Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Meg a többieket is. Az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi folytatását/női változatát sajnos nem a hanyag elegancia, hanem szimplán csak a hanyagság jellemzi. Elviselhető még így is, de azért ettől a gárdától ez édeskevés. Kritika.
Persze, George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon meg a többiek lazáskodása se volt több jófejkedő stílusgyakorlatnál, de annak bizony a legklasszabb változatát tisztelhettük benne: nagyon jó volt nézni, hisz Steven Soderbergh mégiscsak egy filmrendező – mármint egy ügyes filmrendező. Az 1960-ban készült Rat Pack-film nyomán (magyar címe: Dicső tizenegy) koktélillatú szélhámoskodással örvendeztette meg a sármos hollywoodi férfisztárok mosolyára mindig vevő közönséget, a srácok meg jöttek-mentek, svindliztek és rabolgattak, a háttérben csilingeltek a nyerőgépek, pörgött a rulettgolyó, és szóltak a menő zenék. Na, meg ragyogott Julia Roberts. A jóval laposabb folytatásokra is megmaradt a jókedv és az önmaguk nagyszerűségére rákacsintó, bolondosan elegáns hangulat, aztán Soderbergh elengedte a bandát. Hogy most a Warnernél átadják a napszemüvegeket a nőknek.
Jó ötlet volt ez egyébként, mármint az ötlet jó volt. Hisz ki ne akarná látni Sandra Bullockot és Cate Blanchettet, meg Helena Bonham Cartert, Sarah Paulsont, ahogy lassított, vagy éppen normál sebességű felvételeken, mesteri tervüknek köszönhetően kirámolják a Met Gálát – pontosabban megszereznek egy felfoghatatlanul drága ékszert, amely Anne Hathaway csodás nyakán csillog. Mindenki, nagyjából mindenki szeretne ilyet látni, pontosabban olyan heist-filmet szeretne, amelyben nem csak az a lényeg, hogy férfiak helyett nők a főszereplők. Hanem olyat, amely legalább olyan tisztességesen van megcsinálva, mint a 2001-es első Clooney-menet.
Mert a lányok is megérdemelnék.
Bizony, az itt a bibi, hogy Gary Ross filmje csak mímeli, hogy nem bújik el a nők mögé. Mert bizony gyáván elbújik, pontosabban oda dugta el a normális forgatókönyvet, amelyben vannak igazi karakterek, fordulatok, miegymás. És poénok, mondjuk. Ha meg nem dugta el, akkor nem volt neki olyan – ez egyébként az esélyesebb. Az nem elég, hogy Sandra Bullock George Clooney testvérét alakítja. Ez csak olcsó franchise-húzás. Kellene ide más is.
Például, hogy ne azt érezzük a végtelennek tűnő 110 perces, dögunalmas játékidő alatt, hogy az Ocean's 8 – Az évszázad átverésében a világszárok „osenelevenesdit” játszanak. Hanem legyenek ők is úgy kiszolgálva, mint anno a pasik, akik alá elégségesen kimunkált cselekményt, rájuk nem bonyolult, de érdekesen vagány figurasémákat dobáltak, hogy a lehető legmagabiztosabban tudják veregetni egymás vállát a kaszinóban. Itt meg annyi történik, hogy Sandra Bullock néz Cate Blanchettre komolyan („Csináljuk?”), aki visszanéz rá („Csináljuk”!), felhörpintik a kávét, majd összeszedik a meglehetősen érdektelen társaságot, hogy aztán egy meglehetősen érdektelen balhéba vágjanak bele, majd két meglehetősen érdektelen csattanó után igencsak indokolatlanul elégedetten nézzenek bele a kamerába.
Mert nem elég az, hogy Rihanna úgynevezett hacker, ha közben csak annyit tud jelenteni a figurája, hogy ő Rihanna, az úgynevezett hacker. Az se nagy dolog, hogy Helena Bonham Carter dilinyója még mindig egészen elbűvölő – nincs az a hülye fészekfrizura, amely ne állna jó neki, nincs az a grimasz, amiért nem szeretjük kicsit mindig jobban. Pedig már így is eléggé szeretjük.
Kihasználja a nőket az Ocean’s 8, visszaél a szupersztárok vonzerejével, csupán azért, hogy ne kelljen dolgoznia. Hogy ne kelljen szakmailag valamit letenni az asztalra azon felül, hogy átengedi a nőknek a terepet. Ez pedig szemétség, s igen, átverés is, ráadásul Sandra Bullockék tényleg megették a kekszet – tessék csak nézni azt a műbalhét, ami most megy Hollywoodban, illetve azt a butaságot, ami egy valós problémából kerekedett, nevezetesen, hogy nincs elég női (és nem fehér) kritikus a szakmában. Elindult ugye egy vita az ügyben, amire Bullockék úgy csatlakoztak rá, hogy kifejtették: ezt a filmet is csak azért nem szeretik eléggé, mert a férfiak nem értik, nem érthetik.
És ez azon felül, hogy elkeserítő terelés, pont a lényeget sumákolja el: hogy épp a film készítői voltak azok, akik azt gondolták, hogy ha vannak nagyszerű nők, akkor már élvezetes filmet se kell csinálni nekik. Elég, ha csak ott van Bullock, Blanchett… Elég, ha ott lehetnek. Csak ők lehetnek ott. És nem kezdenek velük semmit.
A fenét elég, hölgyeim és uraim, a fenét elég.
