Kult hvg.hu 2018. július. 26. 09:41

Történelmi filmek forgatására buzdít a Magyar Nemzeti Filmalap

Szerintük a vígjátékok után a nézők leginkább ezekre kíváncsiak a magyar mozikban.

Forgatókönyvíró pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmekre. Erről Havas Ágnes, a szervezet vezérigazgatója beszélt az InfoRádiónak. Hangsúlyozta, hogy nem szeretnének forgatókönyveket íratni, hiszen a filmalapnak ez eddig sem volt szokása, csak buzdítani szeretnék a filmeseket. Ráadásul szerinte a magyar történelem rengeteg alapanyagot szolgáltat a filmkészítéshez.

Minden, amire büszkének lehet lenni, minden, ahol feltűnt egy hősi tett, minden, ahol volt valami olyan konfliktus, ami egy drámát eredményezett”

- sorolta az ötleteket Havas. A filmalap szerint a történelmi filmek rengeteg embert vonzanának a mozikba, ugyanis az a tapasztalatuk, hogy a nézők a vígjátékok mellett leginkább a történelmi filmekre kíváncsiak.

Emlékeztetett, hogy eddig is készültek nagy sikerű magyar történelmi filmek, mint például az Oscar-díjas Saul fia, a Hajnali láz vagy az Anyám és más futóbolondok a családból. Ezekre a filmalap nagyon büszke, ugyanakkor szerintük a nézők inkább hőstörténeteket szeretnének a mozikban látni.

Néhány héttel ezelőtt ugyanebben az ügyben adott interjút a Magyar Időknek Bán János író. A Hunyadi című történelmi regénysorozat szerzője akkor nagyjából ugyanazt mondta, mint most a filmalap vezérigazgatója: hogy nem készül elég történelmi film.

Nemrégiben írtam egy hosszasabb tanulmányt Miért nem készülnek magyar történelmi filmek? címmel. Ennek összeállítása közben döbbentem rá, hogy rendszerváltás ide vagy oda, a kultúrpolitika döntéshozói mintha még mindig „éberséggel” vigyáznák a liberális, baloldali bástyákat, mint tették azt kiérdemesült eleik a szocializmus évtizedeiben.”

mondta Bán.