Kézi szkenneres átvizsgálásra, a koncerthelyszíntől távoli ellenőrzésekre is számíthatnak az Aréna-bulikra látogatók.
Tovább szigorítják (nyilván nem függetlenül a manchesteri merénylettől) az Aréna körüli biztonsági intézkedéseket. A Papp László Sportaréna erről közleményben tájékoztatta a vendégeit. Ebben emlékeztetnek, hogy 2015 novemberétől már szigorított beléptetést vezettek be, amelyek a főbejárat előtti területen ruházat- és csomagátvizsgálást is magukban foglalnak.
„Az átvizsgálásokat a jövőben tovább kívánjuk szigorítani, így egyes esetekben kézi szkenner alkalmazására is számítani lehet, illetve a metró vagy a parkolóház felől érkező vendégek csomagjait biztonsági személyzetünk már a főbejárattól távolabb eső területeken is ellenőrizhetik. A hatóságokkal egyeztetve, az Aréna biztonsági személyzetének munkáját a környéken civil ruhás rendőrök és polgárőrök is segítik. Természetesen biztonsági személyzetünk a koncert teljes időtartama alatt, és azt követően is járőrözik az Aréna épületén belül, a parkolóházban, illetve az épület előtti területen” – írják.
Megjegyzik, hogy a koncertlátogatók a korábban bevezetett intézkedéseket pozitívan fogadták, remélik, így lesz a jövőben is. Egyben arra kérik a vendégeket, hogy az eseményeikre időben érkezzenek, illetve számoljanak a környéken megnövekvő forgalomra, mind a tömegközlekedési eszközökön, mind pedig az autós forgalomban.
A közeljövőben többek között Bruno Mars, a Green Day és a Foo Fighters koncertezik az Arénában.