Tihanyi Lajos 1908-ban, Párizsban festett képe 34 millió forintról indult a Kieselbach Galéria árverésén. "Ugrásszerű váltás történt ezen az aukción, ez a kép mindent megváltoztatott, átrendezte a magyar árakat" – mondta galériatulajdonos.
Rekordáron kelt el Tihanyi Lajos Párizsban készült látképe a Kieselbach Galéria kedd esti karácsonyi árverésén, amelyen több magyar fauve műre is licitálhattak az érdeklődők Budapesten a Marriott Hotel dísztermében.
A magyar fauve festészet történetében az eddigi legmagasabb áron, 170 millió forintért kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel (Párizs) című 1908-ban készült látképe. A festmény kikiáltási ára 34 millió forint volt, és a becsült ár a galéria honlapján jóval szerényebb (40-80 milliós), mint ami végül a leütési ár lett.
A látkép akkor készült, amikor Tihanyi a párizsi Saint-Michel rakparton lakott. "A festményen az a motívum jelenik meg, amit abból az ablakból festett Tihanyi, amely mellett Matisse lakott" – mondta Kieselbach Tamás galériavezető, hozzátéve, hogy a kép – másik két Tihanyi-mű mellett – 110 év lappangás után került elő érintetlen állapotban, közvetlenül az első tulajdonos leszármazottainak gyűjteményéből.
"Ugrásszerű váltás történt ezen az aukción, ez a kép mindent megváltoztatott, átrendezte a magyar árakat" – hangsúlyozta a galériavezető, hozzátéve, hogy a magyar modern festészet a leginkább összemérhető a nemzetközi színtéren.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Matisse környezetében Tihanyi mellett Czóbel Béla, Bornemissza Géza, Ziffer Sándor és Perlrott Csaba is alkotott.