Az elkövető ellen hajtóvadászatot indított a rendőrség.
Súlyosan megsebesült egy férfi péntek este, amikor megkéselték a Berlin központjában található holokauszt-emlékműnél – közölte a német rendőrség az X-en.
Az áldozatot kórházba vitték. A Berliner Zeitung című lap jelentése szerint a támadó ismeretlen, és jelenleg szökésben van.
A Bild úgy tudja, hogy egyelőre nem tudni, van-e kapcsolatban a bűncselekmény elkövetése a holokauszt-emlékművel, illetve az amerikai nagykövetséggel, amit szintén a közelben van. A rendőrség nagyszabású hajtóvadászatot indított az elkövető kézrekerítéséért.
„Egy egyelőre azonosítatlan férfi gyanúsított megtámadott egy ott várakozó férfit, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a tűzoltóknak kórházba kellett vinniük, hogy sürgősségi ellátást kapjon” – tudatta Florian Nath rendőrségi szóvivő, aki elmondta azt is, hogy tudomása szerint az áldozat nincs életveszélyben. Nath azt is világossá tette, hogy a rendőrség szerint a lakosságot nem fenyegeti közvetlen veszély.
