Kult MTI 2017. február. 26. 13:23

Pórul jár, aki most menne Prágában kiállításra

Váratlanul bezárta a hét végén az összes prágai épületét a cseh Nemzeti Galéria.

A paloták és a kiállítások bejáratainál kifüggesztett cseh és angol nyelvű tájékoztatás szerint az intézmény "műszaki-technika" problémákkal indokolta lépését, s azt ígérte, hogy minél rövidebb időn belül igyekszik újra megnyitni a műemlékeket és a tárlatokat.

A prágai elektronikus média szerint a meglepő, és számos turistacsoportot felháborító döntés mögött a galéria vezetése, illetve az épületek őrzését ellátó ABAS IPS Management biztonsági ügynökség közti viták vannak.

"A prágai Nemzeti Galéria a mai napig nem fizette ki a novemberi és decemberi számláinkat, ezért pénteken felmondtuk a szerződést" – nyilatkozta Miroslav Krupicka, az ügynökség marketing igazgatója újságíróknak.

A galéria vezetése azzal magyarázza a helyzetet, hogy szerinte az ügynökség nem tartotta be a megállapodásokat, és a felrótt hiányosságokat nem volt hajlandó orvosolni. "Nem tartották be a szerződést, nem biztosítottak megfelelő számú őrt, ezért többször is csak az épületek egy részét tudtuk megnyitni. Ez a vita lényege" – nyilatkozta Jirí Fajt, a Nemzeti Galéria (NG) igazgatója a közszolgálati televízióban.

A biztonsági ügynökség és a NG szerződése eredetileg 2020-ban járt volna le, sajtóértesülések szerint azonban a felek között már hosszabb ideje komoly viták vannak.

Az intézmény vezetése közölte, hogy az épületeket várhatóan néhány napon belül újra megnyitják, de pontos dátumot nem tudtak mondani. A tárlatokra megváltott jegyek május végéig érvényben maradnak.  

A cseh Nemzeti Galéria kezelésében hat történelmi palota van Prágában, amelyekben mintegy 400 ezer műtárgyat mutatnak be, amelyek értéke sok százmilliárd korona. A galéria állandó és időszaki kiállításaira tavaly 712 690 ember váltott jegyet.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?