Bár már három napja kint van a közösségi térben, hiba volna szó nélkül elmenni drMáriás legfrissebb művészeti tárgyú megosztása mellett.
És akkor ezen a ponton át is adnánk a szót a művésznek:
Molnár Gyula a történelem első embereként leszáll a vörös bolygón, ahol felállítva zászlaját elindítja kampányát. S miközben örül annak, hogy végre nem lát a közelében fideszest, hirtelen megdöbben, hogy Jézus jelenik meg előtte a South Parkból ismerős formában, aki megdöbbentően őszinte érdeklődéssel arra kéri, tartson lakossági fórumot, mert kíváncsi a választási programjára.
– így hangzik az egyébként 80 x 100 centiméteres, akril vászonra készített mű leírása, mely így néz ki: