És még Esterházy Pétert is megidézik.
Nem minden jó író olvas fel jól. Sokan úgy vélik, hogy a felolvasást jobb avatott színpadi emberre bízni. A személyességen túl mégis van annak előnye, ha egy szerző a saját művét tolmácsolja. Elvégre ő ismeri a legjobban a saját mondanivalóját. A kortárs magyar irodalom három nagyágyújának, Parti Nagy Lajosnak, Spiró Györgynek és Závada Pálnak van mondanivalója. A nevükkel fémjelzett Összhang című előadás egyfelől jó ritmusú szerzői felolvasóest a kellő dramaturgiai pontokon megszólaló minőségi zenei betétekkel, melyeket a Dés László, Dés András és Barcza Horváth József alkotta trió szolgáltat.
Másfelől viszont több annál: emlékezés is egy negyedik íróra, aki a fellépők alkotótársa volt éveken keresztül az Összhang előfutárában, a Szó és zene című produkcióban. Esterházy Péter fájó hiányát Dés Lászlóék úgy töltik be a színpadon, hogy minden író és zenész külön-külön felolvas egy-egy választott részletet Esterházy munkáiból – jelezve, hogy az író most is része a csapatnak, sőt a mondanivaló fontos része épp tőle származik.
Kicsit olyan az egész, mint egy irodalmi all-star gála. Mindenféle műfaj keveredik: regényrészletek és Parti Nagy versei – Altató parafrázisa, vagy Állóbüféje – harmonikus egyveleget alkotnak Spiró szatíráival. Aztán egyszer csak Závada Pál dalra fakad, Désék kísérik. Meglepő, de egész jól énekel (és fütyül). Sőt, egy másik pillanatban a felolvasásból kilépve szinte el is játssza Nussbaum bácsi és Esterházy Péter nagyapjának a világháború utáni kitelepítéseket megidéző fura dialógusát.
Az est fináléjában pedig – mint egy pergő díszsortűz – minden író egy megadott témát dolgoz fel frappánsan. Legutóbb például az ellenőrzés tematikának adtak aktuális, közéleti dimenziót korábbról átemelt, vagy épp frissen az alkalomra írott szövegekkel.
Závadától megtudhattuk, hogy mire hívja fel a figyelmünket a Nyilvános rendezvények spontán nézői reakcióinak nemzeti főellenőre, Parti Nagy pedig 2 BKV ellenőr szerelmének mindennapjaiba kukucskál be. Spiró közben az őrangyalokról és az ellenőrangyalokról lamentál. Nincs két egyforma Összhang est. A felolvasott szövegek jó része, ahogy a zenék is, cserélődnek alkalomról alkalomra, s alakulnak át színpadon improvizálva.
Az egész előadásnak egy nagy baja van. Ritkán játsszák. Évente néhányszor lehet csak rátaláni (legközelebb 2018. februárjában majd lehet vele találkozni a Katonában).