"Be kell vallanunk, a film iránt tanúsított tényleges érdeklődés felülmúlta elképzeléseinket" – fogalmaz a Star Wars 8 premiervetítéseiről lemaradóknak küldött levélben a Cinema City. Az újabb vetítésekre szóló jegyelővétel pénteken14:00 órakor indul.
A Star Wars: Az utolsó Jedik decemberi premiervetítéseire megint nem ment simán a jegyelővétel a Cinema City (CC) online felületén. A dühös kommentelők többsége arra panaszkodott, hogy hiába zárolták a jegyek árát bankszámlájukon, a jegyekről szól visszaigazolást már nem kapták meg a CC-től. Aki így járt, az nem jutott be a vetítésekre.
A CC később azzal indokolta a problémát, hogy a jegyvásárló rendszerük és a pénzügyi hátteret biztosító szolgáltató közötti kommunikációs hiba lépett fel. A sikertelenül próbálkozóknak kiküldött friss levél már úgy fogalmaz, hogy bár a jegyelővétel előtt "még bátran állították, hogy felkészültek a nagy rohamra, később már be kellett látniuk, hogy "a film iránt tanúsított tényleges érdeklődés felülmúlta elképzeléseiket".
A levélből az is kiderül, hogy csakúgy, mint két éve, ezúttal is ajándékplakátokkal vigasztalják a hoppon maradó vásárlókat. A CC emellett újabb előadásokat tűz műsorára a filmből a premier hetére (december 13-tól) amelyre pénteken 14 órától lehet majd jegyeket venni.
A pórul járóknak fontos információ lehet, hogy a CC ügyfélszolgálatán azt ígérték, péntekre minden sikertelen tranzakció miatt zárolt összeg felszabadul majd az érintettek bankszámláján.
Mindenki megnyugodhat, a rendező szerint semmi fontosat nem lőtt le a Star Wars-előzetes
Az utolsó Jediket rendező Rian Johnson elárulta, már korábban megegyezett a Lucasfilmmel arról, hogy az új történet mely elemeit ne használják a felvezető kampányban.