Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Szögesdróton felkoncolva, maró gázködben, puskagolyókkal szétszaggatva veszett oda a régi Európa az első világháború borzalmai közt. A traumatizáló eseményekre azonnal reagáltak a kor írói, költői is: a fronton szolgálók épp úgy, mint az otthon maradottak. Kis irodalmi körkép – ha olvasva emlékezne meg a Nagy Háború lezárásának százéves évfordulójáról.
Tízmilliós véráldozattal született meg a 20. század az első világháború éveiben – az Európában elszabaduló indulatok pedig többgenerációs sokkélményként számolták fel a világot, ahogy a kortársak azelőtt ismerték. A bemerevedő frontok mészárszéke ledarálta a morált, az illúziókat, és a fásult kiábrándultság nyomán átértékelődtek az addigi eszmények.
A harctéren jelen voltak a kor, illetve az elkövetkező évtizedek nagy írói, költői is, akik a maguk módján és stílusában, de a szavak erejével próbálták megragadni az elmondhatatlan személyes traumákat, tapasztalatokat. És írtak az otthon maradottak is, versekbe foglalt féltő kiáltásaikkal próbáltak hatni a közvéleményre, vagy éppen a várakozás tehetetlen vergődését vetették papírra naplóikban.
Az első világháború lezárásának századik évfordulójára a kortársak műveiből válogattunk, ha úgy dönt, az irodalom segítségével emlékezik meg a nagy világégésről, vagy próbálja meg jobban megérteni.
Fohász a hátrahagyottaktól
Miatyánk ki vagy a mennyekben,
harcokban, bünökben, szennyekben,
rád tekint árva világod:
a te neved megszenteltessék,
a te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háboru van,
kezed sujtását sejtjük, uram,
s mondjuk, de nyögve, szomoruan,
add, hogy mondhassuk könnyebben -:
Legyen meg a te akaratod!
mint angyalok mondják mennyekben. (…)
„Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek” – szól a hírhedt mondat Vilmos császártól, de 1915-re már mindenki számára egyértelmű volt, hogy ez nem fog megvalósulni. 1915 novemberében jelent meg a Nyugatban Babits Mihály Miatyánk 1914 című verse, amelyben a jézusi imádságot bővíti ki, és az apokriffá duzzadó szöveg sorait átszövi a kiszolgáltatott emberiséget félő, aggodalmas hang. Babits az első pillanattól fogva háborúellenes volt, és ezt fejezte ki olyan műveiben is, mint a Húsvét előtt vagy a Fortissimo.
Nem voltak hősibb társaim
Soha, mint a mostaniak,
Fejükön az éjféli holdfény
Eget-verő, fényes sisak,
S fejüket friss sírból hozták föl.
Ady többkötetnyi verset írt a világháború alatt, keményen szembefordulva a véres erőszakgépezetet szentesítő propagandával és a nacionalista ujjongással. Apokaliptikus képek sorában jelent meg nála az emberiség egészét fenyegető rettenet, ami a háborúban ölt testet, mert attól tartott, hogy a vérengzés vége az általános elembertelenedés lesz. A nemzetostorozó hang ezekben az években váltott át együttérzésbe, hogy a magyarok idegen érdekek miatt pusztulnak el idegen földön. A halottak élén című kötete az egyik legerősebb válogatása, címadó verse még ‘14-ben született – Ady igazi váteszként előre látta az elkövetkező években bekövetkező katasztrófát.
Költészet a lövészárkok poklából
Valahol meleg babusgató fészkek
és száz szerelmes asszonyi ágyék várja a katonákat,
de itt mindenütt vér, vér és ők nem tudnak csak ölni.
Fölöttük vad acélmadarak dalolnak a halálról,
pre-pre-pre, pre… pre… rererere… re-re-e-e-e…
és vér, vér, vér és tűz, tűz, tűz,
vér és tűz és fölötte, mint repülő sakál vonít a srapnel,
Zizegő golyóraj… Égő acélüstökösök… Szürke, zömök gránát…
s valahol a tajtos sörényű óperenciákon,
mint vérmes bronzbikák bogárzanak az U9 és XII-ők.
