A történt egy visszatérni készülő rockzenekarról szól, mely énekese összeomlása és felépülése után indul újra. Egy feltétellel hajlandóak újrakezdeni: egy év alatt fel kell jutniuk a fesztiválok nagyszínpadaira, különben vége, befejezik. Megkezdődnek a próbák, megszületik az új album, beindul a turné, pörögnek a bulik, már-már úgy tűnik, akár össze is jöhet a kitűzött cél, amikor egy olyan helyzetben találják magukat, amit korábban elképzelni sem tudtak volna.

hvg.hu: Jó ideje mozogsz zenészek mellett, között – ilyen-olyan szerepekben. Hogyan keveredtél ebbe a világba?

Lévai Balázs: Sosem voltam professzionális zenész, műkedvelő szinten basszusgitároztam, különben laikus zenerajongó voltam, mint más. 2005-ben indult el a Dob+Basszus című tévéműsorom, ami berántott a könnyűzene világába. Rengeteg barátságot kötöttem a riportok, a műsorok során és ezekből később több zenekarral munkakapcsolat is kialakult. Dokumentumfilmek, közös projektek, klipek, koncertrendezések, könyvek lettek belőle.

hvg.hu: Milyennek látod belülről a magyar zenészvilágot?

L. B.: Kicsi, sérülékeny, küzdelmes. Mint a kultúra egésze. Még a legnagyobb menők sem ülhetnek tétlenül a babérjaikon. Mára szinte csak a koncertek hoznak pénzt a zenekaroknak, így megszűnt például a klasszikus lemezírási periódus, végig kell zakatolni az egész évet. Ez általában nem tesz jót az alkotásnak. Bár, ha tetszik, ha nem, most már ebben a rendszerben kell élniük. De a regény szereplőit nem konkrét személyekről mintáztam, sok forrásból raktam össze a karaktereket.

hvg.hu: Mi ihlette a könyvet (nyilván az hogy sok időt töltesz a könnyűzenével, virtuálisan is valóságosan is), de hogy van-e konkrét triggere a történetnek?

L. B.: Néhány éve elkezdtem jegyzeteket készíteni a zenészvilágban hallott anekdotákról, dumákról, szállóigékről. Akkor még nem tudtam, mit akarok kezdeni velük. Szép lassan rúgta ki magát, hogy egy általam kitalált zenekar történetét írom meg, és az ő kalandjaikba gyúrom bele a gyűjtésemet.

Fazekas István

hvg.hu: Mennyire te vagy ez a történet? Vagy másképp feltéve a kérdést: mennyire vagy te ez a történet? Egyáltalán, mennyire a valóság ez a történet?

L. B.: Biztos sokan próbálnak majd engem "beleolvasni" a főszereplő menedzser srác figurájába, hiszen ő is vízilabdázott és basszusgitározott. De valójában én is abból dolgozom, amim van: olyan személyes motívumokat használtam fel, amik beleillettek a történetbe, rengeteg vonásához semmi közöm. Arról nem is beszélve, hogy Puska csak 27 éves a regényben. A kis nyikhaj. Kicsit anekdotikus szerkezetű a könyv, egy pontig csak lazán kapcsolódnak egymásba a banda történetei, azaz akár tippelhetnek is az olvasók, hogy mi igaz, és mit találtam ki én. Aztán egy ponton meglepő fordulatot vesz a sztori, de csak nem fogom spolilerezni.

hvg.hu: Milyen további könyves terveid vannak?

L. B.: Esküszöm, nem tudom. Most örülök annak, hogy ez kiszaladt, megjelent, kíváncsian várom a reakciókat. Addig jutottam, hogy kitaláltam a folytatás címét: Kiállás (és a sor, ugye, sokáig folytatható a magyar igekötők gazdagságának köszönhetően).

