Kult MTI 2017. június. 28. 05:15

Meghalt Michael Nyqvist, a Millenmium-trilógia sztárja

A svéd színész egy éve küzdött tüdőrákkal.

Ötvenhat éves korában elhunyt kedden Michael Nyqvist svéd színész, a Millenmium-filmsorozat sztárja, halálát tüdőrák okozta – közölte az ügynöke.

Alissa Goodman a francia hírügynökség kérésére közleményben erősítette meg, hogy "az egyik legelismertebb és legsikeresebb svéd színész családja körében halt meg, a tüdőrákkal vívott egyévi küzdelem után".

Michael Nyqvist az 1980-as évek elejétől kezdett játszani svéd filmekben, és a Stieg Larsson regényének adaptációjából készült Millennium-trilógiával (A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik, A kártyavár összedől) lett világhíres, amelyben a történet főhősét, Mikael Blomkvist újságírót alakította. A sorozat 2009-ben elkészült három része több mint 215 millió dolláros bevételt hozott a produkciónak.

Szerepelt később számos más alkotás mellett a Mission: Impossible negyedik, Fantom protokoll című részében, ahol Tom Cruise ellenfelét alakította (2011), valamint a John Wick című filmben (2014).

2010-ben jelentette meg visszaemlékezéseit, amelyben az örökbe fogadását követő gyerekkoráról mesél, a színészi pályán tett első lépéseiről, és arról, ahogyan 30 éves korában felkutatta biológiai szüleit.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.