Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
„Azt játszom, amit én akarok” – aligha van a mai magyar mezőnyben olyan muzsikus, aki ezt megengedi magának. Presser Gábor viszont öntudatosan ezt tette az Arénában adott koncertjén. Nem afféle slágerlistás best of válogatással, nem múltidéző nosztalgiázással állt a közönség elé, hanem azokkal, akikkel ma is gyakran együtt zenél, például az Amadindából meghívott Holló Auréllal és Rácz Zoltánnal, az eddig inkább vokalistaként ismert Voga Vikivel és Falusi Mariann-nal.
Ironikus nyitánynak hatott a zenészek bevonulása az Omega-korszakból világslágerré nőtt Gyöngyhajú lány dallamára, amivel a bolgár Nevena Coneva annak idején megnyert egy tehetségkutatót.
Öniróniaként is felfogható, hogy bevezető szavaiban Presser arra biztatta közönséget, énekeljen vele, ő majd zongorán kíséri, mert ezt szereti a legjobban. Majd alig-alig kínált lehetőséget a közös éneklésre. Inkább hatalmas zenészcsapatot mozgatott a színpadon, a Bartók Béla Konzervatórium szimfonikus zenekarától a Csík együttesen át megannyi szólistáig. Bocsánat, aznap este mindenki szólista volt, Presser feldicsérő szavai nyomán. Mindenki egyenlő.
Na jó, voltak egyenlőbbek is. Közülük kiragyogott Oláh Ibolya, akinek Presser megrázó önéletrajzi művet írt.
„Ibojában” – így, fonetikusan – Presser töretlenül bízik, „csiszolhatatlan gyémántnak” titulálta, az Aréna közönsége pedig ismét felfedezte magának. Dermedt csendben hallgatta a lányt: „Minden voltam, csak valahogy sosem voltam rendes, megfelelő fehér ember, az nem az nem”. Ezt eddig 150 ezren hallgatták meg a zenei megosztón, mondta Presser. Ez a szám mára 156 ezerre nőtt.
A másik tehetségkutatós szupersztár, Rúzsa Magdolna Kovács Kati egykori rockandrollerével nyitott, majd Presser egyik legszebb lírai dala, az Egyszer következett.
Szem nem maradt szárazon, világítottak a mobilok, igaz, Rúzsának ez a száma már eddig is közel tízmilliós közönséget vonzott.
A mai közvetlen munkatársak közül Falusi Mariann mutatta meg, hogy Presser-daloknak is megrendítően erőteljes előadója. Ő előbb a neki írt A parttal jött.
Utána pedig, a Ne szeress engem alatt – vagy felett – életveszélyes helyzet állt elő: csaknem beszakadt az Aréna plafonja.
Ha mindebből netán bárkinek az a benyomása támadna, hogy Presser afféle esztráddal állt elő, azt nagyon félrevezették az eddigi sorok. Hibátlanul felépített produkció volt, minden zeneszámból következett a másik, az egészet a következetes rock- és bluesalapok tartották össze. És Presser szólói, szép számban, a műsor kezdetétől a magányos ráadásig. Három is volt belőle. Valamennyi régi szám új értelmezésben csendült fel, némelyik a közreműködők ízlése s tetszése szerint, némelyik presseri változatban s átértelmezésben, több ritkaság, mint sláger.
A csúcspont – már aki annak akarta hallani – talán a kényesen aktuális felhangokkal szóló Szeretem a túlerőt volt.
Másnak pedig bizonyára a Popfesztivál betétdalai. Vagy a Padláséi. És egyszer, valóban egyszer együtt énekelt az Aréna. Történetesen azt, hogy Ringasd el magad. Ha ez ilyen egyszerű lenne.