Fu-u-ujjjiii… bum… bururu-u… bumm… bumm…
siü-cupp, paka-paka-paka-paka-brura-rü-ü-ü-ü…
fru-urrru-u-u-u… pikk… frrrrrrrru-u-u-u-u-u,
a porban égő rózsabokrot forgat a szél.
Hogy egy korszakhatárhoz érkeztek el, az irodalomban is tükröződött. A repeszek széttépték a régi formákat, a háború vérgőzös, elkínzott szemétdombján pedig erőre kapott az avantgárd. Kassák Lajos az Eposz Wagner maszkjában című kötetében a futurizmus eszközeivel minden érzéket megszólító, zaklatott képekben ragadta meg a lövészárkok szürreális iszonyatát. Kassák maga nem vett részt a harcokban, de sikerült olyan erőteljesen ábrázolnia, hogy egy elismerő főhajtást Kosztolányitól is kapott érte.
Már a rakétafény is elmaradt,
De botorkáltunk pihenni, tovább.
Alvajárók. Itt-ott bakancstalan,
Vércipőben bicegő vak sereg;
A végkimerültségtől ittasan
Nem hallottuk, ha akna süvített.
Gáz! Gáz! Gyorsan! – Mindenki fejveszetten
Kapkodja föl a maszkot, épp időre;
De egyvalaki még üvöltve fetreng,
Mint aki tűzbe hullt vagy mészgödörbe…
Félhomályos volt és zöld az üveg –
Akárha zöld tengerben fuldokolna.
Az antant katonái közül Wilfred Owen brit tanár formálta költészetté a lövészárkok és a gáztámadások iszonyatát. A maró füst, a sebek, a mellette elhalt társak, a semmibe meredő tekintetek, a vér vöröse a sárban – egyszerre pontos és lírai dokumentuma a személyes tapasztalatoknak. Olyannyira, hogy nemzetközileg őt tartják a legnagyobb első világháborús költőnek – bár ebből ő már semmit sem tapasztalt meg, mert a háború utolsó napjaiban elesett Franciaországban.
Iskolapadból a szögesdrótra
Ha 1916-ban hazakerülünk, vihart korbácsoltunk volna élményeink fájdalmával és erejével. Ha most hazakerülünk, fáradtan, reménytelenül, kiégve, gyökértelenül és reménytelenül érkezünk. Nem tudjuk többé kiismerni magunkat a világban.
Ha inkább prózához nyúlna, az egyik legnagyobb első világháborús klasszikus a Nyugaton a helyzet változatlan. A német Erich Maria Remarque alig fejezte be a tanárképzőt, mikor besorozták. Húszévesen szerelt le, és addig semmit sem látott a világból, csak az iskolát és a háborút. A regény nemzedéki élményként mutatja be a háborút: olyan traumaként, amely másokkal megoszthatatlan, mert a folyamatos rettegés, éhezés és gyilkolás minden hazug felnőtt ideától mentes közösséget teremt a fiúk között. A háború nemcsak a testüket szaggatja szét, hanem a lelküket is, a fásult közömbösség pedig kiemeli a tragédiát, ahogy a nyolc fiatal katona sorra elesik a harcokban.
– Hol fogunk élni, ha vége lesz a háborúnak?
– Alighanem az aggok házában (…) kezdem elhinni, hogy a fiúnk admirális lesz addigra.
– Vagy pedig tábornok a gyalogságnál.
– Ha százéves háború lesz, akkor kipróbálhatja mindkét fegyvernemet.
A háború eszményével való teljes leszámolás Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című regénye. Hemingway önkéntesként jelentkezett az olasz hadseregbe, majd sebesülése után ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel, akivel nyolc évig együtt is voltak. Ez a kapcsolat és a háborús tapasztalatok ihlették a könyvet, amely szakít a hősiesség és a harc könyörtelen kultuszával, és bemutatja, hogyan és miért pusztult el a „régi” Európa, és vallottak látványos kudarcot az értékei. Hemingway hősei egy univerzálisabb éltető erőt választanak: a kíméletlen események közepette egyedül a szerelemben találnak röpke reményt és vigaszt.
