Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai megzavarodó elméjű főhősét herman melvillnek (így, kisbetűvel) hívják. Egy harántboltozat-süllyedéses közkönyvtáros ő, aki óriási tehernek érzi, hogy neve – egyetlen e betű híján – megegyezik a Moby Dick írójának nevével, és egy különös egybeesés folytán még ugyanott is lakik, ahol annak idején a nagy író, Herman Melville lakott.

Az Aprómunka egy palotáért ennek a melvillnek a 88 oldalas, egyetlen mondatból álló agymenése, bocsánat: jegyzete. Melvillnek mániákus terve, hogy létrehozza  a tudás mauzóleumát, a könyvtárat, „Mely Örökké Zárva Van”, ahova végre nem jutathatnának be az intézményt a puszta létezésükkel is megszentségtelenítő olvasók. Tébolyult, mondja, csak mondja a magáét (ahogy Krasznahorkai figurái gyakran teszik), hol fölöslegesen szaporítja a szót, hol elveszíti a fonalat, ezzel a szöveget megtöri, időnként élvezhetetlenné teszi.

De talán mindez csak azt szolgálja, hogy aztán melvill – és általa maga az író – pusztuló valóságról szóló víziójának gyönyörű szófolyamai kivirágozzanak a sivárságban. Hadd érzékeltessük ezt egy hamisíthatatlan Krasznahorkai-idézettel a könyvből: „a katasztrófák és produkcióik, a romok, azok valójában nem ellenséges, emberellenes elemek gyilkos termékei, amelyeket el kell takarítanunk, majd el kell takarnunk és meg nem történtté tennünk, hanem olyan drámai pontok a folyamatos természeti és magától értetődően sátáni létezésben, mely létezésben az ember a jóvátétel helyett egy tiszta vallomásra vár”. (Magvető Kiadó, 2999 Ft)

Cs. H.

Daniel Kalder: A pokoli könyvtár

Egyfajta mazochizmus kellett a ma Texasban élő újságírótól ahhoz, hogy ehhez a kötethez anyagot gyűjtsön. El kellett ugyanis olvasnia egy csomó grafomán diktátor, dögunalmas könyveit. Ráadásul ő mindebből egy szórakoztató, erős szarkazmussal átitatott könyvet írt, miközben a tárgyalt kötetek közvetve akár tömegek haláláért is felelősek voltak. A kötet a „diktátorirodalom atyjával”, Lenin életével és műveivel indul és Mussolini, Hitler, Mao „irodalmi” ténykedésén át eljut egészen Castro szószátyárkodásáig Kim Dzsongil metafikcióiig vagy Szaddám Husszein történelmi romantikus regényeiig.

Tudták, hogy Sztálint csak egészen véletlenül tanították meg írni? Kalder ennek tanulságát így foglalja össze: „Sztálin példáján láthatjuk hát, hogy az írástudatlanság nem szükségszerűen káros. Az, hogy megtanították olvasni, világtörténelmi jelentőségű hibának bizonyult.” (És ráadásul verseket is írt.) Hitler pedig maga mondta, hogy, ha nem kerül börtönbe, soha nem írja meg a Mein Kapfot. Kalder egyébként a későbbi Führer főművét egy terjengős, Copperfield Dávid-szerű eposznak írja le, amelybe a fiatal rab elég összefüggéstelen, de a zsidók és bolsevikok elleni gyűlöletét jól hangsúlyozó gondolatait keverte a saját élettörténetének önpropagandájával. „Csakúgy, mint a Copperfield Dávid, a Mein Kapf is sokkal hosszabb a kelleténél. A Copperfield Dávidtól eltérően azonban a Mein Kampf rendkívül gyenge iromány” – jegyzi meg Kalder. És így tovább.

A pokoli könyvtár nem biztos, hogy felhasználható a korrekt történelmi ismereteink bővítéséhez, hiszen a szerző szarkazmusa (és a tények néhol elnagyolt kezelése) kissé eltávolítja a tudományos leírásoktól, ám épp ettől szórakoztató a kötet. És igenis lehet a tömeggyilkosok (irodalmi) bénázásán nevetni.  (Athenaeum Kiadó, 3999 Ft)
A szerzővel itt olvashatja el interjúnkat.

B.I.