Lévai Balázs
BEÁLLÁS
részlet

Egy évvel korábban Puska gondterhelten ült a laptopja előtt a nagymamájától örökölt újlipótvárosi garzonban, és a megfelelő kifejezéseket keresgélte élete legnehezebb Facebook-posztjához. Zilált, szanaszét álló szőkésbarna haja hűen tükrözte lelkiállapotát. Timurral és Bertalannal délelőtt a Restiben alaposan átvették, mit és hogyan írjon a zenekar leállását bejelentő hivatalos közleménybe, már csak az utolsó simításokat végezte a szövegen: „Általános mentális és fizikális kimerültség… A zenekar jobbnak látja frontemberük egészségének a megóvása érdekében lemondani a turné további koncertjeit… Aggodalomra semmi ok, Hegemony kimerült, a sokévnyi megfeszített munka megviselte a szervezetét, ezért revitalizáló kezelésben részesül egy vidéki egészségügyi központban… A gyógyulás érdekében a zenekar bizonytalan időre felfüggeszti működését” – zárta le Puska a banda oldalán megjelenő posztot. A sorok között gyakorlottan olvasó rajongók drogelvonóra asszociáltak a hírből, ami nem a véletlen műve volt, kollégái javaslatára használta a könnyűzenei életben jól ismert kliséket Puska. Ha már kényszerűségből le kell állnunk, dünnyögte a hír gépelése közben, legalább a mítosz hízzon.

Timur a Daddy Cool, Bertalan a Superlativus zenekari menedzsereként dolgozott, mindkettőjükkel szoros, napi kapcsolatban állt Puska. Mint három alvászavaros tőzsdealkusz, folyamatosan tájékoztatták egymást a piaci hírekről és pletykákról. A három zenekar nagyjából ugyanabba a friss nagyszínpados kategóriába tartozott, még ha műfajilag kicsit mást is képviseltek: a Black Sheep elektronikus pszichobeatként határozta meg a saját stílusát, bár jó néhány daluk erős art rockos hatásokat mutatott, a Superlativus a kezdeti szalonpunk után dallamos, norvég halászmetálba csúszott át, míg a Daddy Cool laza mocsokrockban utazott. A három menedzser minden hétfőt akkurátusan a Klauzál téri Restiben kezdett tizenegy órakor, és mindig ugyanazt rendelték Verától, a csinos szociológus hallgató pincérlánytól, akinek Timur kitartóan és sikertelenül udvarolt: egy presszókávét – Puska szigorúan üvegpohárban –, egy, a hétvége viszontagságait elsimító gyógysört, és egy pár roppanós bécsi virslit dijoni mustárral és vajas zsömlével. A hétvége eseményeitől gondterhelt arcok az első falatok után kezdtek kissé elernyedni.

– Kötelező a drog, az egészet erre kell építeni – magyarázta aznap délelőtt Timur teli szájjal Puskának, aki arról panaszkodott, nem tudja, mit írjon a Facebook-posztba. – Mint az istenes versek a költőknél. Ki lehet hagyni, de semmi értelme.

– A közönség elvárja a spirituális kísérletezést – tette hozzá komolykodó arccal Bertalan. Ő képviselte a nyugalmat és tekintélyt parancsoló szakállt az asztalnál. – Ezért értik meg a leállást is. A művészek nem lehetnek biztonsági játékosok.

– Pontosan erről van szó. Dugjanak feszt, igyák vödörből a bourbont, pörgessék a cuccot, vonatozzanak négykézláb, röfögve a Gozsdu udvarban. Hányják le a taxi hátsó ülését, még ha közben érettségi tétel is lesz belőlük. Sőt, annál inkább! – mondta Timur és a zsömle csücskét a maradék mustárba tunkolta. Ijesztően gyorsan evett, szinte másodpercek alatt belapátolta az ételt, amit elétettek. Nem a falánkság motiválta, egész életét áthatotta a hiperaktivitás; egy kávéházi asztal mellett ülve is azt az érzetet keltette a szemlélőben, mintha csak egy pillanatra állt volna meg a maraton egyik frissítőállomásánál.

– Helyettünk is próbáljanak ki mindent, amire mi gondolni is csak három sör és négy tüske után merünk – bólogatott egyetértően Bertalan, miközben rágyújtott egy saját sodrású cigarettára.

– Cserébe a gyereklemezen kívül bármit megbocsátunk nekik – mondta Timur és a galacsinná gyúrt szalvétáját a sarokban álló szemetes felé dobta.

– Értem. Inkább bűntudatuk legyen, mint hiányérzetük – összegezte a hallottakat Puska. Ő volt a legfiatalabb közülük, alig három éve dolgozott a Black Sheep mellett, mentoraként tekintett a két idősebb srácra, akik már számos válsághelyzeten, zenészkirúgáson és újjáalakuláson voltak túl a saját bandáikkal. – Az elmélet egyetlen gyengesége, hogy istenes versekbe még senki nem halt bele.

– Honnan tudod? – tárta szét a karjait Timur. – Van olyan statisztikánk, hány olvasó esett össze József Attila vagy Ady Endre istenes verseinek az olvasgatása közben? Na, ugye. Szerintem elég sok. A spiritualitás a felhasználói oldalon is veszélyes terep.