Megállt Cintula szíve, újra kellett éleszteni
A Sláger Rádió hangja egy bírósági tárgyaláson húzta fel magát.
Kórházba került az ország első lemezlovasa, Keresztes Tibor, vagy más néven Cintula, mert egy bírósági tárgyaláson annyira felzaklatta magát, hogy megállt a szíve - írja a Bors.
A legendás DJ-t, aki a Sláger Rádió hangja is volt, a Skóciában élő húga citálta pénteken bíróság elé egy örökösödési ügyben. A tárgyaláson a diszkós annyira felzaklatta magát, hogy a szíve felmondta a szolgálatot.
"Éreztem, hogy egyre jobban megy fel a pumpa, de arra nem gondoltam, hogy ez fog történni" - mondta Keresztes a történtekről. "Rettenetesen felhúztam magam. Aztán egyszer csak elsötétült minden, és egy kórházi ágyon ébredtem. Az orvosom elmondása szerint 200 fölött volt a vérnyomásom, és megállt a szívem. A mentősök gyors reakciójának köszönhetem, hogy most itt vagyok, hogy élek" - tette hozzá.
Az egykori dj sosem volt beteg, kiegyensúlyozott életet él, 71 évesen is hetente járt fellépni.
Jelenleg egy budapesti kórházban lábadozik, a laboreredményei szerint jó esélye van a teljes felépülésre. Mint mondta, értágító beavatkozásokon esik át, de nemsokára hazaengedik.