Kult hvg.hu 2018. július. 19. 08:39

Komoly orvosi felügyeletet kap Budapesten Arnold Schwarzenegger

A magyarországi forgatásra készülő akciósztár ugyan remek formában van, de pár hónappal ezelőtti szívműtétje miatt nagyon oda kell rá figyelni.

Ahogy megírtuk, a Terminátor 6. stábja még csütörtökön megérkezik Budapestre, és hamarosan a címszereplő Schwarzenegger is landol a magyar fővárosban, igaz, ő kicsit később, majd csak a jövő hét folyamán.

A Bors most azt írja, hogy a sztár bár remek formában van, ettől függetlenül még nem heverte ki márciusi szívműtétét, és ezért komoly orvosi felügyeletet kap.

Úgy tudni, Schwarzenegger ugyanannak a hotelnek az elnöki lakosztályában fog lakni, ahol Will Smith is megszállt, és a hírek szerint a hotel melletti klinikán készültek fel a kontrollvizsgálatokra.

“Hiába üzeni, hogy na­ponta edz a konditeremben, nem jelent semmit. Ebben az állapotban aligha vállalhat komoly akciójelenetet. Minimális igénybevételnek fogják kitenni, a többit dublőrökkel, kaszkadőrökkel és komputeranimációval fogják megoldani” – mondta a lapnak az egyik filmes.

A Terminátor 6. részének munkálatai állítólag az Origo Filmstúdióban folytatódnak, miután néhány jelenetet Spanyolországban már felvettek. Úgy tudni, a film forgatókönyvében Budapest is szerepel – írta a lap.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.