Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A magyarországi zeneoktatásban rendületlen népszerűségnek örvend a Kodály-módszer, a világ több országában viszont más módokon is próbálkoznak közel vinni a muzsikát a gyerekekhez. Zeneoktatásra már csak azért is szükség van, mert a rendszeres zenei foglalkozás fejleszti a kognitív képességeket.
A Kodály-módszerként elhíresült énekközpontú magyar zeneoktatási filozófia mellett széles körben terjedt el a világban a német Carl Orff többek között ütőhangszereken építkező és a ritmika fontosságát hangsúlyozó rendszere, de a japán Szuzuki Sinicsi több mint 50 év óta a hegedűjátékra alapozó, vagy Emile Jaques Dalcroze svájci zeneszerző immár csaknem százesztendős, mozgásra, táncra épülő módszere is. „Több tanárunk a Szuzuki-módszer néhány elemét is beépíti a tantervébe” – meséli Vimmer Erika, a fővárosi Marczibányi téri Járdányi Pál Zeneiskola igazgatója.
Az említettek mellett hihetetlen gyorsan vált ismertté az 1975-ben elindított venezuelai El Sistema is, José Antonio Abreu karmester és zenepedagógus ideája. Ő elsősorban a szegény sorsú gyerekekhez kívánta eljuttatni a társadalmi és intellektuális fejlődés motorjaként szolgáló klasszikus zenét. Ezzel a módszerrel már – az USA-t is beleszámítva – több mint hatvan országban próbálják a kisgyerekkorban induló közös munkára épülő zenetanulást elterjeszteni. A tehetséges muzsikusokból alakult caracasi szimfonikus nagyzenekar, a Simón Bolívar pedig Abreu hű tanítványával, Gustavo Dudamel karmesterrel az élen már a világ nagy koncerttermeiben is rendszeres vendégnek számít. A dél-amerikai kezdeményezés magyarországi beindítására aligha van szükség, mert nálunk európai szinten is túlzás nélkül talán a legjobb az alapképzés, amelyet ráadásul az állam finanszíroz – magyarázza Vimmer Erika.
Angliában eközben elterjedtek például az ifjúsági zenekarokat fejlesztő, Harmony néven futó különböző programok és működnek Music Hub elnevezésű zenei nevelési központok is, amelyek alapítványoktól, a helyi tanácsoktól és az államtól is kapnak támogatást. Többen azt jósolják, hogy a „zene” tantárgyi elnevezés helyébe néhány évtized múlva olyan speciális címek lépnek, mint az etnozene-tudomány, vagy a zenetechnológia, és várhatóan a konzervatóriumok is rugalmasabbak lesznek, a mostaninál rövidebb tanfolyamokat kínálnak majd.
Európa mindenesetre a popularitás irányába mozdult, és „a jelentős kórusversenyeken egyre gyakrabban énekelnek könnyűzenét is, mert kizárólag klasszikus darabokkal képtelenség megtartani a fiatalokat” – mondja Uhereczky Eszter, a szintén a budai Marczibányi téren működő Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium docens karnagya. „A 13 évfolyamos Kodály-iskolában a névadó szellemiségét követve az éneklésen van a fő hangsúly. Minden diáknak a közismereti tárgyak mellett heti négy énekórája van, amihez kórusfoglalkozások kapcsolódnak. De nem zenészeket képzünk, hanem zeneértőket és zenekedvelőket, akik számára a zene lelki békét és gazdagságot teremt” – magyarázza Uhereczky Eszter. A gyerekek negyedikes korban kerülnek az „aprók karába”, amit 16 éves korig a gyermekkórus, majd már a gimnáziumi vegyes kar, illetve női kar is követ. A Kodályba járó közel 600 gyerek közül így senki sem marad kórus nélkül. A más általános iskolából ide felvételiző gyerekek 14 éves korban esnek át komolyabb meghallgatáson, ahol a többi között népdalokat kell elénekelniük, és elmesélni, mit tudnak azokról. A tanárok elsősorban az éneklési képességeket figyelik, és ha a gyerek szépen énekel, ott a helye a gimnáziumi tagozaton és a kórusokban.
Az 1970-es évekhez képest ma már sokkal kevesebb ének-zenei tagozatos iskola működik az országban, arányaiban vidéken a fővárosinál is rosszabb a helyzet. Az okokat talán a rendszerváltás táján kell keresni, amikor a szülők fellelkesedtek az új iskolatípusoktól, és sokan úgy gondolták, hogy elegendő otthon „énekelgetni”.
Ez a gondolkodás lassan kezd a visszájára fordulni – a Kodályban például már több mint kétszeres a túljelentkezés –, mert a szülők kezdik felismerni, hogy a korán elsajátított művészeti gondolkodás sok mindenben segítségére van a gyereknek. Több felmérés is kimutatta, hogy a rendszeres zenei foglalkozás fejleszti a kognitív képességeket. Mindemellett kezd éledezni az egy ideje „legyilkolt” énektanári és karvezetés tanszak is a zeneművészeti egyetemen.
A Járdányi Pál Zeneiskola pedagógusai a II. kerület 14 iskolájában kihelyezett zeneoktatást folytatnak. „Hatéves kortól tanítunk gyerekeket térítési díjért, ezt a jelenlegi magyar zeneiskolai rendszer lehetővé teszi, az egyéves játékos szolfézst jelentő előképző után pedig hangszert is választhatnak” – vezet be a hangszeres zenetanulás kezdeteibe Vimmer Erika. Fontos, hogy mindez játékos formában történjen, hogy a kicsik kedvet kapjanak a zenéléshez, és a választott hangszer örömet szerezzen nekik.
Az adott gyerekhez legjobban passzoló hangszer megválasztása többféle módon történhet. Van, aki úgy érkezik a zeneiskolába, hogy már tudja, hogy csellózni, zongorázni vagy éppen oboázni szeretne, mert a szülei otthon muzsikáltak, vagy elbűvölte őt az adott hangszer a koncerteken. Ez a ritkább eset, az átlagdiák csupán beiratkozik, mert szeretne zenét tanulni, az iskola pedig a házi hangversenyein minden hangszert bemutat a gyerekeknek – magyarázza az igazgató. A koncertek után a gyerekek megpróbálhatják megfújni az oboát, meghúzni a csellót, bekukkanthatnak a zongora húrjai közé. Utána eldönthetik, melyikhez lenne a leginkább kedvük. Mivel a második kerületben sok családban van otthon zongora, a legtöbben ezt választják.
A Járdányiban 1100 növendékkel foglalkoznak, a hat éven át tartó alapfokú oktatást 14 éves kortól négy évfolyamon továbbképző követi. Ezen a szinten a megszerzett tudás már megmarad, és akár innen is lehet jelentkezni a Zeneművészeti Egyetemre. Vimmer Erika szóba is hozza, hogy tőlük felvételizett például Ránki Fülöp, Érdi Tamás, Kocsis Krisztián és Medgyesi Zsolt is a fiatal magyar zongoristagenerációból. Az iskola tanterve igyekszik lépést tartani a változó korral, újításként tematizált koncerteket rendeznek. Nagy érdeklődés kíséri az egy-egy komponista vagy költő életművét bemutató hangversenyeiket, de azokat is, ahol az állatok vagy például a cirkusz témája köré építik a programot.
