat és a nemrég megalakult katalán kormány között. Ugyanezt kívánom Európa minden népének.

Nacionalizmus helyett a kisebbségek autonómiájában hiszek, a nyelv, a kultúra, a hagyományok őrzésében. 

hvg.hu: Művészként meddig terjed a felelőssége?

J. C.: Nincs nagyobb felhatalmazása egy művésznek, mint bármely más állampolgárnak: felelősen élni, gondolkodni, cselekedni.

Túry Gergely

hvg.hu: A hetvenedik születésnapján úgy fogalmazott, hogy ad még magának két évet, aztán felhagy a koncertezéssel, hogy kizárólag a nevét viselő Nemzetközi Leukémia Alapítványának szentelje az idejét. Milyen érzések vegyülnek az elhatározásába?

J. C.: Minél jobban közeledik a finálé, annál inkább tudatosul bennem, milyen örömet jelent az éneklés. Kivételes alkalmakra még tartogatom a hangomat. A családom, az unokáim mellett az első számú szívügyem az alapítvány, amelynek legfőbb célkitűzése a leukémiás betegek gyógyítása, a kutatások támogatása. Azért járom a világot, hogy minél szélesebb körben képviseljem és népszerűsítsem a több európai országban is intézményi szinten jelen lévő alapítványt. 

hvg.hu: Legendás színpadi partnere és pártfogója volt a nemrég elhunyt Montserrat Caballé. Milyen meghatározó emlékeket őriz róla?

J. C.: Különleges, szoros kapcsolatban álltunk egymással. Montserrat oldalán estem át a tűzkeresztségen a Lucrezia Borgiában a Liceóban, vele énekeltem először Kalaf szerepét a Turandotban, Az álarcosbált, és még hosszan sorolhatnám. Megtiszteltetés, hogy a partnere lehettem. Azt hiszem, Maria Callas mellett ő volt a legnagyobb szoprán.

Túry Gergely

hvg.hu: A klasszikus zene megismételhetetlen rekordját állították fel Luciano Pavarottival és Plácido Domingóval az ezermilliós nézettségű Három tenor-koncertekkel. Mit tekint a sztártenor trió legfőbb hozadékának?

J. C.: A barátságot és azt, hogy az operát „felszabadítottuk” az elitista műfaj címkéjétől. Egyszeri alkalomra álltunk össze az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokságra azzal az elképzeléssel, hogy három focirajongó, népszerű tenor jobban érdekelheti a közönséget, mint egy koncertmaraton sok fellépővel. Aztán úgy alakult, hogy harminc koncertig meg se álltunk. 

hvg.hu: Kinek a hiánya a legfájóbb azok közül, akikkel a művészi karrierje során keresztezték egymás útját?

J. C.: Nehéz lenne bárkit kiemelni. Sorsdöntő találkozás fűz Karajanhoz, aki először hívott Salzburgba Verdi Requiemjét énekelni. A vele rögzített lemezfelvételek közül a Carmen az egyik legfontosabb, de ide sorolom a Bernsteinnel felvett West Side Storyt is.

Túry Gergely

hvg.hu: Ritkán kalandozott a kortárs operák világában. Christian Kolonovits El Juez/A vizsgálóbíró című zenedrámájának a címszerepét a spanyol polgárháborús háttér miatt választotta színpadi búcsújául?

J. C.: Zeneileg, dramaturgiailag is megragadott Kolonovits műve, amely a Franco győzelmével véget ért polgárháború üldözöttjeinek állít emléket. Családilag is érintve vagyok a történetben, a szüleimet üldözték a Franco-diktatúra alatt.

hvg.hu: A nagylelkűségével csak a szerénysége vetekszik – mondják önről sokan. Milyen irányban változtatta meg a személyiségét, a látásmódját a leukémiája?

J. C.: Szélsőséges helyzetekben szerintem minden ember érettebbé válik. A személyiségem nem hinném, hogy változott, csak a hozzáállásom. Nyugodtabb, higgadtabb lettem. De ami a legfontosabb, átértékelődtek a fontossági sorrendek az életemben. Több figyelemmel és szeretettel fordultam a családom, a gyerekeim, a barátaim felé.