Steven Pinker: Az erőszak alkonya

Bill Gates könyvek terén megfogalmazott ajánlásaira sokan adnak, márpedig ő azt mondja, ez az egyik legfontosabb könyv, amit valaha olvasott. Tisztázzuk jó előre: Steven Pinker könyve monumentális úgy fizikailag, mint intellektuálisan (jegyzetekkel együtt körülbelül 850 oldal), de az ismeretterjesztést halálosan komolyan gondoló kognitív pszichológus szerző valamiért úgy gondolja, hogy az állítása, miszerint az emberiséget soha nem vette körül olyan kevés erőszak mint most, annyira hihetetlen, hogy az érvelés ezt a monumentalitást kívánja meg.

Pinker tézise persze vonzó, mert valahol megnyugtató lenne a tudás, hogy az emberek, ahogy telik az idő és zajlik a történelem, egyre kevésbé lettek és lesznek borzalmasak. Még úgy is, hogy az lehet az érzésünk, egyre több borzalomról hallunk, hiszen – ahogy Pinker fogalmaz – bármilyen alacsony az erőszakos halálesetek aránya, abszolút számuk mindig elegendő lesz az esti hírek feltöltéséhez – és ezt az újságírói szakma képviseletében kénytelenek is vagyunk magunkra venni. Pinker azonban nem kíméli meg az olvasót a teljes perspektívától, és a jégkorszaktól a legmodernebb időkig vázolja fel a történelmet a kognitív tudományok, a pszichológia, a közgazdaságtan, a szociológia, a kriminológia, az antropológia vagy épp a filozófia eszközeivel, adataival és statisztikáival, hogy a könyve szinte minden oldalán meglepjen valamivel - legyen az az összkép vagy valamilyen finom, jelentéktelennek tűnő részlet, amely mind-mind abba az irányba mutat, hogy az erőszak visszaszorulása az emberi faj történetének egyik legjelentősebb, egyúttal legkevésbé értékelt fordulata.

Végső soron az optimizmushoz nem ártanak az adatok és a statisztikák. (Typotex, 8900 Ft)

V.É.

Csóka Judit szerk.: Mesék feleségekről és férjekről

Magyarországon ezer házasságból körülbelül ötszáz válással végződik. Vajon mit tudnak azok a párok, akik együtt maradnak? Erre a kérdésre kereste a választ Csóka Judit szakpszichológus és meseterapeuta a népmesékben.

A lakodalommal ugyanis nem érnek véget a mesék: a gyűjteménybe azokból a történetekből válogatott szerte a világról, amelyek a párválasztás, majd az együttélés során felmerülő sokféle ismerős helyzetről és problémáról szólnak. Van mese, amelyik a megoldást is  magában hordozza, más találóan leír egy-egy rossz döntést és megmutatja a következményeit.

Mi történik, hogy olyan párt választunk, akinek nagyon más a háttere, a világképe? Ha nem a hosszú távú együttélést támogató szempontok szerint választunk, például csak azért vagyunk valakivel, mert szép vagy gazdag? Mi történik, ha a szülő féltékeny az új társra, a megtalált boldogságra - vagy nem tud visszavonulni a gyereke párkapcsolatából? És ha nem történik igazi elköteleződés egymás mellett? Milyen hatással lehet a kapcsolatra például a függőség, egy korábbi párkapcsolat, a munka vagy a gyerekek megszületése?

Csóka Judit szándéka szerint ezek a történetek segíthetnek, hogy jobban megértsük saját helyzetünket, örömeinket és nehézségeinket, korlátainkat – hogy teljesebb életet élhessünk. (Corvina Kiadó, 3490 Ft)

S.A.

Hartay Csaba: Rajongók voltunk

„Szerinted mit fogunk csinálni, ha majd felnőttek leszünk? Hogyan telik majd el egy napunk? Milyenek leszünk? Mi is ilyen köcsögök leszünk, mint a mai felnőttek nagy része?” – mondja a regénnyé összeálló novellafüzér kamaszodó narrátora.