Hemingway egyike az elveszett nemzedékként ismert írók, költők csoportjának, akiket a háborúban átélt szörnyűségek mély kiábrándultságba és illúzióvesztésbe taszítottak. Ez a nemzedék „elvesztette önmagát a háborúban, elveszett Amerika számára” – fogalmaz Sükösd Mihály.
Az egyetlen józan ember az őrületben
Kilőttek egy házból, az ablakon... Hármat lőttek, az egyik golyó így mellettem pattant el a kövön, a másik golyó a szakácsnak ment bele a tarisznyájába, így el is szakította a combját, a harmadik meg a cugszfirernek ment be itt a balpofáján, de olyan bitang szerencséje volt, hogy két fogát kiütötte, avval elment. Akkor a kapitány Jurovics kiadta a parancsot, hogy egy fénrik, hat bakával mennyen be s aki a házba találkozik, mindenkit le kell vágni, a gyerekeket is.
Az újságíró Móricz Zsigmond hadiriportjai szépen mutatják azt az ívet, hogyan jut el az anekdotázgatástól a háborús traumák és élmények hiteles lélektani bemutatásáig. A magyar első világháborús irodalom egyik legmegrázóbb darabja a Szegény emberek című elbeszélése, amely a háborús pszichózist mutatja be: a frontról szabadságra hazaérkező fiatal katona teljes valóságvesztését. 1916-ban járunk, és a kilátástalanság, a családi adósságok, a közeledő tél és a várható ínség tükrében a front szinte biztos helynek tűnik, ahol van mit enni, és ahol nem kell gondolkodni, mert mindig megmondják neki, mit kell csinálnia. A háborús és a civil értékrend teljes egymásba borulása elkerülhetetlenül vezet az egyéni (és közösségi) tragédia felé.
Nem lehet mindenki okos, óberlajtnant úr, kell, hogy a hülyék kivételek legyenek, mert ha mindenki okos volna, akkor annyi ész volna a világon, hogy attól minden második ember teljesen meghülyülne.
A hősiesség természetének, céljának megkérdőjelezése, a hős alakjának újragondolása visszatérő, „forró” témája az első világháborús irodalomnak. Ennek leghíresebb példája a cseh antihős kisember Svejk, aki a hatalommal és az embertelenséggel a maga módján fordul szembe. Svejk atyja, Jaroslav Hasek vérbeli bohém életművész volt, akit végül felőrölt a saját kicsapongó életmódja. De előtte még harcolt a háborúban, majd hőséhez hasonlóan átszökött az oroszokhoz. A Svejk világsiker lett, és az egyik titka éppen az, hogy nem egyértelmű, hogy főszereplője tényleg ennyire ostoba-e vagy zseniálisan tetteti – és éleslátó megjegyzései valójában lebuktatják, hogy ő az egyetlen józan ember a megőrülő, abszurd világban.
Egy hadifeleség feljegyzései
Nincs levél!… Tíz nap óta nincs levél!…
Azok a sokak, kik ma „nacionális érdek”-nek „diplomáciai kérdés”-nek, „hadászati problémá”-nak hívják e szörnyen szórakoztató életben játszódásukat; elbírhatnák-é vajon ezt?… Az ember asszony; kisemmizett, kérdetlen, mellőzött, az ember itt marad, és jár-kel a dolgai után; néha tompán, néha tébolyultan, máskor agyontépve a megszaporodott gondtól és vár… mindennap monomániásabb reménységgel, sivárabb kétségbeeséssel – és nincs és megint nincs tábori levél.
A magyar irodalom egyik „ősanyja” Kaffka Margit 1914-ben, néhány nappal azelőtt kötött házasságot Bauer Ervinnel, hogy a férfit besorozták volna. A házaspár végiglevelezte a háborút, emellett Kaffka a naplójában is részletesen megörökítette a bizonytalan kínlódást, amivel egy otthonmaradó hadifeleség élete járt a hátországban. A sors torz fintoraként – Owenhez hasonlóan – ő sem élhette meg, hogy az életük újra rendeződhessen, mert néhány héttel a háború befejezése után, a fiával együtt elragadta a spanyolnátha.
