Kult hvg.hu 2018. július. 06. 16:00

A galaktikustól a nyakatekertig – a tíz legemlékezetesebb csókjelenet

Csók a mólón, az űrhajón, a hajóorron: július hatodikán ünnepeljük a csók világnapját. Ez alkalomból összeszedtünk tíz ikonikus csókjelenetet, amiket akár szerettünk, akár nem, egyszerűen beleégtek a retinánkba.

A csók

A világ első filmes csókja mindjárt a mozi születését követő évben, 1896-ban elcsattant. A jelenetben May Irwin és John Rice vált a mai szemmel szűzies csókocskát. A The Widow Jones című Broadway-musical utolsó jelenetét vették filmre, producere Edison volt, és William Heise rendezte egy stúdióban. A filmecske nagy felháborodást váltott ki, rendkívül erkölcstelennek tartották – de ne feledjük, éppen tombolt a konzervatív elképzeléseiről híres viktorianizmus. Ennek ellenére, vagy épp ezért, a film rendkívül sikeres lett, jó száz évvel később, 1999-ben pedig az amerikai filmes örökség részévé nyilvánították.

Titanic

Jack, repülök! A Titanicnak nyilvánvalóan a listán a helye, Jack és Rose állnak a hajóorron, és baromira élvezik a szelet, meg a naplementét, simogatják egymás kezét, aztán egy borzasztóan kényelmetlen, nyakatekert pozícióban végre csókolózni kezdenek. A ruhájukat fújja a szél, ők meg iszonyú boldogok, szóval, igen, még jobban fáj a szívünk, amiért Jack nem éli túl.

Pókember

A Pókember csókjelenete azért az egyik legemlékezetesebb, mert ott, mondjuk úgy, nem a hagyományos pózban csattan el az inkriminált csók. Az egyik fél ugyanis fejjel lefelé lóg. Nem biztos, hogy ajánljuk ezt a módját a csókolózásnak még ezen a szép napon sem, bár egy próbát megér. Legfeljebb rájövünk, hogy jobb az, ha nem szuperhős a párunk.

Alkonyat

Hát van-e szebb a vámpír és az ember szerelménél? Az Alkonyat-beli csókjelenetet nem mondanánk épp felszabadultnak, Edward ugyanis vámpír és csak óriási erőfeszítések árán tudja nem kiszívni a szerelme vérét. Közben folyamatosan kéri is a lányt, hogy "csak maradjon így, ne mozogjon", de annyira belelendülnek, hogy a srác inkább nekirepül a falnak háttal, nehogy túlkapja a dolgot.

Igazából szerelem

Szóval a táblák. Nem lehet megunni a táblákat! Mark végre bevallja az érzéseit Julietnek, és beállít hozzá, hogy elmondja: mindig szeretni fogja, de mégis csak a legjobb barátjának a felesége, szóval muszáj lesz elengednie. Szól a Csendes éj, Mark végez a táblákkal, de Juliet utánaszalad, és bumm! Minden karácsonykor imádjuk.

Harry Potter és a Halál ereklyéi

Nyilván már mindenki várta, mikor jön már úgy össze Ron és Hermione, és tényleg sokáig kellett várni. Ehhez nem kellett más csak egy kis életveszély, a hatást növelte, hogy csurom vizes lett a szerelmes pár. A lélegzetelállító helyzetben már elfogytak a szavak, nyilván csak a csók oldhatta fel a feszültséget.

Dirty Dancing

Az 1987-ben készült filmben a rendi tizenhét éves lány, Baby, azt a másfajta táncot szerette volna megtanulni, amit a tanára művel barátaival szabadidejében. Naná, hogy megtanulta, és naná, hogy szerelembe is estek a Patrick Swayze és Jennifer Grey által alakított karakterek. És az első csókjelenet egyben egy szexi táncjelenet is. Nem véletlenül féltette oly nagyon apukája a kis Babyt.

Szerelmünk lapjai

Hogyan is felejthetnénk el a csónakázást, amit félbeszakít az eső? Ryan Gosling és Rachel McAdams a film csúcsjelenetében hevesen kiabálnak egymással, mert hét borzasztó évet vártak egymásra, van egy csomó lúd körülöttük, és mire mindenki lerágja mind a tíz körmét, hogy na, gyerünk már, akkor jön egy ázott, hatalmas csók. „Miért nem írtál nekem? – Egy éven át mindennap írtam!" Hüpp, hüpp.

Álom luxuskivitelben

Senki nem tartozik senkihez – vallja Holly Golightly, és éppen Brazíliába menekülne el szerelme, de leginkább saját maga elől, ám amikor a (természetesen) szakadó esőbe dobja ki szakadt vörös macskáját, hirtelen ráébred: igenis összetartoznak. A vörös kandúrral és Freddel, a kezdő íróval is. Amilyen katartikus az Álom luxuskivitelben csókjelenete, annyi kritika érte, hiszen a film alapjául szolgáló kisregényből Truman Capote éppen ezt a beteljesülést hagyta el. Értjük a szándékot, ez a csók mégis nagyon hiányozna.

Csillagok háborúja – A birodalom visszavág

Most tekintsünk el attól, hogy volt némi zavar a szerelmi erőben is, hiszen az először bemutatott Csillagok háborújában még mintha egy szerelmi háromszög-történet is keveredett volna a Halálcsillag elpuszításába. Luke és Han Solo is mintha szerelmesek lettek volna Leia hercegnőbe. A Birodalom visszavágban derült csak ki, hogy Luke és Leia testvérek. De akkor miért is csattant el köztük el az a bizonyos csók? Na, mindegy, fátylat rá… Lényeg, hogy már mindenki várta, hogy a kapitány és a hercegnő végre egymásra találjanak. A galaktikus csók (hol máshol?) az Ezeréves Sólyom fedélzetén írt történelmet. Ne volt egy hosszú menet, mert C-3PO a legrosszabbkor toppant be a képbe.

Önnek melyik a kedvenc csókjelenete? Írja meg nekünk kommentben!

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.