Kult hvg.hu 2018. november. 27. 19:29

Hírneves művész házát bontják le a VIII. kerületben

A házat az Operaház egykori karmestere építtette, most mélygarázsos szálloda épül a helyén.

Egy több mint 150 éves házat bontanak Józsefvárosban, a Vajdahunyad utcában – adta hírül a Facebookon a C8 – Civilek Józsefvárosért civil társaság.

Mint írják, a Vajdahunyad utca 7. szám alatti ház 1865-ben épült Hild Károly (Hild József testvére) tervei alapján, első tulajdonosa pedig Sárosi Ferenc operaszerző és az Operaház karmestere volt. A ház homlokzatán puttók tartotta kottán Sárosi Ferenc legnépszerűbb operájának, az Atalának egy sora áll.

Később a XX. század első felében az elismert cigányprímás, Pertis Pál családja lakott itt.

Az egyesület azt írja, a közelmúltban a ház állapota megromlott, amihez a szakvélemény szerint az elmaradt karbantartásokon kívül a környező telkeken építések következtében létrejövő talajvízmozgások is hozzájárulhattak. Az épület megsüllyedt, tartószerkezete megcsavarodott.

2018-ban végül egy helyi befektető vásárolta meg az ingatlanok jelentős részét, és november közepén megkezdték az épület bontását. A tervek szerint a Vajdahunyad utca 5-9. telkeken mélygarázsos szálloda, illetve társasház fog épülni.

hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.