Ezeket kérdéseket nyilván bármely korban feltehetné és fel is teszi bármely kamasz, de itt történetesen a rendszerváltás előtti években egy alföldi kisvárosban felnövő kamasz kérdez. Az ő érdeklődését a – számára nagyon lassúnak tűnő – felnőtté válás (és az azt szimbolizáló csajozás, cigizés, piálás) mellett olyan hihetetlen izgalmas dolgok kötik le, mint az akkor az országban megjelenő hamburger, Dolly Roll vagy éppen a kamionosok által az integető gyerekek közé szórt Turbo rágógumi vagy az Emtíví („Zene, érted? Zene folyamatosan, rohadt jó zene. Vannak persze bénák is, de néha beadnak olyan számokat, hogy beszarsz.”)

Hartay új kötete egy emlékkönyv és kordokumentum a nyolcvanas évekből. Akik akkoriban nőttek fel, azoknak ma már viccesen ismerős lesz minden momentum a rosszminőségű VHS-en nézett Terminatortól és pornófilmektől a család új Tarbantjáig vagy a Bonanza-dalokig. Valószínűleg erre kevésbé lesznek fogékonyak, akik a rendszerváltás után nőttek fel, de nekik pedig ott vannak a felnőtté válás korfüggetlen problémái. Ha valaki bírja azt a fajta kamaszos, világot megváltani akaró szókimondást és humort, amelyen végigvezet a narrátor, gyorsan befalja ezt a könyvet. Akárcsak az első hamburgert.  (Athenaeum Kiadó, 3999 Ft)

B.I.

Polcz Alaine: Gyermekkorom

A Polcz Alaine hagyatékából előkerült, különálló szövegrészletekből összeszerkesztett visszaemlékezés, a Gyermekkorom támpontjai a lakhelyek. Városok, házak és az ezeknél jóval bensőségesebb terek, a konyhák, kertek, néha még a hátsó budik is a könyv történéseit meghatározó helyszínek. A sokféle lakás, ahova Polcz Alaine életének első tíz évében, a két háború közötti Erdélyben, a család ki-beköltözni kényszerült, az író rendkívül pontos, szinte szociográfiai minőségű megfigyelései alapján jelennek meg a lapokon.  Mai szemmel nézve ezért borzasztó izgalmas olvasni, hogy régen például mit használtak dezodor híján az emberek, és, hogy a bevizezett cukros kenyérért szívből rajongtak a gyerekek.

Apropó nassolnivaló és gyerekek: Polcz Alaine gyermekpszichológusként gondolkodva értelmezi is a nélkülözésekkel teli, de alapvetően mégis inkább önfeledt gyerekkorát, és a főzőtudományáról is híres író ételekhez való erős vonzódása is tagadhatatlanul jelen van a könyvben. A báját a kötetnek ugyanakkor leginkább az élőbeszédre emlékeztető mondatai és a kuszasága adja. Polcz gyerekkora a linearitás felborulásával, az idősíkokban keletkezett zavarral rajzolódik ki előttünk. De nem baj ez, mert így tényleg olyan, mintha az idős, kissé már elkalandozó író mesélne nekünk, mi pedig órákig tudnánk őt hallgatni. (Jelenkor Kiadó, 2999 Ft)

Cs. H.

Eberhard Straub: Az élő város

 

„A városi levegő szabaddá tesz” – ez a középkori jelmondat mint életérzés itatja át a német történész és publicista Eberhard Straub vitairatnak nevezett, bár sokkal inkább az urbánus lét iránti egyfajta szerelmes vallomásként tekinthető könyvét, amelyben az európai nagyvárosok közel háromezer éves evolúcióját próbálja meg áttekinteni. Bár néha az lehet az érzésünk, hogy időket és helyeket átugorva csapong – egyik pillanatban az ókori Athénban vagyunk, hogy aztán a következő mondatban a modernkori Berlinben találjuk magunkat – Straub könyvének az erőssége, hogy okosan és érthetően köti össze ezeket a látszólag szerteágazó pontokat, aminek köszönhetően kirajzolódik, hogy hol élünk, miben élünk, és mindennek mi az ára.

És közben újra meg újra emlékeztet arra, hogy a városi élet szabadsága az életformák szabadságában nyilvánul meg. Hogy az élet azt jelenti, hogy együtt élünk másokkal, amihez egy városban az egyes emberek részéről több fantáziára és fegyelemre is szükség van – azaz kompromisszumokra. Így aztán kénytelen értekezni arról is, hogy a régi európai ígérettől, miszerint a város mindenkié, a legtöbb városlakót ma félelem tölti el. De vajon tényleg a kertvárosok nyugalma jelenti a biztonságot? Straub könyvét olvasva mindenesetre rájöhetünk, egy kis kultúrpesszimizmus jól jön, hogy helyén tudjuk kezelni a dolgokat. (Typotex, 3200 Ft)

V.É.

