Kult MTI 2018. március. 20. 21:38

Lenyomta a Jediket a Fekete Párduc

A most futó szuperhősfilm lett minden idők eddigi "legtweeteltebb" mozija, a produkcióról több mint 35 millió bejegyezés jelent meg a Twitteren.

A Fekete Párduc című Marvel-szuperhősfilm lett minden időkeddigi "legtweeteltebb" mozija.

A Twitter mikroblog portál keddi közlése szerint a Ryan Coogler rendezésében készült produkcióról több mint 35 millió bejegyezés tesz említést. A korábbi rekorder a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erő című film volt, amelynek folytatása, a 2017-ben megjelent Star Wars: Az utolsó Jedik a Twitter-ranglista harmadik helyén áll.

A 2009-es Avatar óta a Fekete Párduc az első film, amelynek sikerült öt egymást követő hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán maradnia. A mozi észak-amerikai jegyeladásai az elmúlt hétvégén meghaladták a 607 millió dollárt (154 milliárd forint), míg a film globális bevétele 1,2 milliárd dollár fölött jár már.

A Fekete Párduc a jövő héten várhatóan a 2012-es Bosszúállókat is megfosztja a minden idők legsikeresebb szuperhősfilmje címtől.

A Twitter szerint a filmről az Egyesült Államokban született a legtöbb tweet, majd Nagy-Britannia és Thaiföld következik a sorban.