Kult MTI 2017. június. 28. 18:47

Franco Nero újra meghódítja hazánkat, ezúttal másképp, mint a Honfoglalásban

Az olasz filmszínész lesz a díszvendég a XXI. Egri Bikavér Ünnepen.

Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője jelentette be, hogy Franco Nero a tervek szerint július 6-án, csütörtökön érkezik meg a hevesi megyeszékhelyre, és már részt vesz a a Bikavér Ünnepének aznapi megnyitóján is, másnap pedig – az 1552-es ostromra emlékezve – 15 óra 52 perckor díszlövést ad le.

A képviselő azt mondta: fontosnak tartják, hogy minél több ismert személyiség népszerűsítse a 2023-as Európa kulturális fővárosa címre aspiráló város rendezvényeit. Franco Nero jól illik ebbe az elképzelésbe – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt közölte: az olasz sztár Koltai Lajos operatőr-rendezővel is találkozik, és mindketten szerepelnek majd egy Egert népszerűsítő filmben.

Habis László, a város polgármestere hangsúlyozta, hogy intenzív munka folyik a kulturális fővárosi pályázat összeállítása érdekében, amelyben Koltai Lajos igen fontos szerepet játszik.

A borfesztiválról Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta: harminc borászat száznál is több borával, közöttük bikavérekkel, egri csillagokkal és rozékkal várják a közönséget. Lesznek superior és grand superior borok is. A gasztronómiai kínálatot pedig 16 étterem, közöttük egy hajdúszoboszlói és egy budapesti biztosítja.

Pál Sándor közölte: idén is díszvendége lesz a rendezvénynek a Tokaji Borvidék, amelynek vendégségét az egriek a tokajiak őszi szüreti rendezvényén viszonozzák.

Thummerer Vilmos többszörös díjnyertes borász az Egri Bikavér márciusi hungarikummá nyilvánítására utalva úgy fogalmazott, hogy a rang kötelez: az eddigieknél még jobban kell ügyelni arra, hogy akármilyen bor ne kerülhessen piacra bikavér néven.