Sarah Tomley: Mit tenne Freud?

Könnyebb lenne az életem, ha önző lennék? Csodás a párom, akkor miért akarok viszonyt kezdeni valakivel? Miért nézek minden este sorozatokat? Csak néhány kérdés, amely a hétköznapokban is felmerül, még akkor is, ha magunknak sem vallanánk be soha. A Mit tenne Freud? kérdéseken és válaszokon keresztül mutatja be, hogy az elismert terapeuták és pszichológusok elméleteit hogyan alkalmazhatjuk hétköznapi problémáink megoldására.

A könyv vizsgálatra hív: nézzük csak meg közelebbről saját magunkat, a környezetünket és másokat is. Miért viselkedünk úgy, ahogy, miért követjük el ugyanazokat a hibákat, még akkor is, ha tudjuk, hogy rossz vége lesz? Hogyan kötődünk? A válaszok szemléletes ábrákkal és színes karikatúrákkal, idézetekkel érkeznek, így ha a legismertebb szakemberek segítségével boncolgatná önmagát, ez a könyv azonnal beleugrik majd a polcról a kezébe. (HVG Könyvek, 3900 Ft)

Cz. F.

Cserhalmi Dániel: Csengőfrász

Az elsőkötetes író rögtön zavarba hoz már a könyv műfajával is. Ő maga ÁVH-regénynek írja le. Valójában egy az 50-es években játszódó izgalmas és hihetetlen fordulatokat rejtő krimi, amely azonban – bár fikció – történetileg is hiteles. Ez utóbbiért az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Nemzeti Emlékezet Bizottság  felelt. Így, ha meg akarjuk érteni azt a fojtó, bizalmatlan légkört, amely a Rákosi-korszak mindennapjait és a politikai rendőrség működését jellemezte, már érdemes belekezdeni a kötetbe. Ugyanakkor – mint Cserhalmi mondja – el is akart szakadni a száraz történelmi tanulmányok tényszerű, de sokszor száraz szövegétől, ezért választotta a fikciós (bár sok helyen valós szereplőkre és eseményekre épülő) feldolgozást.

A Csengőfrász főhőse Szabados Imre ÁVH-s százados, aki szorgalmas, megbízható, mindent megtesz, hogy kedvébe járjon a feletteseinek, hogy előbbre jusson a ranglétrán. Koncepciókat gyárt, „bűnösöket” vallat, ha kell fizikai kényszerrel is. Másrészt vannak e kornak is ellenállói, mint a két régi barát, Zánkay és Dolnics, akik valahogy véget vetnének e sötét korszaknak. Tervüket alaposan átgondolják, titkolják, hogy nehogy lebukjanak. És ebből már következik egy jól megírt regénynél az állandó izgalom, és Cserhalmié jól megírt regény. Amikor már tisztulni látszik a kép, jön egy olyan fordulat, ami után megint csak kapkodjuk a levegőt.  (Atlantic Press Kiadó, 3490 Ft.)

B.I.

Giorgio Bassani: Az aranykeretes szemüveg

„Néhány hónap olykor többet számít, mint egész esztendők” – mondja Fadigati doktor a regény narrátorának, a húszas évei elején járó Davidénak. És valóban, abban a rövid időszakban, amit a könyv cselekménye felölel, mindketten végzetesen elszigetelődnek: az egyik zsidó származása, a másik szexuális vonzódása miatt.

Az 1930-as évek vége felé járunk a fasiszta Olaszországban. Ferrara álmos város a Po-síkságon, de a levegőben már ott sistereg a háború fokozódó előérzete. Giorgio Bassani, a világhírű olasz író finoman, szinte udvariasan mesél: elejtett megjegyzésekből és a városlakók fecsegéséből rajzolódik ki a kor közhangulata és társadalmi látlelete. A hónapokra szétnyúló történelmi pillanatban a mindennapok képmutató kegyetlensége is asszisztál ahhoz, hogy a személyes tragédiák megtörténhessenek.

