Kult hvg.hu 2018. április. 25. 08:23

Fideszes ráhatásra mondhatták le Alföldiék pécsi fellépését

A Népszava úgy tudja, egy kormánypárti politikus utasította erre a Zsolnay Kulturális Központ ügyvezetőjét.

A lap szerint Vincze Balázs csak elvitte az Igenis, miniszterelnök úr! című előadás lemondása miatt kialakult balhét.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. irányítása alatt álló pécsi Zsolnay Színház történetében – amely indulása, 2012 óta 84 műhely produkcióját mutatta be – ilyesmi még nem fordult elő.

A teátrum megálmodója és előadásainak szervezője, Kiss Mónika a darab lemondása után a Facebookon jelentette be, hogy a színház működése véget ért. Kiss, aki korábban a hvg.hu-nak is nyilatkozott az ügyben, a Népszavának elmondta: neki nem volt szerepe a döntésben, nem is volt Magyarországon, amikor az megszületett.

Arról, hogy mi lehetett Alföldiék kitiltásának oka, nem akart nyilatkozni, azt ugyanakkor elmondta, hogy a Zsolnay Színház előadásai jól reprezentálták a magyar nyelvű színjátszás egészét, csakis a művészi érték játszott abban szerepet, ki kap ide meghívás, politikai és ideológiai szempontok semmiképp.