Az aranykeretes szemüveg a Halál Velencében olasz társregénye, költői leírásai, kissé bágyadt tempója a naposabb őszi délutánokat idézik – még mielőtt megérkezne a fagy. (Európa Kiadó, 3299 forint)

S.A.

Joel H. Cohen: Hogyan veszítsünk el egy maratont – és érjünk mégis célba

Ha ön is úgy van vele, hogy fusson az, akinek hat anyja van, azonnal menjen el a legközelebbi könyvesboltba, és vegye le a polcról a Hogyan veszítsünk el egy maratont? című könyvet. Joel H. Cohen a Simpson család kétszeres Emmy-díjas írója és producere zseniális ábrákkal szemléltetve meséli el, hogy ő, a lusta, tokás zsírpaca, akinek szinte megmozdulni is fájdalmas volt, hogyan futotta le 2013-ban a New York-i maratont.

Cohen mindenből viccet csinál, fájó undorral szemléli például a futókat: „Egy nem is annyira titkos közösségről van szó, amely nem rejtőzik túlságosan, akárcsak egy alvó terroristasejt. Leszámítva, hogy ezeknek az embereknek az egyetlen bűnük, hogy korán kelnek és beleférnek a ruháikba.” Cohen hasznos tanácsokat nyújt az antitálentum-futóknak, de nem akarja az olvasó szájába rágni, hogy “bármit elérhetsz, ha igazán akarod”, az utolsó percig röhögünk a vízhólyagjain, a sérülésein, a csipsz iránti vágyakozásán – garantált röhögés futóknak és nem futóknak. (HVG Könyvek, 3500 Ft)

Cz. F.

Perényi Roland: A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten – szociális riportok a 19-20. század fordulóján

A Kiscelli Múzeum főmuzeológusa arra vállalkozott, hogy megnézze: a 19. század második felétől az értelmiségnek egy szociálisan érzékenyebb köre miként próbált meg közelebb kerülni az extra gyorsasággal urbanizálódó Budapest és Bécs nyomornegyedeihez, „alvilágjához”. A hazai és bécsi első szocioriportok megszületését elemző könyv a korabeli – többségében – újságírók, mai szemmel nézve, rendkívül szórakoztató módszereiről ír. Hogyan indultak nagyvárosi expedíciókra, hogy szereztek kontaktokat az „egzotikumnak” számító nyomor „bennszülöttjei között” (a párhuzamok nem véletlenek: ez idő tájt éli aranykorát a kulturális antropológia), és miként öltözött be hajléktalannak a műfaj meghatározó riportere, Tábori Kornél, hogy közelebb férkőzzön az igazsághoz, azaz a „bűn fészkéhez”.

Az olvasmányosan tálalt kutatás kitér a korabeli középosztály mentális térképére, a századforduló környékének lakhatási problémáira, és időnként kikacsint egy-két nyugat-európai példára is. Mondjuk, Londonra, ahol a lakóhely nyomornegyedének meglátogatása (slumming) hatalmas divat volt a valamire való, azaz jótékonysági tevékenységet folytató polgárok körében. (Napvilág Kiadó, 2900 Ft)

Cs. H.

Szurovecz Kitti: A kisemmizett angyal

„Ha most nekiállok önérzeteskedni, az csöppet se segíti a túlélésemet. Itt és most el kell fogadnom, hogy nincs más megoldás, még párszor szét kell tegyem a lábamat, máskülönben éhen halon. Oszt’ utána meg nem lesz, aki önérzeteskedjen.” Szurovecz Kitti könyve, A kisemmizett angyal húsbavágóan őszintén beszél a hazai prostitúcióról. A Nyírségből származó, tinédzser Mia és a jómódú, budai lány, Panka története bár fikció, de megtörtént eseményeken alapul.

Az író arról számol be, a féléves kutatómunkája alatt hamar világossá vált számára, hogy prostitúcióban érintett fiatalkorúak helyzete – jogilag és szociálisan is – finoman szólva is rettenetes. A váltott szemszögből elmesélt történet mégsem rágja a szánkba a borzalmakat, sokkal inkább arra mutat rá, hogy a fiatal lányoknak milyen egyszerű csapdába esni, a körülmények áldozatává válni. Mindenképpen érdemes a tinédzserek kezébe (is) adni. (Athenaeum Kiadó, 3699 Ft)

Cz. F.